A Napi Gazdaság ismertetése szerint korábban még 2008 végére ígérték a céldátum meghatározását, ma már azonban szó sincs arról, hogy az idén bármilyen érdemi kijelentést tegyen akár a kormány, akár a jegybank az üggyel kapcsolatban.
A technikai kérdések számbavétele viszont zajlik, kedden már a gazdasági kabinet elé került a bizottság által készített szakmai anyag - tudta meg a napilap. Ez az euró bevezetésével összefüggésben megoldásra váró problémákat veszi sorra.
Probléma lesz például a forintalapú lakáshitelek euróalapúvá konvertálása, de akár a kereskedelemben óhatatlanul jelentkező árkorrekció, valamint az árak euróban való közzétételéről szóló rendelkezés még a csatlakozás előtt, hogy a vásárlók "hozzászokjanak" az új árakhoz.
Az euró és az adóreform kihúzna a csávából
Meg van kötve Szlovákia keze
2013-ban lehet eurónk - talán (hanganyag)
Napi Gazdaság
A kormány és a jegybank is lemondott arról, hogy még idén kijelöljék az euró bevezetésének dátumát. Elkészült viszont a nemzeti átállási terv első változata.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




