3p

Megvan a 20 legjobb csapat: kiderült, kik vehetnek részt a Privátbankár.hu által szervezett pénzügyi tudatossági diákverseny döntőjében.

November 23-án véget ért a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi diákverseny második fordulója. Az utolsó versenynapon négy csapattal vált teljessé az országos döntő mezőnye: Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegyéből valamint Budapestről is kvalifikálta magát egy-egy csapat a december 7-ei, személyes részvétellel rendezett csúcsdöntőbe.

Mi kell ahhoz, hogy egy foodtruckot indítsunk? Mennyivel tud többet vagy kevesebbet vásárolni, akinek 11 százalékkal emelkedett a bére? Mire figyeljünk, amikor befektetést választunk? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is választ adhadtak az online rendezett, kvízkérdéseket, villámkérdéseket és kifejtős szóbeli feladatokat is tartalmazó fordulóban a diákok, akik szakértő zsűri előtt adhattak számot tudásukról. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal valamint a Magyar Államkincstár munkatársai mellett a CIB Bank és az Erste Bank, valamint a Magyar Biztosítók Szövetségének szakértői is részt vettek a versenynapon a zsűrizésben és pontozásban.

A Privátbankár.hu által hagyományosan megrendezett verseny őszi fordulójában a technikumok és szakképző iskolák diákjai négyfős csapatokban vehettek részt. Az első fordulóban rekordszámú nevezést követően 1200 csapat mérhette össze tudását, közülük vármegyénként és Budapestről is a 10-10 legjobban teljesítő team jutott be a második fordulóba. Innen már minden versenyből csak egy-egy csapat jutott tovább - így alakult ki az országos döntő mezőnye. 

A november 23-i versenynap végeredménye:

Bács-Kiskun 
KadásVisszatérők
Iskola: Kecskeméti SZC Kada Elek Technikum
Csapatkapitány: Andrási Szabolcs
Felkészítő tanár:  Pintérné Szabó Terézia

Csongrád-Csanád
Rozi és a három muskétás 
Iskola: Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum
Csapatkapitány: Varjú Rozália
Felkészítő tanár:  Lauly Edit Ildikó

Békés
Racevényesek 
Iskola: Békéscsabai SZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium
Csapatkapitány: Nagy Ivett
Felkészítő tanár:  Uhrin Györgyi

Budapest
Mamma Mia 
Iskola: Budapesti Gazdasági SZC Keleti Károly Közgazdasági Technikum
Csapatkapitány: Balla Laura Anna
Felkészítő tanár:  Helmeczi Zoltán

Az országos döntő teljes mezőnye:

A versenyen értékes nyereményeket kaphatnak a jól felkészülő diákok és a felkészítésüket segítő pedagógusok is - egyebek mellett külföldi tanulmányút, élményprogramok, vásárlási és könyvutalványok is gazdára találnak majd a december 7-i, Budapesten megrendezésre kerülő országos döntő végére. A nyeremények összértéke bőven meghaladja az egymillió forintot - további részletek és az eddigi továbbjutó csapatok listája a verseny hivatalos weboldalán, a diakforum.hu-n böngészgető. 

A verseny fővédnöke Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Innovációért, Felsőoktatásért, Szakképzésért és Felnőttképzésért Felelős államtitkára. A verseny lebonyolítását segítő szakmai testület vezetője: Bod Péter Ákos egyetemi tanár, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke. További részletek: diakforum.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
Személyes pénzügyek Satuféket nyomott az elképesztő rekordokat döntő lakáshitelpiac
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 13:05
Érezhetően visszaesett augusztusra az új lakáshitel-szerződések összege, ám nyár végére így is megdőlt a 2025-ös egész éves rekord – számolta ki a BiztosDöntés.hu a friss adatokból. A fogyasztási hiteleknél szintén érezhető a kereslet csökkenése, de ezzel együtt is hatalmas volt a bővülés az év első nyolc hónapjában.
Személyes pénzügyek Hirtelen megváltozott a K&H több ügyfelének a PIN-kódja (frissítve!)
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 29. 12:21
A Telex számolt be több, egymással vélhetően összefüggő furcsaságról. A bank szerint a külső partnerénél lehet gond.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG