A görög idegenforgalmi cégek szövetségének elnöke azt mondta, hogy az előfoglalások eddigi száma alapján kevesebben érkezhetnek az idén Görögországba a tavalyi rekordév után. Tavaly 9,5 százalékkal 16,4 millióra nőtt a beutazó külföldiek száma, és ugyanilyen mértékben 10,5 milliárd euróra emelkedett az idegenforgalmi bevétel.
A turisták harmada három országból, Németországból, Nagy-Britanniából és Franciaországból érkezik. A három országban az idén csupán minimálisan nő a gazdaság, az Európai Unió egészében pedig stagnál, ez alapján görög szakértők a turisták számának a csökkenésére számítanak. Görögországban a fő idegenforgalmi szezon nyárra esik, júniustól szeptemberig tart. Erre az időszakra már az év elején megtörténik az előfoglalások nagyjából 15 százaléka.
Három ember, köztük két közlekedési rendőr, életét vesztette egy robbanásban Moszkva déli részén – közölte szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).




