3p

Kis történelemóra. Jegyzet.

Bizonyára nem vagyok egyedül kis hazánkban, aki értetlenül áll Orbán Viktorék 2010 óta tartó pálfordulása előtt. Furcsa volt, hogy azok ápolnak egyre szorosabb kapcsolatot Moszkvával, Putyinnal, akik a rendszerváltás előtt az egyik leghevesebben kikeltek a Szovjetunió ellen. Emlékezzünk csak Orbán híres 1989. június 16-ai Nagy Imre-újratemetéses beszédére, ahol a szovjetek itt állomásozó csapatainak kivonását követelte.

Ennek kifejeződése volt a mára szállóigévé (vagy mondássá), Fidesz-önazonossá vált Ruszkik haza! rigmus.

Most, október 23-án végre megfejthettük a rejtélyt. Kiderült, hogy a szovjetek nem oroszok. A szovjetek internacionalisták, ott nincs nemzeti tudat – sorolta az egyik fideszes hívő kollégánknak (a kazahok mellett a mongolokat is odasorolva...).

Az erről készült videónkban 1:53-től látható az ominózus beszélgetés:

A Szovjetuniót a kommunisták csinálták, nem az oroszok.

Kétségeim vannak, hogy e sorok eljutnak-e a nyilatkozóhoz, de azért nem árt az ismeretterjesztés. Amihez bárki e cikk nélkül is könnyen hozzájuthat, még a történelemkönyveket sem kell fellapoznia (felfrissítve a tanultakat – már ha figyelt az órákon) elég csak a neten a Wikipédiára rákattintania.

Szóval a Szovjetuniót hagyományosan az Orosz Birodalom utódaként tartják számon. Az utolsó orosz cár, II. Miklős 1917 márciusáig uralkodott, majd a következő évben a családjával együtt kivégezték. A Szovjetuniót 1922 decemberében alapította meg Oroszország, Belarusz (másik ismert nevén: Fehéroszország), Ukrajna és az úgynevezett Kaukázsuontúli köztársaságok szövetsége.

A Szovjetunió hivatalosan 1991 végén bomlott fel – annak az évnek a júniusában vonták ki a szovjet csapatokat is Magyarországról –, amikor Oroszország, Ukrajna és Belarusz hivatalosan megállapodott egymással a Szovjetunió megszüntetéséről, majd ezt követően kikiáltották a Szovjetuniótó való függetlenségüket.

S ami a lényeg, megállapodtak, hogy nemzetközi jogi szempontból a Szovjetunió örököse kizárólag Oroszország lesz.

Nem véletlenül tette fel október 23-ai beszédében a trónkövetelő, Magyar Péter többször is a kérdést: „Hova tűnt a ruszkik haza, miniszterelnök úr?”

Arra azért kíváncsi lennék, mit szólnának az oroszok, ha azt mondanák nekik, ők, vagy az őseik nem voltak szovjetek.

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Szubjektív Filmet forgatni egy még élő diktátorról elég merész ötlet – igaz, nem példa nélküli
Elek Lenke | 2026. április 6. 11:21
Putyinról és Oroszországáról most két alkotásból is sokat megtudhatunk, különböző nézőpontokból. Jegyzet.
Szubjektív „Az embereknek elfogy a cérnája” – az utca embere a Szabó Bence-ügyről és a győri botrányról
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2026. április 5. 17:11
A választási kampány a finisébe fordult. Orbán Viktor győri kampányrendezvényét például ellentüntetők zavarták meg, Szabó Bence nyomozó pedig arról beszélt, hogy titkosszolgálati művelet zajlott a Tisza Párt ellen. Járókelőket kérdeztünk a kampány fokozódásáról.
Szubjektív Az európai Hawaii, ahol a csapból is Ronaldo folyik
Herman Bernadett | 2026. április 4. 06:05
Ez az örök tavasz szigete, Cristiano Ronaldo szülőföldje, ahová a rajongói rendszeresen visszajárnak. A népszerű túraútvonalak látogatásáért újabban fizetni kell, de a rendszer nagyjából becsületkassza alapon működik. A Világjáró ezúttal Madeirán járt.
Szubjektív Már mindenki április 13-át várja? Ez Viszont Privát
Havas Gábor - Herman Bernadett - Imre Lőrinc - Izsó Márton - Vég Márton | 2026. április 3. 18:31
Bőven volt téma a héten: Szijjártó Péter és Szergej Lavrov újabb telefonbeszélgetését hozták nyilvánosságra, már 16 százalékpont a Tisza Párt előnye a 21 Kutatóközpont március végi felmérése szerint, míg a Nézőpont szerint 66 egyénit nyerne meg a Fidesz, Szabó Bence és Gundalf hős vagy áruló?
Szubjektív A balkáni tó, ahol néha csodák történnek
Bózsó Péter | 2026. március 28. 05:55
Észak-Macedónia nyugati határánál egy Albániával közösen birtokolt, nagy tó található, amely a partján fekvő várossal együtt értékes kincseket tartogat a Balkánt szerető utazók számára. Nem véletlen, hogy a Világjáró rendszeresen visszatér ide.   
Szubjektív Itt a magyar Watergate, itt a kormány Waterlooja? Ez Viszont Privát Extra
Havas Gábor – Izsó Márton – Wéber Balázs | 2026. március 27. 18:54
A héten robbant a hír, miszerint a magyar titkosszolgálat megpróbálhatta bedönteni a legnagyobb ellenzéki párt informatikai rendszerét. A kormány tagad és most is Ukrajnát okolja, ugyanakkor az ügy megpecsételheti a sorsát az április 12-i választásokon. Mindeközben dagad a botrány a Panyi Szabolcs újságíró által nyilvánosságra hozott Lavrov-Szijjártó beszélgetés kapcsán is, amely az orosz-magyar kapcsolatok mélységeibe enged betekintést. A kormány itt is kémkedést, valamint nyugati beavatkozást emleget.   
Szubjektív „Az orvos azt mondta, van egy várólista: körülbelül 5 év” – az utca embere az állami egészségügyről
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. március 26. 18:41
A közelgő parlamenti választások kampányainak egyik jelentős témája az állami egészségügy helyzete. Járókelőket kérdeztünk az egyik budapesti szakrendelő környékén tapasztalataikról az elmúlt egy évben. Aziránt is érdeklődtünk, hogy várnak-e változást a választások után.
Szubjektív Újszerű óváros, kalapos túrófánk és alacsony árak – Bukarest megér egy hétvégét
Vámosi Ágoston | 2026. március 21. 05:59
Bár szembeötlő az Észak-Koreát idéző építészet a román főváros nagy részén, már érezhető a fejlődés: a tömegközlekedés kiváló és olcsó, a vendéglátás minőségi, és még nőnapi meglepetés is ért minket. A Világjáró ezúttal Bukarestben járt.
Szubjektív Ki ebben az egészben a legnagyobb gazember? Ez Viszont Privát
Bózsó Péter - Gáspár András - Havas Gábor - Izsó Márton - Nagy Károly | 2026. március 20. 18:51
Az iráni háború súlyos következményekkel jár, nem csak a világgazdaságra, de az amerikai belpolitikára is. Elszámította magát Donald Trump? Vajon a súlyos kérdésekkel szembesülő Európa végül az orosz olajra fanyalodik? Miért hiányzik a diverzifikált beszerzést biztosító infrastruktúra hazánkban? Az Ez Viszont Privát legújabb epizódjában azt is kitárgyaltuk, hogy miért kerülhettek a külföldi titkosszolgálatok a választási kampányba.
Szubjektív „Esélyt és reményt adott a fiataloknak, hogy még lesz jobb Magyarországon” – az utca embere az ünnepi beszédekről
Bózsó Péter - Havas Gábor - Izsó Márton | 2026. március 16. 10:03
Orbán Viktor és Magyar Péter március 15-ei beszédéről kérdeztük a nagygyűlésekről jövő járókelőket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG