3p

Ha ez így megy tovább a Nissan két év múlva már nem is fog létezni, mondta az egyik részvényes a vállalat hétfői közgyűlésén.

Átszervezéssel, a termelési kapacitás csökkentésével, valamint a cég technológiai erősségeire és fő piacaira való összpontosítással válaszol a válság kihívásaira a Nissan - hangzott el a cég hétfőn rendezett részvényesi közgyűlésén.

A Nissan Motor Co Ltd vezetősége bocsánatkérésere kényszerült a részvényesek közgyűlésén a vállalat gyenge tavalyi eredménye miatt. "Ha ez így megy tovább a Nissan két év múlva már nem is fog létezni. A cégnek erős vezetőségre lenne szüksége" - vetette fel a közgyűlésen az egyik részvényes.

Makoto Uchida vezérigazgató ígéretet tett arra, hogy átszervezéssel, valamint a vivőmárkákra és a technológiai erősségekre való koncentrálással ki fogják vezetni a vállalatot a válságból. Értékesítéseit a japán, kínai és az amerikai piacra koncentrálja. A gyártást Dél-Koreában felszámolják, Indonéziából pedig Thaiföldre helyezik át.

A Nissan 2019 végén pénzügyi szabálytalanságok miatt távolított vezérigazgatója, Carlos Ghosn a gyártás és az értékesítések növelésére összpontosította az üzleti politikát. A közgyűlésen a Nissan könyvvizsgáló bizottságának elnöke a részvényesek kérdésére adott válaszában cáfolta azokat a médiaértesüléseket, miszerint a Renault autógyárral szorosabb összefonódást szorgalmazó előző cégvezért a vezetőségnek a tervet ellenző tagjai "összeesküvéssel" távolították volna el.

A Nissan a Renault-Nissan-Mitsubishi együttműködés tagjaként tavaly tizenegy éve első alkalommal veszteséggel zárta az évet. A márciussal zárt pénzügyi évet 671 milliárd jen (5,6 milliárd euró) veszteséggel zárta a Nissan az előző évi 319 milliárd jen nyereség után. A Nissan átszervezési tervének keretében 2024 márciusáig 20 százalékkal, évi 5,4 millióra csökkenti gyártási kapacitását.

A társaság májusban 157 ezer személygépkocsit és haszongépjárművet gyártott világszerte, 63 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Májusban a japán gyártás 79 százalékkal, a külföldi gyártás 60 százalékkal csökkent, ezen belül Kínában viszont 2 százalékkal emelkedett.

A január-májusi időszakban a Nissan 1,202 millió járművet gyártott, 43 százalékkal kevesebbet mint 2019 azonos periódusában. Májusban az értékesítések száma az előző évihez képest 37 százalékkal 273 ezerre csökkent, a január-májusi periódusban pedig 32 százalékkal 1,471 millióra.

Címkék: Vállalat Nissan

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG