Könnyid László, a város turizmusért felelős alpolgármestere elmondta: a Thomas Cook Scandinavia légitársaság Airbus A321-es gépével 170 norvég vendég érkezett a dél-norvégiai Stavangerből. A négynapos tartózkodásukat szervező norvég utazási iroda előtt nem ismeretlen Hévíz, de ez volt az első alkalom, hogy közvetlen charterjáratot indított a fürdőváros által működtetett repülőtérre.
A hosszú hétvége során a vendégek megismerkedtek Hévíz látnivalóival, köztük természetesen a gyógytóval és környezetével is. Az alpolgármester örvendetesnek nevezte a "jó költési mutatókkal" rendelkező, fiatalabb korosztályt képviselő skandináv vendégek megjelenését a városban.
A norvég szervező szándékai szerint a mostani utat az idén még legalább egy hasonló alkalom követi. Könnyid László hozzátette még: a szándék az, hogy rendszeressé váljon a norvégiai Stavanger és a sármelléki Hévíz-Balaton Airport közötti légi kapcsolat.
A balatoni turizmusnak és a sármelléki reptérnek korábban már lökést adott, hogy az utóbbi évekkel ellentétben idén hosszabb szezonban, nagyobb kapacitású gépekkel, gyakoribb charterjáratokat indít a Lufthansa. Frankfurtból és Düsseldorfból ezúttal is minden szombaton érkezik gép, de a tavaly csak kéthetenként felszállt hamburgi és berlini járat idén már szintén heti rendszerességgel repül.
A skandináv államok turistáival szeretné bővítené vendégkörét Hévíz, ahol a pünkösdi hétvégén fogadták a Norvégiából a sármelléki repülőtérre érkezett első repülőjárat utasait. A város célja, hogy rendszeressé váljon a norvégiai Stavanger és a sármelléki Hévíz-Balaton Airport közötti légi kapcsolat.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Elon Musk nem lesz boldog, ha meglátja ezeket az adatokat
1 perce
-
Új rekordot döntött az arany ára
32 perce
-
Kis emelkedés nyitáskor a budapesti tőzsdén
körülbelül 1 órája
-
Egyre durvábban támadják Odesszát az oroszok
2 órája
-
Elpárolgott a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyona
2 órája
-
Elégedetten csettint, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
3 órája
-
Donald Trump olyan bejelentést tett, amitől Kína is félhet
3 órája
Mfor.hu Top24
- „Nem látszik a sor vége” – így közelednek az ideges kamionosok Budapest felé (videóval)
- A választás után is pénzüknél maradnak a NER milliárdosai
- Változik a KRESZ: gyalogosokat és autósokat is új dolgokért bírságolhatnak meg
- Nagy változás jön az egyéni vállalkozóknak január 1-jétől
- Új szintre léphet a túlzottdeficit-eljárás Magyarországgal szemben
- Az EU kész tovább növelni a Moszkvára nehezedő nyomást
- Keletre ment átvágni hétfő délelőtt Orbán Viktor
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Megszületett a döntés Brüsszelben – Ursula von der Leyen vagy Orbán Viktor lehet a boldogabb? 2025. december 19. 06:43
- Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről 2025. december 22. 08:37
Havi top
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik 2025. november 24. 10:32
- Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot! 2025. november 26. 18:48
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
Friss
Nemzetközi
Elon Musk nem lesz boldog, ha meglátja ezeket az adatokat
Az elektromosautó-piac összességében növekszik.
1 perce
Részvény / Deviza / Áru
Kis emelkedés nyitáskor a budapesti tőzsdén
A hét utolsó kereskedési napja.
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Év végén megszűnik tíz tévécsatorna, köztük a magyar Comedy Central
09:03
-
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy a fuvardíjakon falusiak és kisvárosiak kárára spóroljanak
08:31
-
Kutyás karácsony a Hospice osztályon
20:02
-
Amikor a TISZA nyer, azután fellélegezhet az ország és Eger is -interjú a TISZA egri jelöltjével, dr. Bódis Péterrel
19:50
-
Halálos gázolás történt az Eger–Füzesabony vasútvonalon
17:32
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Menekülés Magyarországról: közel 150 ezer magyar már Ausztriában dolgozik
2025. november 24. 10:32
-
Mi történt a forinttal? Mutatjuk az árfolyamot!
2025. november 26. 18:48
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
top 24
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
2025. december 22. 10:29
-
Hiába szedett be sokkal többet a magyar állam – még sokkal többet költött
2025. december 22. 12:33
-
Magába zuhant a forint hétfőn
2025. december 22. 19:01
-
Az orosz kapcsolatok tehetnek keresztbe egy lehetséges Mol-NIS üzletnek
2025. december 22. 17:34




