1p
Egy ideje nem titok: a nyugdíjreform lényegéről lemondott a kormányzat. Az egyéni számlák bevezetésével két és fél éve szenvednek, most 1,3 milliárdos pályázatot írtak ki rá, egy külsős partner talán képes lesz összehozni a dolgot jövő nyárig.

A magánnyugdíjpénztárakról szóló törvény 2013. január 1-jétől hatályos rendelkezései alapján már nem a PSZÁF-hoz tartoznak év elejétől a magánnyugdíjpénztári tagok adatai, a jogalkotó a törvény hatályba lépése után 10 nappal eszmélt, az egyéni számlák kezelését végül az Országos Nyugdíjfolyósító Főigazgatóság (ONYF) kapta meg.

Hol van a nyugdíjreform?



Elvileg a főigazgatóságra várt az a feladat, hogy kialakítsa az egyéni nyugdíjszámlák rendszerét, ami csak technikai újdonság lenne a társadalombiztosításban, a nyugdíjrendszer működésének alapját nem érinti. Úgy tűnik, a feladat túl nagy falat az ONYF-nek. Az NFÜ honlapján ugyanis pályázati felhívás jelent meg, uniós regionális és költségvetési forrásokból 1,3 milliárd forintból építenék ki az egyéni számlás rendszert, ehhez keres az állam partnert.

Matolcsy megígérte, Varga már nem emlékezett rá

Kérdéses nyugdíjforintok: nem kaptunk vissza mindent, ami járt volna?

Az egykori nyugdíjpénztári tagok nem kaptak vissza minden pénzt, ami nekik járt volna, az ombudsman szerint ez alkotmányos alapjogot sért. Az NGM máshogy látja: szerintük méltányos volt a vagyonátadás, például az adókedvezményt sem kérték vissza. Az állam pont azokat hozta hátrányos helyzetbe, akik plusz pénzt tettek volna félre a nyugdíjas éveikre. Utánajártunk mi lett a tagdíj-kiegészítések hozamával, úgy néz ki ezt a pénzt bukták azok a pénztártagok, akiknek járt volna.
Tovább >>>

A nyugdíjrendszerben kialakítandó egyéni számlás rendszer bevezetését 2010. november 24-én maga Matolcsy György, akkori gazdasági miniszter jelentette be. Két hónapja, április elején utódja, Varga Mihály már arról beszélt az ATV műsorában, hogy a kormánynak erre vonatkozó ígérete nem volt. A két gazdasági miniszter egyébként nem is ugyanarról beszél.

Matolcsy György még a svéd modellhez hasonló rendszer bevezetését vizionálta, erre amúgy több tanulmányt is bekéretett a szaktárca akkor. Ennek lényege, hogy az állam mindenki befizetését nyilvántartja, és később ennek alapján fizet majd nyugdíjat. Míg a jelenlegi felosztó-kirovó rendszerben a járulékfizetők befizetéséből állják a mostani kifizetéseket, a rendszerben tulajdonképpen nincs tartalék. Az első elképzelés szerint az egykori magánnyugdíjpénztári tagok számláján például megjelent volna az az összeg is, amit eddig pénztáruknak befizettek (a reálhozam nem, hiszen azt felvehették). Az eredeti javaslat szépen el kezdett felpuhulni, ahogy az idő múlt, később pedig felmerült, hogy inkább a német pontrendszert kellene átvenni - ennek is az a lényege, hogy az állam számon tartja az egyéni befizetéseket.



Ehhez képest 2012 végére az "egyéni számla" kifejezés már csupán egy technikai újítást jelentett - legalább is a kormányzati kommunikáció szintjén. Ezek szerint az ONYF-nél bármely járulékfizető lekövetheti befizetéseit. Tavasszal az erőforrás-minisztérium fáradozott rajta, hogy egyértelműsítse, az egykori nyugdíjpénztári forintok semmilyen egyéni számlán nem jelennek meg, mint akkori közleményükben fogalmaztak: "a nyugdíjtörvény 2012. július 16-án elfogadott módosításának lényege, hogy nem változik a nyugdíjrendszer". Így állt a reform két és fél év után. Januárban a szaktárca a Privátbankárt arról tájékoztatta, hogy az egykori tagok korábbi befizetéseikkel szemben "semmilyen követeléssel nem élhetnek". Ezek után jelentették be: jönnek az egyéni számlák. Csak nem úgy.

Nem akar összejönni a fapados változat sem

Az áprilisban napvilágot látó "fapados" változat szerint ugyanis csak a 2012. december 31-e utáni befizetések lesznek egyelőre lekérdezhetőek az ONYF-től (egyelőre nem egyértelmű, hogy mi lesz a pénztári forintok jóváírásával, Varga szerint ez ugyanis nem indokolt, Rogán Antal szerint viszont amit megígértek, végrehajtják). Az informatikai feladvány tehát az volt, hogy minél hamarabb alakítsa ki azt a rendszert a főigazgatóság, ahol a járulékfizetők fél évre visszamenőleg kutakodhatnak. Úgy tűnik, ez sem jött össze.

A rendszernek az eredeti forgatókönyv szerint már működnie kellene. Ehelyett a most kiírt pályázati felhívásban az szerepel, hogy legkésőbb jövő év június 30-áig kell felállítani a rendszert. Ez azt jelenti, hogy a végül teljesen súlytalanná alakított, 2010-ben nagy lendülettel elkezdett nyugdíjreform véghez viteléhez egy kormányzati ciklus is kevés lesz. Holott most már látszik, nem olyan nagy feladatról van szó. A nyugdíjpénztári forintokat az állam elvonta, a rendszerből ez a 3000 milliárdnyi puffer kikerült, a felosztó-kirovó rendszer korrekcióját ugyan végig vitte a kormányzat, hogy biztosítsa a nyugdíjrendszer rövid távú fenntarthatóságát, de a kétharmados kormánytöbbség is kevés volt hozzá - úgy tűnik - hogy a nyugdíjrendszer előtt álló kihívásokat hosszú távon kezelni képes reformokat vigyen végig a kabinet. Jelenlegi állás szerint a nyugdíjügyet vivő gazdasági valamint erőforrás tárca két és fél éve egy informatikai problémát próbál megoldani.

Több millió dokumentumot néztek át eddig

A pályázat szerint az ONYF olyan partnert keres, aki kiépíti a járulékfizetők adatbázisát, az informatikai rendszernek alapján vezetik majd az egyéni számlákat és állapítják meg nyugdíjakat a jövőben. Az adatbázisnak a NAV adatszolgáltatására kell kapcsolódnia, a fejlesztés elején innen kérik majd le az adatokat. Az informatikai fejlesztésnek képesnek kell arra lennie, hogy alkalmazhassák akkor is, hogy ha majd életbe lépnek a nyugdíjrendszer további átalakításai. Az elmúlt 3 évet tekintve ez a kitétel lesz a legnehezebb a pályázók számára... A nyertest az ONYF amúgy egyfordulós pályáztatás után nevezi majd meg.

Eddig sem ültek karba tett kézzel az ONYF-nél, már megkezdték az adatok feldolgozását, a különböző adathordozókon szereplő információkat egy közös adatbázisba rakják össze és digitalizálják, az elmúlt fél évben az 1955-1959 között születettek anyagaival már végeztek is. Több mint 16 millió dokumentumot vizsgáltak át emiatt.



LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG