2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Meglepő fordulatot lehetett észlelni tegnap a Fed elnökének beszédében, a befektetők úgy értékelték, hogy hamarabb véget érhet a kamatemelési ciklus, így aztán széttépték az amerikai részvénypiacot. Ázsia már nem volt ilyen lelkes, Európa is csak mérsékelten. Nálunk a Richter emelkedik, a forint erősödik. Ismét esik az olajár.

Az amerikai tőzsdék tegnap gyengélkedtek az október eleje óta kialakult eső trendnek megfelelően, de aztán a mi időnk szerint este 6 körül nyilatkozott Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, és azt mondta, hogy a kamatszint közeledik az egyensúlyi állapothoz. Konkrét számokat nem említett, de a befektetők ebből azt a következtetést vonták le, hogy talán nem is fogják 3,25-3,50 százalékig emelni a most 2,25 százalékos alapkamatot, és erre venni kezdték a részvényeket, mint a cukrot.

S&P 500, nagyot húztak rajta

Az S&P 500 index 2,3 százalékkal ugrott meg 2744 pontig, a Nasdaq Composite pedig 3 százalékkal, 7291 pontig. Az elmúlt közel két hónapban jócskán meggyötört részvények közül az Apple 4, az Amazon és a Netflix 6 százalékkal emelkedett, a Facebook azonban csak egy százalékkal tudott feljebb kapaszkodni.

Ázsiában már messze nem volt ilyen nagy a lelkesedés: kisebb pluszok alakultak csak ki, viszont a kínai indexek estek, a legfontosabb, a Sanghaj Kompozit 1,3 százalékkal.

Európában a főbb piacok közül Párizs vezeti a listát egy százalékos emelkedéssel, a többiek ennél valamivel kisebb mértékben erősödnek. Maga a BUX nem egy táltos: 0,1 százalékkal van csak feljebb, 39 700 ponton. A Richter 1,4 százalékkal emelkedik 5440 forintig, a Mol közel fél százalékkal gyengül 3154 forintig, az OTP kisebb mértékben esik 11 390 forintig, a Telekom egy forintot emelkedik 453.5 forintig.

Az előző napok gyengélkedés után ma kissé erősödik a forint, 323 az euróhoz képest, és tovább folytatja napok óta tartó erősödését a török líra, 5,87-et kell belőle adni egy euróért.

Brent olaj. Egész hónapban esett

Újra esik az olajár: a Brent 58 dollár, a WTI 49,60, az október eleji csúcshoz képest a harmadát vesztette el az ár.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40310 40270 40830 -1,13% 40310 40320 6 633 927 790 HUF 2026-06-08 16:58:43
MOL 3946 3918 4024 +0,97% 3942 3946 1 229 569 502 HUF 2026-06-08 16:58:02
MTELEKOM 2650 2602 2660 +0,61% 2648 2650 845 720 984 HUF 2026-06-08 16:57:50
RICHTER 12110 11810 12140 +1,59% 12110 12130 1 716 409 930 HUF 2026-06-08 16:58:30
OPUS 398 395 410 -1,24% 398 400 136 699 156 HUF 2026-06-08 16:57:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megtolták a technológiai cégek az amerikai tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 15:52
Az irányadó New York-i tőzsdeindexek emelkedéssel nyitották a hétfői kereskedést.
Részvény / Deviza / Áru Eddig verjük a német és a francia tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 14:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 6 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Megsorozták a papírokat a pesti börzén hétfő délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:19
Csak a Mol maradt ki a szórásból.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. június 8. 10:36
Noha az elmúlt időszakban sokszor tündökölt a legfényesebb nemesfém, az Arany Világtanács legfrissebb figyelmeztetése szerint hidegzuhany érheti a befektetőket. A technikai elemzések alapján gyülekeznek a sötét fellegek a ragyogó termék felett. Komolyabb eladási hullám is kibontakozhat az arany kurzusánál, ez pedig kritikus árszintekig nyomhatja le az árakat a piacon. Hol lehet a vége? Mit látnak a szakértők? Íme a válaszok.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:33
Jelentős veszteségek nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az olaj ára hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:19
Az iráni rakétákkal együtt emelkedik az olaj ára.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 06:39
Itt vannak a legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Fekete napja volt az Egyesült Államoknak, egyre messzebb kerül Trump álma
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 09:45
Jelentős csökkenéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán néz ki a forint péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 18:14
Gyengüléssel zárta a pénteki kereskedést a forint a bankközi devizapiacon a kora reggeli árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csendes volt a nap a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 17:20
A forgalom alig érte el a 8 milliárdot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG