4p

Egyre nagyobb szerepet játszik mindennapi életünkben a környezetünk megóvása. Ezt támogatva a Takarékbank egy minden elemében fenntartható számlacsomagot ajánl lakossági ügyfeleinek, amelyhez már újrahasznosított bankkártya is igényelhető. Minden egyes újrahasznosított kártya csökkenti a globális szén-dioxid-kibocsátást, és a számlához köthető vásárlásokkal bármilyen plusz költség nélkül még a méhek megmentését is lehet támogatni. A hitelintézet az elektronikus számlacsomag alacsony költségeivel, bizonyos esetekben ingyenességgel, arra ösztönzi ügyfeleit, hogy a hagyományos fióki ügyintézés helyett válasszák az elektronikus bankolást, ezáltal időt és pénzt is spórolva csökkentsék az ökológiai lábnyomukat.

Míg néhány évtizeddel ezelőtt nem igazán vették komolyan azt, aki a környezetpusztító életmódra és annak következményeire hívta fel a figyelmet, ma már a többség számára elfogadott, hogy a természeti környezetünk rohamos pusztulása korunk egyik legfenyegetőbb kihívása, és tennünk kell ellene. Egy 2021 tavaszán készített felmérésből az is kiderült, hogy a magyarok tetemes része is hasonlóan gondolja, négyötödük szerint a társadalomnak és a gazdasági szereplőknek egyaránt tenniük kell azért, hogy fenntarthatóan, az utánunk következő generációk jövőjét szem előtt tartva éljünk.

Mitől lesz fenntartható egy számlacsomag?

A sok kicsi sokra megy mondás különösen igaz a Takarék Fenntartható Bankszámlára, amely minden elemében a környezet hosszú távú fennmaradását segíti. Például kizárólag elektronikus számlakivonat kérhető hozzá, hogy minél kevesebb fát vágjanak ki feleslegesen. Évente ugyanis több mint fél magyarországnyi erdőt irtanak ki világszerte, amelynek tetemes részét papírgyártásra használják. A szerződést VideoBankon keresztül otthonról vagy az irodából is meg lehet kötni, amivel időt és energiát spórolhat, és az egyéni károsanyag-kibocsátását is csökkentheti, aki nem autózik el egy bankfiókba.

Többek között ezzel a számlacsomaggal a Takarékbank üzleti stratégiájába is beépült a fenntarthatóság. Fotó: Takarékbank
Többek között ezzel a számlacsomaggal a Takarékbank üzleti stratégiájába is beépült a fenntarthatóság. Fotó: Takarékbank

A fenntartható számlához kapcsolódó kártyával személyesen és az interneten is díjmentesen lehet fizetni, akár külföldön is, de a Takarék Netbankon és a Takarék Mobilappon indított forint- és euróátutalásokat – a bankszámlára érkező havi jóváírástól függő összeghatárig – sem terheli költség, valamint a devizautalás is kedvezményes. A számlacsomaghoz igényelhető bankkártya 85,5 százalékban újrahasznosított anyagokból készült, amelynek elkészítése 7 grammal kevesebb szén-dioxid-kibocsátást jelent, mint egy hagyományos kártyáé. Így a biztonsági okokból néhány évente cserélődő kártya megújítása kevésbé terheli a környezetet. Az újrahasznosított kártya egy teljes értékű bankkártya, mágnescsíkkal és mikrochippel is el van látva, vagyis ugyanúgy használható, mint egy hagyományos bankkártya.

Mitől különleges a fenntartható számla?

A fenntartható számlacsomag különlegessége, hogy a bankkártyás fizetések kéttized százalékát a Takarékbank minden hónapban adományként átutalja az Országos Magyar Méhészeti Egyesületnek, amely a pénzt az élelmiszer-termelés szempontjából nélkülözhetetlen méhek megmentésére és a magyar méhész családok támogatására fordítja. Így minden egyes vásárlás egy jó, fontos és közös ügyet támogat, bármilyen plusz költség nélkül. Többek között ezzel a számlacsomaggal a bank üzleti stratégiájába is beépült a fenntarthatóság.

A hitelintézet már 2020-ban célul tűzte ki a méhek megmentését. Az elmúlt években ugyanis világszerte drasztikusan csökkent a mézelő méhek állománya, ami miatt veszélybe kerül a jövő generációinak élelmiszer-ellátása, hiszen száz élelmiszerből hetven előállításához szükség van a méhek beporzó munkájára. A Takarékbank ezért partnereivel elindította nagyszabású edukációs programját, a Tehetsz méh többet! kampányt, hogy segítse a méhpusztulás megakadályozását, ösztönözze a mézfogyasztást, és támogassa a mintegy 20 ezer család megélhetését biztosító méhészeti ágazatot.

A tájékoztatás nem teljes körű, a részletes feltételeket és díjakat megtalálja a Takarékbank weboldalán, a takarekbank.hu-n.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG