3p

Rendhagyó módon búcsúzik a 2025-ös évtől a Klasszis Média szubjektív műsora. Ezúttal nemcsak kollégáink mondták el a véleményüket arról, hogy nekik mi tetszett és mi nem a magyar gazdaságban, mit tartanak a legjobb intézkedésnek, illetve sztorinak, ellenben mitől ment fel a vérnyomásuk, ki volt a legszimpatikusabb és ki a legellenszenvesebb a hazai politikusok közül, mi keserítette el, illetve döbbente meg őket a legjobban, végül de korántsem utolsósorban, mik hoztak melegséget a szívükbe, hanem ugyanerről megkérdeztük a mesterséges intelligenciát – ha már az idei tekinthető annak az évnek, amikor az AI végképp berobbant az életünkbe. Mit mondjunk: ezzel a húzással csak még nagyobb vitát generáltunk.

Nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor arra vállalkoztunk, hogy egy órában tekintünk vissza a magunk mögött hagyott év történéseire. Annyi figyelemre méltó esemény adódott, mind a világban, mind kis hazánkban, kezdve Donald Trump háborús (vám és katonai) ténykedésétől a hazai gazdaság repülőrajt helyetti újabb stagnálásán át a rendszerváltás utáni korszak legdurvább belpolitikai csatározásáig, hogy kénytelenek voltunk valamilyen szempont szerint szűkíteni a mondandónkat.

A választásunk végül néhány, általunk önkényesen kiválasztott „leg”-re esett, amelyekről aztán lapcsoportunk, a Klasszis Média idei utolsó szubjektív műsorában, az Ez Viszont Privátban jól elvitatkozgattak kollégáink: Csabai Károly főszerkesztő, Herman Bernadett főmunkatárs és Király Béla újságíró, az Mfor egyik alapítója. Hozzájuk rendhagyó módon ezúttal egy negyedik „megszólaló” is csatlakozott, a chat gpt, még érdekesebbé és sokszínűbbé téve az adást.

A fenti beszélgetés egyes fejezeteit a videó ezen részeinél találja:

0:00 Előzetes

1:12 Intro, beköszön.

3:41 Pozitívumok és negatívumok a magyar gazdaság idei évéről

21:18 Ki volt idén a legszimpatikusabb magyar politikus?

30:52 Ki volt a legkevésbé pozitív figura számotokra?

32:54 Mi volt a legjobb gazdasági intézkedés/sztori 2025-ben, és mi verte ki a biztosítékot?

40:58 Mi volt a legszomorúbb, legmegdöbbentőbb dolog az évben?

52:51 Ezek voltak a felemelő, szívet melengető pillanatok az idén

57:15 Elköszön.

Ha csak hallgatni szeretné a műsort:

Podcast csatornánk elérhetőségei >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>

A korábbi adások itt érhetők el.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív „Érezzük jól magunkat, körülbelül ennyi” – az utca embere a nyaralásról
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. június 27. 17:31
Az áprilisi választások óta sokat erősödött a forint, a napokban pedig megérkezett a kánikula. Az utca emberét ezúttal a nyaralási szokásairól és terveiről, valamint a költéseiről kérdeztük.
Szubjektív Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén
Litván Dániel | 2026. június 27. 06:01
Igenis lehet fejet felszegve és vidáman menni a Jesolo és Bibione közti Siófok-alsóra! A Világjáró ezúttal elmondja, hogyan vállalhatjuk fel büszkén káeurópai proli turista énünket.
Szubjektív Orbán Viktor útjára tévedt Magyar Péter? Ez Viszont Privát
Havas Gábor – Herman Bernadett – Izsó Márton – Litván Dániel – Wéber Balázs | 2026. június 26. 19:31
Magyar Péter a héten meghirdette a Tisztítótűz műveletet, hogy megszabadítsa az országot a „magyar Cosa Nostrától”. De miről van szó: jogos elszámoltatásról vagy a demokratikus kereteken túlmenő bosszúról? A miniszterelnök egy hete túlesett a tűzkeresztségen is a brüsszeli EU-csúcson, amelyen mi is részt vettünk, sőt, egyazon kereskedelmi járaton utaztunk a miniszterelnökkel. Milyennek láttuk őt testközelből? Volt-e luxizás?
Szubjektív Vadászat az ablakból és ülve alvás a kutnói palotában
Vágó Ágnes | 2026. június 20. 06:01
A XVIII. századi közép-európai történelem egy különleges emléke Lengyelország közepén a kutnói Szász-palota, amely nemcsak egy uralkodó pihenőhelye volt, hanem korának egész lenyomata. A Világjáró ezúttal ide látogatott el.  
Szubjektív Visszavehető a közpénz? Ez Viszont Privát
Csabai Károly - Havas Gábor - Imre Lőrinc - Izsó Márton - Sipos Ildikó | 2026. június 19. 19:27
Tizenhat év után először nem Orbán Viktor, hanem Magyar Péter képviselte kormányfőként Magyarországot Brüsszelben, az EU-csúcson. Ezen tavaly márciusban, vagyis több mint egy év után először fogadott el az Európai Tanács közös zárónyilatkozatot. Úgy tűnik, hogy véget ért a „bot a küllők között” politikája – hangzott el az Ez Viszont Privát legújabb epizódjában.
Szubjektív „Messze van attól, hogy megújulás lenne” – az utca embere a Fidesz kongresszusáról
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. június 18. 14:49
A Fidesz tisztújítást tartott szombaton: a kongresszuson Orbán Viktort a súlyos választási vereség ellenére is a párt elnökévé választották, igaz csak egy évre. Járókelőket kérdeztünk arról, hogy mit gondolnak erről, valamint Orbán Viktor és a Fidesz jövőjéről.
Szubjektív A nagy migránspara, avagy mit kezdjünk a tömeges bevándorlással?
Wéber Balázs | 2026. június 16. 18:53
Az elmúlt másfél évtized hazai kormányzása hiszterizálta a migrációt, és manipulatív módon szinte egyetlen veszélyes fajként láttatta a bevándorlók és menekültek heterogén tömegét. Azzal ugyanakkor szembe kell nézni, hogy az illegális és tömeges bevándorlás uniós szinten valóban komoly problémákat okoz a bűnözés terén, és veszélyeztetheti a régi Európa megmaradását is – ez pedig nem lehet Európa érdeke. Nagyító alatt ezúttal a migrációs kérdés, tabuk nélkül. 
Szubjektív „Szerintem félnek meglépni a védett árak kivezetését” – az utca emberét kérdeztük
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. június 13. 16:56
Járókelőket kérdeztünk arról, hogy mit gondolnak a védett üzemanyagárakról és az új kormány ezzel kapcsolatos teendőiről.
Szubjektív Maribor bora és a szerelem sajtja – kiruccanás Szlovéniában
Herman Bernadett | 2026. június 13. 06:03
Glamping a Dráva partján, több száz éves szőlőtőke Mariborban és a szerelem sajtja a hegyekben – Szlovénia, bár kicsi ország, sok mindent tud, amire egy utazó vágyhat. A Világjáró ezúttal délnyugati szomszédunkban járt.
Szubjektív Abszolút futballszínház: van, amit már most utálunk a focivébében – Ez Viszont Privát
Gáspár András - Havas Gábor - Imre Lőrinc - Izsó Márton - Péller András | 2026. június 12. 19:06
Már a kezdő sípszót megelőzően is rengeteg kritikát kapott a június 12-én, csütörtökön elindult 23. labdarúgó-világbajnokság. A gigantikussá duzzadt esemény a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) szerint anyagi értelemben minden idők legsikeresebb tornája lehet, a sportszakmai szempontok és a szurkolók elvárásai viszont háttérbe szorulhatnak. Tényleg csak a pénz számít? – tettük fel a kérdést az Ez Viszont Privát legújabb epizódjában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG