Fehéroroszország egy éve 8,5 százalékkal, még egy évvel korábban, 2013-ban pedig 9,7 százalékkal emelte a tranzitdíjat. Egy fehérorosz-orosz kormányközi megállapodás értelmében a két fél egyetértésével alakítják évente a tarifát.
Tavaly 61 millió tonna orosz kőolaj haladt át az országon, ami 1,4 millió tonnával haladta meg az egy évvel korábbi mennyiséget.
Nekünk Ukrajna fog fájni igazán
Még decemberben egy ukrán energiaügyi minisztériumi forrás arról beszélt, hogy Kijev emelni tervezi az országon áthaladó, Oroszországból Európába tartó Barátság olajvezeték déli szakaszán a tranzitdíjat, amit a jövőben már euróban szedne be.
Akkor a név nélkül idézett forrás 9 százalékos tranzitdíj-emelésről beszélt és azt mondta, hogy tudomása szerint a fehéroroszok 15 százalékos növelést terveznek.
A Barátság olajvezeték déli szakasza elsősorban a Mol Nyrt. magyarországi és szlovákiai finomítóiba, illetve Csehországba szállít orosz kőolajat, az északi szakasz pedig Németország felé.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




