Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Ahhoz képest, hogy hónapok óta szó van Matolcsy György jegybankelnöki kinevezéséről, jó nagyot gyengült este a forint egy sajtóhírre. Reggelre visszaerősödött az árfolyam, ennek oka ugyanakkor valószínűleg inkább a jó piaci hangulat, és a jen zuhanása, mint a kormány cáfolata.

Percek alatt 296 forintig rántották a forintot az euróval szemben 292 környékéről este, amikor megjelent a Világgazdaság cikke, ami biztos forrásra hivatkozva írta, hogy a gyulai kihelyezett frakcióülésen eldőlt: Matolcsy György lesz az MNB új elnöke.

Forrás: Privátbankár Dealbook

A szélsőséges árfolyamreakció ugyanakkor azért furcsa, mert a piaci szereplők már hónapok óta árazzák ezt a verziót, amit egyébként maga Matolcsy György is erősített rendszeres publikációival, amelyekben teljesen nyíltan vázolta, hogy milyen nem konvencionális monetáris lépésekkel operálna a jegybanki vezetés helyében. A hazai és külföldi elemzői közösség véleménye nagyjából egységes volt abban, hogy a jelenlegi erősen turbulens nemzetközi pénzpiaci válsághelyzet nem alkalmas időpont az új monetáris eszközökkel való kísérletezésre, a hazai devizának, a magyar eszközök árazásának sokkal inkább a nyugalom és a kiszámíthatóság használna.

Erős félelem övezi azt a forgatókönyvet, amely szerint a kormány hozzányúlna az MNB-nél elhelyezett betéteihez, illetve a jegybanki devizatartalék egy részét az adósság csökkentésére fordítaná. Ugyan a jegybanki tartalékok magas szinten vannak, a legtöbb szakértő szerint már az is rossz üzenet lenne, ha abból csak minimálisan is költenének. Matolcsy György évek óta tartó "unortodoxiája" erősen megosztotta a közgazdászokat, a legtöbb kritika nem is a konkrét lépéseket, hanem azok rossz időzítését érte. A többség attól tart, hogy a "forradalmi lendület" a jegybank élén különösen nagy károkat okozhatna. Ugyanakkor több kormányzati nyilatkozatból is valószínűsíthető volt az elmúlt hetekben, hogy a kormánynak nincs ellenére a jelenleginél gyengébb forintárfolyam sem.

A forint esti nagy kilengése azért is furcsa, mert az értesülés Varga Mihályt nevezte meg Matolcsy utódjaként a Nemzetgazdasági Minisztérium élén. Ő pedig köztudottan a piacok számára egyik leghitelesebb, legmegbízhatóbb kormányzati szereplő. A sajtóértesülés ezen része tehát akár erősíthette volna a hazai devizát. Ehhez képest a legtöbben Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatójának cáfolatában látják a reggeli forinterősödés okát.

Forrás: Privátbankár Dealbook
A carry-trade lényege, hogy a befektető alacsony kamattal vesz fel hitelt, azt pedig magas hozamú eszközbe fekteti. A lejáratnál keletkezett különbség a haszna a hitel törlesztése után.

Az erősödés hátterében ugyanakkor szerepet játszhatott az is, hogy tegnap délutántól eleve nagyot javult a hangulat, miután az Egyesült Államokban évek óta nem látott erős adat érkezett a világgazdasági válság fészkének számító ingatlanpiacról. Aztán éjjel az ázsiai kereskedést turbózta fel, hogy a japán jegybank elnöke előrehozta a távozását március közepére az eredeti április eleji időpontról, erre pedig ismét esni kezdett a japán jen. A jen gyengülése már többször hozta a forint erősödését, ugyanis a jen úgynevezett carry-deviza, tehát ha a piac úgy látja, hogy tartós maradhat a gyengélkedése, akkor előszeretettel élnek a carry-trade eszközével, amelyben a forint a magas hozamok miatt még mindig vonzó célpont. A jelentősen javuló éjjeli piaci hangulatban a 296 forintos euróárfolyamnál már vonzó lehetett a vétel, hiszen önmagában abban a hírben, hogy Matolcsy György lesz a jegybank elnöke, már nem sok új hír volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
depositphotos

Legyen Ön is előfizetőnk!

Előfizetőink naponta 4-6 egyedi, máshol nem olvasott,
minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, az első hónapban 390 forintért.