Az alap jegyárakon felüli kiegészítő bevételek több mint 9 százalékkal nőttek, a kapacitások 20 százalékos bővítése miatt ugyanakkor az egy székkilométerre vetített bevétel 1,4 százalékkal kevesebb, az ugyanerre az egységre vetített költség pedig 2,2 százalékkal nőtt éves alapon. Ennek nagyobb részét az emelkedő kerozinár teszi ki, mivel az üzemanyag ár nélküli költségszint 1,1 százalékos csökkenést mutat.
A cég vezérigazgatója szerint ezek az eredmények megfelelnek a várakozásoknak. Váradi József szerint az előző évben a húsvéti ünnepek eltolódása miatt 17 millió eurós plusz forgalmuk volt, amely idén nem jelentkezett. Másrészről a sok sztrájk és kapacitáscsökkentő intézkedés miatt a három órán túl késő járatok száma megduplázódott, és négyszer annyi járatot kellett törölniük, mint az előző év azonos időszakában. Ennek többletköltsége pedig elérte az 5-6 millió eurót – tette hozzá.
|
Kőkemény ellenőrzések a légitársaságoknál – igy teszik biztonságossá a repülést? Mentális felméréseken és drogteszteken is át kell esnie mostantól a reptéri személyzetnek, hogy elkerüljék a két évvel ezelőtti katasztrófát. További részletek >>> |
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




