A befektetési piacok szereplőinek figyelme az elmúlt héten a Brüsszelben megrendezésre kerülő EU-csúcsra irányult, amelyen az Európai Unió állam- és kormányfői az eurózóna válságának sokadik megvitatására gyűltek ismét egybe. Az előzetes várakozások a nagy áttöréssel kapcsolatosan nem voltak túl bizakodóak, hiszen 2010 eleje óta már 19 uniós válságértekezletet rendeztek a legfelsőbb szinteken, ám rendre sovány eredményekkel - tájékoztat az aranypiac.hu. Szándéknyilatkozatokon túl, kézzel fogható konkrét intézkedések eddig általában nem igen születtek.
A csúcstalálkozót előkészítő Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, valamint José Manuel Barroso európai bizottsági elnök, Mario Draghi európai központi banki elnök és az euróövezeti pénzügyminiszterek csoportját vezető Jean-Claude Juncker nagyszabású terve az európai integráció elmélyítésére is inkább sejtetett elvi vitát, mintsem Európa akut gondjainak megoldását. Ennek megfelelően az arany és az ezüst árfolyama különösebb irány nélkül darálta a hetet egészen péntekig, amikor is hirtelen erősödni kezdett.
A brüsszeli döntések miatt kapott szárnyra az arany
A nemesfémek drágulása a kereskedési hét zárónapján a Brüsszelben péntekre virradó éjszaka hozott döntéseknek köszönhető. Az Európai Unió tagországainak vezetői egy 120 milliárd eurós növekedési csomagról határoztak, valamint megállapodtak arról is, hogy az uniós mentőalapok felpuhított feltételekkel a tagállamok mellett közvetlenül a bank- illetve más ágazati szektoroknak is pénzügyi segítséget nyújthatnak, ami valójában nem más, mint az államadósságok közösségivé tétele a hátsó ajtón keresztül. Mindez megkönnyebbülést okozott a piacokon. Nagy kérdés azonban, hogy a bejelentett uniós intézkedések pozitív hatása mennyire bizonyul majd tartósnak az arany és az ezüst vonatkozásában.
A 120 milliárd eurós újabb likviditásról olasz és spanyol kényszer hatására, valamint Franciaország csöndes támogatása mellett született most megállapodás Brüsszelben. Ez ellen küzdött kétségbeesetten Németország, Finnország és Hollandia, elkerülendő azt, hogy Európa minden adóssága előbb egy kalapba, majd onnét ismét szétosztásra kerüljön, természetesen főként ez utóbbiak terhére. A többi uniós tagország változó érdekek mentén pozícionálta magát, bár jellemzően a saját érintettség okán a rossz adósok pártjára állt. Az európai adósságválság megoldásában való előrelépésről már önmagában ez is sok mindent elárul, hiszen a napnál is világosabb, hogy nem a szükséges strukturális változásokban következett be hirtelen megvilágosodás, hanem pusztán lélegzetvételnyi időt sikerült ismét nyernie azoknak, akik önerőből már nem tudják tovább finanszírozni adósságaikat.
A hangulat romlása a nemesfémeket is leránthatja
Az aranypiac.hu tájékoztatása szerint a tervezett intézkedések a jegybankok összehangolt lépését teszi lehetővé, ami máris csökkentette a problémaországok állampapírpiacára nehezedő nyomást. Az arany és az ezüst szempontjából ugyanakkor aggasztó, hogy a javuló tendencia a kockázatosnak tartott részvénypiacok emelkedésével együtt következett be. A rossz társaság hibája, hogy a hangulat újbóli elromlása a nemesfémeket a tőzsdeindexekkel együtt ismét a mélybe ránthatja, ugyanakkor a részvények szárnyalása a nemesfémeket is szárnyra kaphatja.
Van egy pont, ami után a technikai elemzés nem alkalmas a rövidtávú előrejelzésre. A jelenlegi átpolitizált környezetben túl erős a piacon kívüli tényezők hatása az árfolyamok alakulására. Az uniós csúcs Európában például spontán aranyár-emelkedést váltott ki a pénteki nap folyamán, ugyanakkor minden korábbi próbálkozás ellenére az árfolyam legutóbb ismét elbukott az 1 630 dolláros ellenállási szinteken, és ezzel egy dupla tetőt alakított ott ki. Majd egy meredek eladási hullám 1 565,50 dollárig vitte le a jegyzéseket, ahol újabb stabilizálódás vette kezdetét.
Ez a látszólagos bázisépítés egy szimmetrikus háromszöggé is kinőheti még magát, ami azonban az aktuálisan érvényben lévő csökkenő trenden belül egy további esést valószínűsítő negatív formáció lenne. Az ebből az alakzatból való felfelé illetve lefelé történő kilépés mutathatja majd meg az irányt az elkövetkezendőkben. Másfelől pedig bizalomra adhat okot, hogy a kurzus utolérte a szürke görbével jelölt 50-napos mozgóátlagot, amely a rövidtávú emelkedés és csökkenés között egy hagyományosan fontos technikai választóvonal.
Az ezüst árfolyama egy fontos technikai támaszt tört le már egy hete 27,50 dollár környékén. Azóta is ez az árszint tartja vonzásában a jegyzéseket, amely alatt egyértelműen egy eladói hatás érvényesül, és ez akár 26 dollárig is leszállíthatja az ezüst árát. Az ott húzódó támaszszint eleste megnyitná a teret 24 dollár irányába, 27,50 fölé visszaerősödve pedig folytatódhatna a kapaszkodás tovább 28 dollár magasságába.
A múlt heti EU-csúcs néhány kézzel fogható eredménye pénteken szárnyra kapta az arany és az ezüst árfolyamát, a dollár viszont látványos gyengülésbe kezdett. Ugyanakkor a nemesfémek együtt mozognak a kockázatosabb eszközökkel, így a hangulat romlása a nemesfémeket is leránthatja.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
körülbelül 1 órája
-
Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
2 órája
-
Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter
2 órája
-
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
3 órája
-
Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére
4 órája
-
Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
5 órája
-
Brutális csapást mért Oroszország egy fegyverkiállításra – Zelenszkij a rendezőket is hibáztatja
5 órája
Mfor.hu Top24
- 1000 milliárdos botrány az Eximbanknál
- Felmentették a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészét
- Megvan Paks 2 új vezérigazgatója
- Bakteriális szennyezettség miatt tilos a fürdés a Velencei-tó több strandján és Dunaújvárosban
- Dühbe gurult Zelenszkij, sajátjait is hibáztatja egy súlyos orosz csapás miatt
- Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
- Hétfőn egyeztet a kormány a benzinkutakkal
Deviza / Áru
Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru
Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru
Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru
Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru
De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru
Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru
Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru
Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru
Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru
Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
- Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai 2026. július 20. 07:58
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
3 órája
Nemzetközi
Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére
A román légtérbe behatoló újabb drónt lőtt le a román légierő szombat reggel.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30 -
Húszmilliárd dollárt hagyott Amerikában a futball-világbajnokság2026. július 23. 07:45 -
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez
07:16
-
Tokajban életre kel Dél-Amerika
06:07
-
Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon
18:31
-
Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France
15:35
A vidék hírei
-
Orbán Viktor Tusványoson: „A jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ez bűncselekmény"
11:59
-
Torlódás béníthatja meg az M3-ast a hétvégén – erre figyelmeztetik az autósokat
08:24
-
Tuzson Bence: a Tisza bukása után a bírákat és ügyészeket is felelősségre vonnák
16:52
-
Az egri nyomozók drogterjesztőket vettek őrizetbe - VIDEÓ
14:09
-
Rekordot döntött az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: több mint 3180 új hallgató kezdheti meg tanulmányait
13:45
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
2026. július 24. 18:15
-
Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
2026. július 25. 09:01
-
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
2026. július 25. 10:16
-
Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
2026. július 24. 19:50
-
Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter
2026. július 25. 11:17
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását. 
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




