3p
Összeomlás-szerűen esik az olaj, a tőzsdék is gyengélkednek ma. A BÉT-en elmúlt napokban nagyot emelkedő Richter és OTP vezeti az esést, de Mészáros Lőrinc cégeit újra veszik. Amerikában a jegybank fokozatosan bevonja a korábban kiszórt ingyenpénzt, egyúttal kamatot is emelt. Tartja erejét a forint és a cseh korona.

Az olaj árának esése tegnap felgyorsult, hirtelen két dollárral csökkent mindkét fő típus: a WTI 44,40 dollár, a Brent 46,60 lett, és ma is ezen a szinteken kereskednek velük. Nem kizárt, hogy a piaci résztvevők egyre inkább odafigyelnek a hosszabb távú várható tendenciákra, melyek szerint óhatatlanul csökkenni fog az olaj iránti kereslet a korábban várthoz képest.

WTI olaj

Tegnap kamatdöntő ülést tartott az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, és egyrészt kamatot emelt, így az irányadó kamat hosszú idő után egy százalék fölé került, másrészt kidolgozták a tervet arról, hogyan vonják vissza a kötvényvásárlási program során fedezetlenül kibocsátott pénzt. A jegybanknál összesen 4200 ezer milliárd dollárnyi államkötvény, jelzáloglevél és egyéb értékpapír van, ennek mennyiségét drasztikusan le akarják csökkenteni.

A tervek szerint az első hónapban 6 milliárdnyi lejáró állampapír helyett nem vesznek újat, és 4 milliárdnyi egyéb papírt hagynak kifutni. Az összeget negyedévenként emelik újabb 6 illetve 4 milliárddal, amíg el nem éri a havi 30, illetve 20 milliárdot. Így, amikor felpörög a program, havi 50 milliárd dollárt engednek vissza a piacra. Egyúttal a kamatemelések is folytatódni fognak, mivel úgy látják, hogy a gazdaság állapota egészséges, a monetáris politika 10 év után visszatérhet a normál kerékvágásba.

Az amerikai tőzsdék enyhe eséssel zártak, a Tesla azonban új csúcsot ért el 380 dolláron. Zajlik a shortosok kényszerzárása, a legjobb emelkedéseket gyakran a short pozíciók tömeges leépítése gerjeszti.

Tesla

Az európai indexek többnyire esnek, a francia CAC-40 egy százalékkal van lejjebb 5190 ponton, a DAX 0,6 százalékkal 12 730 ponton. Két és fél százalék mínuszban van az orosz tőzsde, amit leginkább az olajáresés indokol.

A BUX fél százalékkal van lejjebb 35 800 ponton, leginkább a két nap alatt nagyot emelkedő OTP esik vissza 1,7 százalékkal 9140 forintig, valamint a tegnap száguldó Richter 0,8 százalékkal 7140 forintig. Ma ismét szárnyalnak a Mészáros-papírok: a Konzum 16 százalékkal van feljebb 610 forinton, az Opimus 11 százalékkal 111 forinton.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45360 45360 46250 -1,61% 45400 45480 1 743 699 690 HUF 2026-07-22 10:30:25
MOL 4322 4298 4346 -0,14% 4322 4332 371 053 338 HUF 2026-07-22 10:30:15
MTELEKOM 2668 2662 2678 +0,15% 2664 2670 41 262 956 HUF 2026-07-22 10:27:24
RICHTER 11850 11790 11870 +0,59% 11820 11850 173 008 170 HUF 2026-07-22 10:30:55
OPUS 365 358 365 +1,81% 361 365 1 592 500 HUF 2026-07-22 10:24:07
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Peking készül valamire: egy vagyont érhet a „kicsi ezüst”, ha ezt meglépik 
Czwick Dávid | 2026. július 22. 10:11
Nagy tervet szőtt Kína a következő öt évre, mely alaposan felforgathatja az elmúlt hónapokban jócskán lesajnált nemesfém kilátásait. A távol-keleti ország már így is vezető szereppel rendelkezik a platina globális piacán; ezt a dominanciát pedig tovább erősítheti a szuperhatalom jól felfogott stratégiai víziója, ami jelentősen felverheti a megugró kereslet miatt a nemesfém világpiaci jegyzését. Úgy tűnik tehát, hogy miközben mindenki az arany és az ezüst döcögős piaci teljesítményével van elfoglalva, a felszín alatt masszív piaci folyamatok kezdődtek el, melyek helyzetbe hozhatják a platinát. 
Részvény / Deviza / Áru Biztatóan indította a napot a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:42
Értéke a keddi záró értékéhez képest alig változott.
Részvény / Deviza / Áru Fordulat? Hirtelen nagyot gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:25
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggel a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:25
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot mentek az európai tőzsdék, emelkedett az olaj ára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 18:20
Ágazati szinten kiemelkedtek a félvezető részvények.
Részvény / Deviza / Áru Enyhe emelkedésben itthon a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:13
A részvénypiac forgalma fél háromig 19,6 milliárd forint volt.
Részvény / Deviza / Áru Megvették az OTP újabb nagy dobását a pesti kereskedők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:14
Izgalomból és forgalomból is kijut a mai nap a pesti parketten.
Részvény / Deviza / Áru Ez nem vetítés: hatalmasat ralizik a csillagokat is lehozó mozióriás
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 11:27
Zabolázatlan vágtába kezdett a friss riportot követően.
Részvény / Deviza / Áru Ez most a legutáltabb szektor? Nyolc részvény 73 százalékos veszteséggel
Eidenpenz József | 2026. július 21. 10:18
​Számos kriptovaluta-vállalat igyekszik a hagyományos tőzsdékre, az IPO-k azonban nem garantálják a sikert, a részvényárfolyam emelkedését, sőt. A piac jelenleg nem hajlandó túl jó árat fizetni a blokkláncról, a tokenizációról és az új pénzügyi infrastruktúráról szóló hangzatos történetekért. Olcsó vagy kerülendő?
Részvény / Deviza / Áru Mire várnak? Ténferegnek az európai pénzgyárak
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 09:41
Nem igazán találják az irányt Európa főbb piacai a keddi nyitáskor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG