2p
Bár a piac nagyon nem számít rá, lehet, hogy mégis belefér idén egy amerikai kamatemelés: változtatott egy kicsit retorikáján a Fed, Kínától sem félnek már annyira.

 

A kamatemelést tényleg nem lépték meg

Ahogy azt a többség várta, nem változtatott az irányadó kamat 0-0,25 százalékos szintjén a Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) szerdán. A testület 9-1 arányban szavazott a kamattartás mellett -  ismét a Richmond Fed elnöke, Jeffrey Lacker szavazott 25 bázispontos emelésre.

 

Már nem félnek annyira Kínától?

Van azonban meglepő elem is a közleményben: a Fed már nem fél annyira a külső tényezőktől (a kínai lassulástól). Az indoklásban ugyanis ezúttal elhagyta a világgazdasági fejlemények növekedést fékező hatására, valamint az inflációra, mint a kamatemelést gátló tényezőre a korábbi szövegekben tett utalást.

Decemberben akár emelhetnek is

Az előző, szeptemberi kamatdöntő ülésekhez képest tehát a FOMC álláspontjában bekövetkezett leglényegesebb változás az, hogy érzékelhetően enyhültek a testület aggályai a világgazdasági helyzet és a nemzetközi pénzpiaci turbulencia hátrányos amerikai gazdasági következményeit illetően. Ennek szellemében pedig a testület a mostani indoklásban egyértelmű jelzést tett arra, hogy a következő ülésen már érdemben foglalkozik a kamatemelés megkezdésének a lehetőségével.

Szép pluszban zárt a tőzsde

Az amerikai piacok első reakciója az esés volt, a vezető New York-i indexek aztán visszakapaszkodtak, és szép pluszban zárták a kereskedési napot. A harminc vezető iparvállalat Dow Jones indexe 1,13 százalékkal erősödött,  az S&P 500 1,18 százalékkal nőtt, a Nasdaq Composite 1,3 százalékkal emelkedett. Friss árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40410 39660 40540 -0,32% 40410 40420 6 893 611 990 HUF 2026-02-02 13:59:04
MOL 3874 3842 3918 -1,42% 3870 3874 1 936 469 338 HUF 2026-02-02 13:57:29
MTELEKOM 2010 1986 2020 +0,60% 2005 2010 480 150 515 HUF 2026-02-02 13:58:56
RICHTER 10840 10680 10870 +0,65% 10830 10840 1 187 611 790 HUF 2026-02-02 13:59:25
OPUS 546 544 551 -0,73% 547 550 100 075 947 HUF 2026-02-02 13:46:18
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jól indult az év: új rekord született a Budapesti Értéktőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 11:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,20 pontos nyitás után csökkent hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Pocsék a hangulat, zuhannak a tőzsdék, mélyrepülésben az arany
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:43
Csökkenéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.  
Részvény / Deviza / Áru Beteget jelentett a forint hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 07:16
A magyar deviza gyengült a bankközi kereskedésben hétfő reggelre.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon jó hetük volt a magyar részvényeknek
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:21
A Mol ment a legnagyobbat, de az OTP-nek vagy a Richternek sem kellett szégyenkeznie.
Részvény / Deviza / Áru Nagyon kiakadtak Trumpon New Yorkban
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 08:28
Annak hallatán, hogy az amerikai elnök kit jelöl a következő Fed-elnöknek, bezuhantak a tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Háromszor is előveszi a szemüveget, mire kibogozza a mai forintárfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 18:58
A magyar fizetőeszköz árfolyammozgása vegyes képet mutatott pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Richter nyerte a legtöbbet a csúcsra futott tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 17:59
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 941,17 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel 128 831,58 pontos történelmi csúcson zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Donald Trump választása esést hozott az amerikai tőzsdenyitásra
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 16:40
Csökkenéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mi lesz veled, földgázár?
Eidenpenz József | 2026. január 30. 15:58
A földgáz ára csökkent tavaly a szabadpiacon, ami jó hír. De eközben már aggodalmakat vet fel Európa energiaellátásának egyre növekvő függése az Egyesült Államoktól. A globális cseppfolyósföldgáz-kereslet pedig akár 2050-ig is tovább növekedhet, elsősorban a technológiai szektor növekvő energiaigénye miatt, közben az országok megújulóenergia-kapacitásai lemaradásban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Délután felhívták a befektetők a Telekomot
Privátbankár.hu | 2026. január 30. 14:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 0,12 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG