3p

Hamarabb hazahozná az uniós pénzeket egy Tisza-kormány, mint az Orbán-kormány?
Maradt még szövetségese Magyarországnak Európában?

Online Klasszis Klub élőben Szent-Iványi Istvánnal!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a neves külpolitikai szakértőt!

2025. július 30. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Pánikszerűvé vált a tavalyi év mánia-papírjainak eladása: zuhannak az úgynevezett Mészáros-papírok, de a nyomukban a magasba szállt többi kis cég is. A nemzetközi piacokon Trump gazdasági tanácsadójának távozása okoz ijedelmet. A Mol viszont remek formában, a forint erősödik, a dollár gyengül.

Lemondott Gary Cohn, az amerikai elnök gazdasági főtanácsadója, akit stabilnak, kiszámíthatónak tartottak, egyfajta garanciáknak az amerikai gazdaságpolitika kiegyensúlyozottságára. A befektetők erre érthető módon megriadtak: az amerikai határidős indexek (melyek nem túl logikus módon egész nap nyitva vannak, akkor is, amikor maguk a tényleges piacok nem), nagyot estek, és ennek nyomában már Ázsia is lejtőre került.

Amazon, új csúcs

Mindazonáltal a tegnapi kereskedés Amerikában kiegyensúlyozott volt (még a lemondás előtt): a piac két vezető papírja, a Netflix és az Amazon új csúcsra ment. A Netflix már harmadik napja teszi ezt, az Amazon tegnap érte el az új rekordot 1500 dolláron.

Ma már Európában is esés tapasztalható, bár ennek mértéke nem vészes, többnyire fél százalék alatti. A BUX viszont pluszban van 100 pontos emelkedéssel, köszönhetően a Mol szárnyalásának: az olajpapír 1,7 százalékot emelkedik 2924 forintig. A Richter a tegnapi szárnyalás után bő egy százalékos mínuszban van 5800 forinton, az OTP alig mozdul, ára 11 210 forint.

Folytatódik viszont a tegnapi pánikszerű menekülés azokból a részvényekből, amelyek a tavalyi évben határtalannak tűnő emelkedést produkáltak. A korábban leginkább Mészáros-cégeknek nevezett konglomerátumok közül az Opus 12 százalékot esik 445 forintig, milliárdos forgalom mellett. A Konzumot sokáig tartotta a 2600 forintnál húzódó támasz-szint, de aztán átesett rajta egész 2300 forintig, ami 13 százalékos mínusz..

Mindazonáltal, aki egy éve vett a két papírból, még mindig szinte végtelen nyerőnek örvendhet: az Opusnál ez közel tízszeres, a Konzumnál 40-50-szeres. nem kizárt, hogy épp azok szórják most ki a papírokat, akik türelmesen ültek rajta, de most nem akarják megkockáztatni, hogy a gigantikus nyereség tovább olvadjon.

Az Appeninn 11 százalékkal 462 forintig esik, a CIG-Pannónia 8 százalékkal 360 forintig. Az előbbi csoporthoz nem tartozó, de azok nyomában korábban nagyot emelkedő részvények közül a Nordtelekom 9 százalékot zuhan 39,6 forintig, a SET 8 százalékot 206 forintig.

Az olaj piacán kisebb gyengülés mutatkozik: a WTI 62, a Brent 65 dollár. A forint erősödik: eurónként 312,86 a kurzus, a dollár gyengült az euróhoz képest, 1,2410 a zöldhasú eurónkénti árfolyama.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28460 28350 28670 -0,70% 0 0 3 351 247 300 HUF 2025-07-25 17:09:23
MOL 3080 3056 3080 +0,26% 0 0 972 047 516 HUF 2025-07-25 17:13:03
MTELEKOM 1760 1748 1770 -0,11% 0 0 537 636 724 HUF 2025-07-25 17:05:18
RICHTER 10410 10240 10410 +1,26% 0 0 1 597 785 550 HUF 2025-07-25 17:05:18
OPUS 590 585 590 +1,03% 0 0 48 043 736 HUF 2025-07-25 17:06:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Történelmi csúcson zárt a BUX a héten
Privátbankár.hu | 2025. július 27. 08:16
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,53 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel 101 380,77 ponton, új történelmi csúcson zárta a hetet.
Részvény / Deviza / Áru Kitört a forinton a péntek esti láz
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 18:45
A magyar fizetőeszköz egyre erősebb lett a pénteki nap folyamán a bankközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Alig emelkedett, de csúcsra járt a BUX
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 17:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,53 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 101 380,77 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Rámosolygott a bika New Yorkra
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 16:25
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter még mindig kitart a tőzsdei esés ellenére
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,41 pontos nyitás után tovább csökkent péntek kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter maradt talpon Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 12:42
Az eső még nem, de az árfolyamok már esnek pénteken a pesti tőzsdén – egy kivétellel.
Részvény / Deviza / Áru Nyugaton a helyzet nem változatlan – így indítottak pénteken a tőzsdék Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 09:46
Nincs nagy hangulat a nyugat-európai tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Nem indult jól a nap a pesti börzén, Ázsiából sem érkeztek jó hírek
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 09:13
Csökkenés nyitáskor, csökkenés záráskor.
Részvény / Deviza / Áru Örülni fog, ha eurót szeretne váltani
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 07:41
A dollár viszont drágult. Péntek reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde sem igen tudja, mit is csinál
Privátbankár.hu | 2025. július 25. 06:12
Erre is, arra is mozogtak a mutatók.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG