3p

A múlt héten bejutott győri, szombathelyi, tatai és pápai csapat után az október 13-ai megyei elődöntőkben egy székesfehérvári, egy siófoki, egy villányi, egy szekszárdi és egy budaörsi team diadalmaskodott, így ők vehetnek részt az első alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny november 4-ei országos döntőjében.

Mit kell figyelembe venni egy lakás megvétele előtt? Mit tehet egy diák, illetve egy szülő, ha az egyetemi tanulmányok finanszírozása nem oldható meg önerőből? Mi is az a családi adókedvezmény, azt hogyan és milyen összegben lehet igénybe venni? Ez csak néhány példa azon fogós kérdések közül, amelyeket a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! című diákverseny második fordulójában kaptak öt megye (Baranya, Fejér, Pest, Somogy, Tolna) legjobbjai.

A diákversenyt a Privátbankár.hu Kft. a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány támogatásával az idén először rendezi meg technikumok és szakképző iskolák tanulói számára 2020. október 1. és november 4. között. A kezdeményezés elsődleges és legfontosabb célja, hogy a lehető legtöbb fiatallal megismertessék azokat az alapvető pénzügyi ismereteket, amelyek elengedhetetlenek a későbbiek során.

A versenyre 798 csapat nevezett, akik több mint 93 százaléka töltötte ki az 1. forduló kvíz-kérdéssorát. Közülük került ki megyénként az a legmagasabb pontszámot elért mintegy 10 csapat, akik egy újabb kvíz kitöltése mellett immár kifejtős kérdések megválaszolása révén döntik el egymás között, hogy ki a megye legjobbja és nyer jogot arra, hogy a november 4-ei országos döntőben szerepeljen.

A második megyei eldöntőkben a következő öt csapat győzött:

Baranya megye:
Aranyászok - Déli ASzC Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Technikum,Szakképző Iskola és Kollégium, Villány 

Fejér megye:
Balkáni Federáció - I. István Technikum, Székesfehérvár

Pest megye:
Mesternégye$$ - Szent Benedek Technikum, Szakképző Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola Budaörsi Tagintézménye

Somogy megye:
Pénzes Krémes - Siófoki SZC Bacsák György Technikum és Szakképző Iskola

Tolna megye:
Hoshi - Szekszárdi SZC Bezerédj István Szakképző Iskolája

A november 4-ei országos döntőben nemcsak a győztes csapat tagjai részesülnek jutalomban, a verseny támogatói, szakmai partnerei ugyanis számos értékes díjat ajánlottak fel. Mint például:

  • 1 x 200 ezer forint összegű ajándékutalvány
  • 4 x 100 ezer forint értékű tárgynyeremény
  • 3 x tanulmányút Bécsbe
  • 76 x bluetooth hangszóró
  • 4 x AirPods fülhallgató
  • 100 x könyvutalvány
  • + 1 laptop annak az iskolának, amely a legtöbb csapattal nevez a versenyre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG