Manhattanben, főleg a Milliárdosok utcájának környékén, bizonyára sokan megengedhetik maguknak a luxust – ez önmagában nem újdonság. A másik divatos irányzat manapság a természethez és a régi, antik dolgokhoz való visszanyúlás. Ami pedig lassan szinte követelménnyé válik, hogy a hotel legyen fenntartható – vagy legalábbis tegyen úgy. Itt a szobák legalább annyiba kerülnek, sőt, a természetes alapanyagok miatt olykor drágábbak is. Ehhez ad még jókora pluszt, hogy újabban a lakosztályokat kortárs alkotók munkái díszítik, és a bútorok is egyedi tervezésűek.
Amerikában nemcsak a külföldi turizmus erős, hanem a belföldi is. Sőt, sokan egész életükben nem hagyják el az Államokat, viszont keresztül-kasul bejárják a fél kontinensnyi birodalmat. Még ma is sokan váltanak át – akár fiatal családok, akár nyugdíjasok – lakókocsikra, és évekig abban élnek szállodák helyett. Számukra is kiterjedt szolgáltatási infrastruktúra áll rendelkezésre. Ugyanígy léteznek még ezerszámra motelek is, amelyek mára mintha Európában kimentek volna a divatból. A több mint százezer szálláshely természetesen mind ki akar tűnni valamivel.
A Park Hyatt New York új Manhattan-lakosztálya egy hatalmas, 3500 négyzetméteres, három hálószobás, három fürdőszobás lakrész, amely a szállodák legmagasabb szintű szolgáltatásait ötvözi a kényelemmel – például a fürdőszoba fűtött padlójával.
A Park Hyatt Manhattan belvárosában található, az 57. utca Billionaire’s Row néven ismert szakaszán. A 10 millió dollárból – átszámítva több, mint 3,84 milliárd forintból – épült lakosztályt éppen a szálloda 10. évfordulója alkalmával avatták fel.
Milyen az ágynemű és a köntös minősége?
Az épület 25. emeletén található családi lakosztályt – ahol tíz ember is elfér – a legdivatosabb kortárs művészek alkotásai és dizájnbútorai dekorálják, például An Te Lu szobra, hajlított rózsaszín kanapék Vladimir Kagan tervezésében, téglalap alakú, kissé retró sárgaréz lámpatestek, és természetesen a mennyezetre függesztett óriási tévéképernyő sem hiányzik a meccsnézéshez. A tervezés során fontos szempont volt, hogy a hatalmas tér kényelmes és nyugodt legyen – mondta Tracey Sawyer dizájner a Travel and Leisure című amerikai turisztikai lapnak. A miliőt lágy, semleges színpaletta, tompa tónusok és természetes anyagok, például diófa jellemzik.
Az amerikai vendégek különösen adnak arra, milyen az ágynemű és a köntös minősége – nos, itt erre sem lehet panasz, akárcsak a 65 méter hosszú medencére, amely mindössze egy perc sétára található a lakosztálytól.
A Sawyer & Company által tervezett lakosztály éjszakánként 50 000 dollárba kerül, ha mindhárom hálószobát lefoglalja valaki, de kettő külön is foglalható Central Park Balcony Suites néven. Az ár tartalmazza a repülőtéri transzfert, a reggelit, a hűtőszekrény feltöltését a vendég igényei szerint, valamint a wellnesskezelést. Az 50 000 dollár nem kis összeg – bár attól függ, kinek.
Richard Gere antik vidéki fogadója
Rögtön itt a másik véglet: a Bedford Post Inn-t, a Richard Gere által 2007-ben alapított szállodát nemrég újították fel. Az épület olyan, mint egy igazi angol vidéki fogadó, amelynek páratlan értéke – főleg az amerikaiak számára –, hogy 1762-ben épült, és egykor postakocsik állomásoztak itt. Most eredeti történelmi pompájában állították helyre, modern kényelmi felszerelésekkel és rusztikus környezetben. A Sam Mason séf által vezetett étterem klasszikus bisztróételeket kínál, a homársülttől a steakig és az osztrigáig, valamint egy különleges desszertválogatásig.
Fotó: Bedford Post Inn
A nyolcszobás fogadó egy Relais & Chateaux ingatlan, amely 20 hektáros területen fekszik, füves erdőkkel körülvéve. Itt új tereprendezést, növényültetést és metszést végeztek. A Grand Centralból vonattal könnyen megközelíthető, de a vendégeket egy vadonatúj elektromos BMW várja az állomáson, ha éppen nem autóval érkeznek.
A szállodához vezető, enyhén kanyargós vidéki út gyönyörűen karbantartott, gyarmati stílusú otthonok mellett visz el, amelyek közül néhány olyan sztároknak ad otthont, mint Mariah Carey, Martha Stewart, Ralph Lauren és Emily Blunt.
Milyen egy gyümölcsöskert, ha butikhotel lesz belőle?
A New York állambeli Callicoonban található a Cidery at Seminary Hill, amelynek különlegessége, hogy ma is működik itt egy 12 hektáros biogyümölcsös. A látogatók megkóstolhatják az itt termesztett gyümölcsöket – főleg az alma- és körteültetvények terméseit –, és megismerkedhetnek az itt élő virág- és rovarfajokkal.
Az étel- és italigazgató, Maria Ter Bush többnyire egy, a Delaware folyóra néző, fából készült szabadtéri asztalnál várja a vendégeket, ahol tucatnyi különböző fajta almabort kóstolhatnak meg. Az épület elnyerte a passzívház minősítést, a farmtól az asztalig elvet valló étterem menüje pedig szezonálisan változik, attól függően, hogy mi érik éppen a gazdaságban.
Fotó: Cidery at Seminary Hill
Az 1 Hotel Brooklyn Bridge arról híres, hogy nemcsak divatból követi a fenntartható és klímatudatos üzemeltetési módot. A gyönyörű, növényekkel teli előcsarnokban egy hatalmas zöldfal fogadja a látogatót. Az egyszerű bútorok, a földszínek és a zöld növényzet keveréke miatt a belső teret az épületet körülvevő park kiterjesztésének érzi a vendég. A tágas szobák ugyanazt a szellemiséget követik, mint az előcsarnok. Ezt bizonyítják például a régi műanyag palackokból sajtolt vizespoharak, az újrahasznosított fából készült ágykeretek és a biopamut matracok.