3p

Az itteni cégek jutottak a legnagyobb számban magántőke-befektetéshez tavaly Közép-Európában. A járvány idején is volt, aki finanszírozni merte a vállalkozásokat.

A magántőke-társaságok rekordszámú 566 vállalatba fektettek be Közép- és Kelet-Európában 2020-ban, az ügyletszámot vizsgálva Magyarország áll a dobogó tetején: 236 vállalat jutott 226 millió euró támogatáshoz, amelyből 220 kockázati tőke volt - közölte a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) az MTI-vel az Invest Europe adatai alapján.

Sok ügylet köttetett tavaly
Sok ügylet köttetett tavaly

Az Invest Europe, az európai magántőke, kockázati tőke és infrastruktúra ágazatokat, valamint azok befektetőit képviselő szakmai egyesület éves jelentése szerint a régióban magántőke-befektetésekben részesülő 566 vállalat száma 15 százalékkal nőtt az előző évi rekordhoz képest, és 46 százalékkal haladta meg az ötéves (2015-2019) átlagot.

A kockázat tőke volt a vállalati befektetések mozgatórugója 2020-ban; a befektetők 474 induló és bővülő vállalkozást támogattak 358 millió eurós összértékű befektetéssel - ami csak 4 százalékkal alacsonyabb a 2019-ben elért történelmi csúcsnál.

A teljes magántőke befektetések összege tavaly 1,7 milliárd euróra csökkent, főként a 300 millió eurót meghaladó tőkekötelezettséggel járó nagy kivásárlási ügyletek hiánya miatt. Lengyelország adta a régió teljes beruházási értékének egynegyedét (431 millió euró) és a finanszírozásban részesülő vállalatok egyötöde lengyelországi. Beruházási érték szerint őket követte Észtország (teljes befektetett érték 21 százaléka), Csehország (17 százalék), Magyarország (14 százalék), végül Horvátország (9 százalék).

A befektetési ügyletszámot vizsgálva Magyarország volt az első, 236 vállalat jutott 226 millió euró támogatáshoz, ebből 220 kockázati tőke volt. Lengyelország összesen 105 új beruházásról számolt be, ebből 82 volt kockázati ügylet.

A teljes régióban az információs és kommunikációs technológia szektorban lévő cégek jutottak a befektetések feléhez, ezt követte a fogyasztási cikkek és szolgáltatások iparág.

A nyilvános tőzsdei bevezetések erős évet zártak a magántőke kiszállások révén, jelezve a kelet-közép-európai országokban létrehozandó vállalatok erejét és lehetőségeit. A kiszállások 47 százalékkal, 1,4 milliárd euróra nőttek a beruházások korábbi bekerülési költségein mérve, a nyilvános tőzsdei jegyzések pedig rekordértéket, 690 millió eurót értek el. Tavaly a kelet-közép-európai régió több mint kétszeresére (5,8 százalékra) emelte az európai kiszállási érték arányát a jelentés szerint.

A régió magántőke forrásbevonása 1 milliárd euróra csökkent, mivel a térség nagy alapkezelői nem hoztak létre új alapokat. Ugyanakkor a kockázati tőkeszektor 667 millió eurót gyűjtött össze 2020-ban, ami a rekordok közül a második legmagasabb. Mindez tartósan magas szintű befektetési tevékenységet vetít előre a következő években - áll a HCVA közleményében.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:20
Egyre nagyobb lendülettel tarolják le a kínai autógyártók az európai piacot. A térnyerésből a magyar gazdaság egyelőre nem profitál, hiszen a BYD szegedi gyárának még hosszú hónapok kellenek, hogy meginduljon a termelés.
Vállalat Erősen indította a Toyota az évet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:59
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
Vállalat Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:02
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá – közölte a cég a tőzsde honlapján.
Vállalat Fontos döntés született Hosszú Katinka legrégebbi cégéről
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:57
Április 30. után eltűnik.
Vállalat Felpezsdül a forgalom a magyar és a dél-koreai főváros között
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 14:27
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít Budapest és Szöul között, heti három alkalommal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Vállalat Új kínai autómárka jön Magyarországra
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:10
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon – tájékoztatta a hivatalos magyarországi importőr BAIC Magyarország az MTI-t.
Vállalat Kiderült, hogy áll a keleti nyitás: szinte biztosan nem úgy, ahogy tervezték
Imre Lőrinc | 2026. április 3. 10:24
Az export kiemelkedően fontos kulcságazatunk, Magyarország 2024-ben a 34. helyen állt a termékkivitelt mérő globális ranglistán – derült ki a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Gazdaságelemzési Központjának konferenciáján. Az exportunk több mint 70 százalékát az Európai Unió államaival bonyolítjuk le, és bár a térségen kívüli országok szerepe is nő, a keleti nyitás politikája mintha nem a várt ütemben hozná az eredményeket.
Vállalat Kilőttek a BMW eladásai Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 10:22
BMW Group Magyarország 24,5 százalékkal növelte a BMW márka eladásait 2026 első negyedévében a tavalyi év azonos időszakához képest; január és március között 1870 új BMW talált gazdára Magyarországon, amellyel a bajor márka őrzi vezető pozícióját a hazai prémium szegmensben – tájékoztatta a társaság az MTI-t közleményben.
Vállalat Zuhannak a Tesla-eladások az amerikai adójóváírás megszűnése miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 17:34
Közben meglódultak a kínai eladások. 
Vállalat Három nagy légitársaság csap össze a portugál légitársaságért
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 15:31
Az érdeklődők között van a Deutsche Lufthansa, az IAG és most már az Air France-KLM is. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG