Soros aranyvásárlásával olyan nagy intézményi befektetőkhöz csatlakozott, mint az indiai jegybank, vagy a kínai szuverén alap, mely nemrég jelentette be, hogy 300 millió dollárt fektetett a SPDR Gold Trust jegyeibe. Szakértők a jelentős mértékű aranyvásárlást a devizapiaci bizonytalanságokkal, az inflációtól és a dollárgyengüléstől való félelemmel magyarázzák.
Soros bevásárlása annak fényében furcsa, hogy a guru alig egy hónapja egy Davosban adott interjúban a legnagyobb lufinak nevezet az a folyamatot, ami az arany piacán zajlik. Igaz a további drágulást ő sem zárta ki, illetve elképzelehető, hogy januárban más megszabadult aranytartalékaitól.
Arany: a bátrak már halászhatnak a zavarosban
Megkopott az arany fénye? Nem kell kapkodni
Aranyból van az afgán föld
Befektetési káosz: senki sem tudja, mi vár ránk?
Napi Gazdaság
A tavalyi utolsó negyedév során megduplázta az aranyban - illetve az aranyra vonatkozó tőzsdei ETF-ben - tartott vagyonát Soros György alapja
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




