Az aranypiac.hu tájékoztatása szerint a 2012-es piackutatás megkérdezettjei az év egészére nézve kivétel nélkül jócskán emelkedő árakat várnak az arany esetében a mostani árszintekhez képest. A 26 szakértőből 24-en nem csak hogy új árfolyamrekordra számítanak az idén, de 19-en úgy vélik, hogy ez az új csúcs akár 2 000 dollár felett is lehet. Ugyanakkor érdemes az elemzők véleménye szerint nagy kilengésekre is felkészülni, mivel a mostaninál jóval alacsonyabb árszinteket is tesztelhet a kurzus.
Tully tavaly felsorolt érvei mind a mai napig érvényben vannak, így az idén akár ismét beigazolódhat a magabiztos jóslata, mely szerint az európai adósságproblémákkal kapcsolatos aggodalmak, a monetáris mennyiségi lazítás hatásai és a folytatódó kockázatkerülési igény 2012-ben is magasan fogják tartani a befektetők arany iránti keresletét, és a jegybanki aranyvásárlásokban sem várható változás.
Ugyanakkor az árfolyamra leselkedő veszélyek sem elhanyagolhatóak, hiszen a gazdasági válságból való lassú kilábalás, a vevők fokozatos visszatérése a részvénypiacokra és a csábítóan emelkedő kötvényhozamok idővel el is téríthetik a befektetőket az arany piacától. Az ingatag pénzügyi rendszer normalizálása azonban még odébb van, így az arany marad változatlanul az egyetlen adósságmentes deviza, amelyet nem képes felhígítani a gazdaságban növekvő likviditás.
A sárga nemesfém unciánkénti (31,1 g) árfolyamára várt éves átlagot 1 766 dollárra hozza ki az LBMA felmérése, ami az év nyitóáraira vetítve 10,2 százalékos növekedésnek felelne meg. A többi nemesfémre pedig még ennél is optimistább előrejelzések érkeztek a megkérdezett szakértőktől: eszerint az ezüst éves átlagára 17,3 százalékkal, a platináé 15 százalékkal, a palládiumé 12,3 százalékkal kerülhet feljebb az év eleji jegyzésekhez képest.
A 2011-es előrejelzésekre visszatekintve elmondható, hogy bár beigazolódtak az elemzői elvárások az árfolyamok emelkedő irányát illetően, de az aranynál és az ezüstnél bekövetkezett tényleges növekedést még így is alábecsülték a piaci megfigyelők. A platinánál és a palládiumnál pedig volt ugyan növekedés tavaly a 2010-es átlagárakhoz képest, de a 2011. januári első hét átlagától végül elmaradt a két nemesfém egész éves teljesítménye.
A Londoni Nemesfémpiaci Szövetség (London Bullion Market Association, LBMA) kérésére 26 válogatott nemesfémpiaci szakértő jósolta meg az arany árfolyamának idei alakulását. A guruk 2012-re jócskán emelkedő arany árakat várnak, és legtöbbjük szerint új csúcsot, 2 000 dolláros szintet is megdönthet az arany.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
17 perce
-
Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
körülbelül 1 órája
-
Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
3 órája
-
Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter
3 órája
-
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
4 órája
-
Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére
4 órája
-
Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
5 órája
Mfor.hu Top24
- Felmentették a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészét
- Kifolyik a jövő a kezükből: kevés magyar cég engedheti meg a zöldáramot
- Kongatja a vészharangot a Fidesz: veszélyben van a hazai üzemanyagellátás
- Hétfőn egyeztet a kormány a benzinkutakkal
- Hőkupola után hidegrekord: 4,6 Celsius-fokot mértek hajnalban egy hazai településen
- Dühbe gurult Zelenszkij, sajátjait is hibáztatja egy súlyos orosz csapás miatt
- Most kiderül, igazat mondott-e Magyar Péter a benzinárakról
Deviza / Áru
Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru
Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru
Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru
Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru
De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru
Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru
Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru
Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru
Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru
Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
Heti top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- Kendőzetlen véleményt kapott a Tisza-kormány az Egyesült Államokból 2026. július 23. 08:35
- A nap képe: Sulyok Tamás hamar talált magának más elfoglaltságot 2026. július 21. 15:08
- Most kell lekötni a pénzt: az állampapírokat is verik a bankbetétek kamatai 2026. július 20. 07:58
Havi top
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt 2026. július 4. 13:03
- Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot 2026. július 9. 11:52
Friss
Nemzetközi
Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Jeff Bezos is beszállhat a Liverpoolba, amely tizenötször annyit ér, mint 2010-ben2026. július 24. 06:00 -
Huszonötmillióért sem kellett, most elárverezik a milliárdos exfeleségének birtokát2026. július 23. 08:30 -
Húszmilliárd dollárt hagyott Amerikában a futball-világbajnokság2026. július 23. 07:45 -
Mibe fektet a magyar elit?2026. július 22. 04:11 -
Az új státuszszimbólum: az egészségben megélt hosszú élet2026. július 21. 16:29
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Napernyő a mennyezeten? A belvárosi ÉS Bisztróban semmi sem lehetetlen
10:08
-
KAVICS: a tökéletes bázis a Ráckevei–Soroksári Duna-ág felfedezéséhez
07:16
-
Tokajban életre kel Dél-Amerika
06:07
-
Nem fürödhet senki velencei-tavi strandokon
18:31
-
Párizsi városnézést kínál utasainak átszállás közben az Air France
15:35
A vidék hírei
-
Orbán Viktor Tusványoson: „A jogállam felszámolása zajlik Magyarországon, ez bűncselekmény"
11:59
-
Torlódás béníthatja meg az M3-ast a hétvégén – erre figyelmeztetik az autósokat
08:24
-
Tuzson Bence: a Tisza bukása után a bírákat és ügyészeket is felelősségre vonnák
16:52
-
Az egri nyomozók drogterjesztőket vettek őrizetbe - VIDEÓ
14:09
-
Rekordot döntött az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: több mint 3180 új hallgató kezdheti meg tanulmányait
13:45
legolvasottabb
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Húsbavágó: máris változtat a kormány az iskolakezdési támogatás miatt
2026. július 4. 13:03
-
Bojár Gábor: Csalódás, hogy a Magyar-kormány nem szüntette meg a rezsicsökkentést és az árrésstopot
2026. július 9. 11:52
-
Egészen csúnyán átfordult a forint
2026. július 8. 07:14
top 24
-
Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
2026. július 24. 18:15
-
Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
2026. július 25. 09:01
-
Brutálisan megadóztatja az Egyesült Államok a vb-győztes spanyol válogatottat
2026. július 25. 10:16
-
Újra védett árak vagy piaci árak? Hétfőn dől el a benzinkutak sorsa
2026. július 24. 19:50
-
Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter
2026. július 25. 11:17
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel Ausztria európai ügyekért felelelős minisztere. 
Minden szempontból tökéletes egyensúlyi árfolyam nem létezik




