4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A Brent típusú északi-tengeri olaj ára ma 45 dollár alá is beesett, amire tíz hónapja nem volt példa. Olyan, mintha nem is történt volna meg az OPEC november végi, majd nemrég, május végén meghosszabbított kitermelés-csökkentési megállapodása. Az alacsony olajárak már a nemzetközi tőkepiacokat is nyomasztják. Van még remény?
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A 2016 februári olajár-mélyponton – akkor 27 dollár környékére esett a fekete arany ára, igaz, lényegében csak egy napra – úgy tűnt, új gazdasági válság közeleg. A Kína problémáitól való félelem mellett az olajár esésétől is rettegtek a tőkepiacokon, attól tartottak, hogy ez az olajtársaságok egy részének csődjén, a nekik adott hitelek bedőlésén keresztül bankcsődöket okoz. A dolgozóik jelentős részének elbocsátása sem éppen jó jel a gazdaság számára.

Most hasonló félelmek éledtek fel, miután az olaj a kitermelés-csökkentési megállapodás májusi meghosszabbítása ellenére is csak esik, esik. A piac által egyik legjobban figyelt mutató, az amerikai olajkészlet ugyanis nem csökken eléggé, az USA vállalatainak kitermelése magas. (A valóságban ez kicsit bonyolultabb, az USA import-export egyenlege és a feldolgozott termékek készletei is számítanak, nem egy mutatót kell figyelni.)

Újabb szögek a koporsóban

A november végi OPEC-megállapodás után hónapokig szűk sávban, viszonylag magasan ingadozott az olaj, de tavasszal csúnyán kezdett el viselkedni. Szerdán több mint két százalékot esett az olaj, csütörtökön sem kezdett valami jól, bár később szerény emelkedésbe kezdett.

A WTI mai minimuma 42,30, a Brent típusú olajé 44,60 dollár körül volt. Attól függően, hogy nap közbeni vagy nap végi adatokat nézünk, ezen a szinten november közepe, vagy augusztus közepe óta nem volt az olaj. A líbiai és nigériai kitermelés emelkedéséről szóló hírek is nyomasztóan hatnak az olaj árára.

A remény hal meg utoljára

Van-e remény az árak emelkedésére? – teszi fel a kérdést az Oilprice.com. Az olajügyekben nagyon jól értesült oldal szerint amellett, hogy csupa rossz hír érkezett az utóbbi időben, a hedge fund-ok (fedezeti alapok) is leépítik olaj-longjaikat, azaz emelkedésre játszó pozícióikat, ami lenyomja az árat. A cikk szerint a legutóbbi készlet- és import-, feldolgozói adatok nem is voltak annyira rosszak, de nem elegendők ahhoz, hogy fordulatot indítsanak el a piacon.

A piac majd belehal a vágyakozásba, hogy valami okot találjon az olajvételre, de ezek az adatok nem voltak megfelelőek. Az OPEC célját, hogy a világ olajkészleteit az öt éves átlag alá vigye, az elemzők jó része még nem tartja kivitelezhetőnek. A szaúd-arábiai illetékes miniszter idén a negyedik negyedévre várja az olajpiac magára találását, de amint egy neves magyar alapkezelő mondta nemrég: mindig fél évvel odébbra várják ezt, már évek óta.

Hulló kések?

Az Oilprice.com szerint a piac rettentően pesszimista, olyan lenne most olajat venni, mint „hulló kések közé nyúlni”, (Ezt a hasonlatot használják sokszor arra, ha valamely erősen csökkenő árú terméket túl korán vásárol valaki.) Sokan nem is láttak még ilyen rossz hangulatot.

Az igazán nagy veszély az, ha az OPEC tagjai, vagy csak azok egy része, látván az árak alacsony szintjét, úgy döntenek: kiszállnak. Az alacsony árak alááshatják a szervezet elkötelezettségét. Időjárási okokból Oroszország is hajlamos nyaranta többet termelni, Irak is könnyen meginoghat. Ez dominóeffektust indíthat el, ha a többi tagállam is kiszáll, óriási olajtúlkínálat alakulhat ki.

A contango réme

Mindehhez jön még a contango (magas kamattartalom) réme, még ha most ez ugyan viszonylag csekély is, de erősödhet. Ilyenkor, ha a határidős olajárak magasabbak, mint az azonnali (illetve a távoli határidők árai magasabbak a közelieknél), akkor az olaj vevői folyamatosan veszteséget szenvednek el.

Ilyenkor ha valaki beragad egy vételi pozícióba, stagnáló vagy kissé emelkedő árak mellett is megjárhatja. Ez arra sarkallhatja a vevők nagy részét, hogy ne várjanak sokáig, szálljanak ki, amint lehet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41990 41660 42190 +0,45% 41970 41980 5 610 973 810 HUF 2026-11-02 16:08:11
MOL 4952 4940 5020 -0,96% 4948 4952 1 213 012 517 HUF 2026-11-02 16:09:44
MTELEKOM 2870 2790 2878 +2,50% 2866 2870 1 295 735 256 HUF 2026-11-02 16:10:31
RICHTER 12880 12730 13080 -0,54% 12880 12900 738 377 390 HUF 2026-11-02 16:04:28
OPUS 192 190 201 -1,94% 192 192 39 762 782 HUF 2026-11-02 16:00:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:01
Kiváló hangulatban kezdték el a hétfői kereskedést az amerikai befektetők. Eközben az olajárak óriásit zuhannak.
Részvény / Deviza / Áru 70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:34
Két nagy intézményi befektető írt alá befektetési vállalást az ELO3 Green Energy Fundban – az alap célmérete 100 millió euró.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:53
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 1,28 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megugrott a forgalom a magyar tőzsdén, az OTP uralta a kereskedést
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:54
Jelentősen élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén októberben: a részvénypiac havi forgalma 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra emelkedett szeptemberhez képest. A napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékkal, 33,4 milliárd forintra nőtt. A fokozott befektetői aktivitás ellenére a BUX index minimális csökkenéssel zárta a hónapot – közölte hétfőn a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP és a Magyar Telekom húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:42
A minimális csökkenéssel induló BUX hétfő délelőtt már 0,41 százalékos emelkedésben volt. A vezető részvények közül az OTP és a Magyar Telekom erősödött, miközben a Mol és a Richter veszített értékéből.
Részvény / Deviza / Áru Súlyos bűnözési hullám a kriptóknál – lehet védekezni?
Eidenpenz József | 2026. november 2. 10:21
A Binance múlt heti drámája után, de már korábban is az lehetett az ember benyomása, hogy egyetlen lépést sem lehet tenni a kriptovaluta-piacon, mert folyton meghekkelik, kirabolják a befektetőket. Szinte mindennaposak a súlyos károkat okozó incidensek, de a helyzet – eddig – nem feltétlen romlott. Mindenképp érdemes áttekinteni, milyen védekezési módszereket érdemes alkalmazni a károk elkerülése érdekében.
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indult a november a tőzsdént
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:32
Vegyesen indult a hét az európai tőzsdéken, a BUX minimális csökkenéssel nyitott. Eközben jelentősen esett az olaj és a földgáz ára, miután enyhültek az Iránnal kapcsolatos geopolitikai aggodalmak.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett az olaj ára, vegyesen indult a hét a piacokon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:11
Vegyesen kezdte a hetet a forint és az ázsiai részvénypiacok is. A magyar fizetőeszköz árfolyama alig változott a péntek esti jegyzésekhez képest, miközben a Brent kőolaj ára csaknem 3 százalékkal csökkent, az arany pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Ritka jó hetet zárt a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 09:21
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot csalódtak a befektetők: összeroskadt az amerikai technológiai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 08:56
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG