2p
Az OTP befektetői örülhetnek a stresszteszt eredményének, a devizahitelek forintosítása miatt azonban van még okuk az aggodalomra - a Magyar Telekom árfolyamát továbbra is az internetadó rángathatja.

A Telekom az internetadó miatt szenvedhet

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: az európai hangulat pozitív, ami a bankrészvények esetében kedvező. Az OTP erősödését támogatja az emelkedő orosz piac is. A Magyar Telekom papírjai viszont továbbra is "gyengélkednek" majd az internetszolgáltatásokra kivetendő adó miatt - tette hozzá. Mivel az OTP súlya nagyobb, Móró Tamás összességében emelkedő nyitásra számít a magyar tőzsdén.

Pluszos nyitást vár az MTI-nek nyilatkozó Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. elemzője is. A szakember szintén az OTP-re és a Magyar Telekomra hívta fel a figyelmet. Az OTP jól szerepelt az Európai Központi Bank stressztesztjén. A Magyar Telekom esetében az elemző szerint érdemes azokra a parlamenti módosító indítványokra figyelni, amelyeket az internetadó-törvényhez nyújtanak be.

Hétfőn a Fidesz-frakció közlése szerint módosító indítványt nyújtanak be a távközlési adó internetes adatforgalomra vonatkozó részével kapcsolatban, amelynek két fő eleme van: egyrészt javasolják egy adófizetési felső korlát bevezetését, ami az adó mértékét 700 forintban maximalizálja magánszemélyek esetében; másrészt a jogszabályban megpróbálják megnehezíteni az adó áthárítását az előfizetőkre - ebben ugyan a tranzakciós illeték vagy épp a chipszadó esetében nem jártak sok sikerrel.

Végül a várakozásokra némileg rácáfolva (és az erős európai nyitás ellenére) a BUX 0,06 pontos csökkenéssel (gyakorlatilag stagnálva) 17 298 ponton kezdte a heti kereskedést.

Mi lesz a devizahitelek forintosításával?

Az Equilor reggeli hírlevele azt is kiemeli: devizahiteles beadványt tárgyal ma az Alkotmánybíróság, az ügy bonyolultsága miatt nem várnak gyors döntést a témában. Egy kapcsolódó hír szerint Kósa Lajos pénteken azt mondta, nem számít a devizahitelek piaci árfolyamon való forintosítására, holott az elmúlt 1-2 hétben erre rendezkedett be a piac. Egy ilyen forgatókönyv negatívan érintené a bankokat, ha nem kapnak semmilyen kedvezményt a bankadóból vagy egyéb formában.

Friss tőzsdei árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG