8p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?

Tarthatatlan a munkáltatói szervezetek szerint a jövő évre tervezett 14 százalékos minimálbéremelés. Sőt, még a két számjegyű béremelést is túlzottnak tartják az elmúlt évek, de az idei gazdasági teljesítmény tekintetében is. A további, erőltetett béremelést az infláció sem indokolja, mert az jelenleg alacsony, 2 százalék alatti Magyarországon. Közben enyhén nőtt a munkanélküliek száma, de ettől függetlenül jó lenne, ha végre tisztázná a kormány, hogy jövő évtől milyen szabályok vonatkoznak majd a tartózkodási engedéllyel Magyarországon foglalkoztatott harmadik országbeli dolgozókra. 

„Van egy 3 éves bérmegállapodás, amelynek utolsó évében 14 százalékkal kellene emelni a minimálbért. Csakhogy a korábban kötött béralku egy dinamikus gazdasági növekedésre lett alapozva. Ehhez képest a magyar gazdaság 2023 és 2025 között gyakorlatilag nem növekedett, a GDP ebben az időszakban összesen 0,2 százalékkal még csökkent is. Miközben a gazdaság stagnált, a reálbérek jelentősen emelkedtek. Ilyen helyzetben 2027-re nem reális a két számjegyű béremelés” – mondta el meglátásait Kalmár Ákos, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökségi tagja, Foglalkoztatáspolitikai Bizottságának vezetője.

Úgy látja, hogy nemzetgazdasági szinten a termelékenység messze nem nőtt kielégítően, a béremelések jelentős részét a vállalatok a saját jövedelmezőségük terhére finanszírozták, ami hosszú távon nyilvánvalóan nem fenntartható. Különösen a kis- és középvállalati szférában okozhat ez gondot, mert a cégvezetőknek arra is ügyelniük kell, hogy ne alakuljanak ki bértorlódások.

„A minimálbér kérdése nem csak a minimálbéreseket érinti. A vállalatoknak meg kell őrizniük a különböző munkakörök közötti bérkülönbségeket, ezért az emelés továbbgyűrűzik az alsó bérsávok jelentős részére. Érthető módon a minimálbér feletti sávokban dolgozók nem szeretnék, ha eltűnne a különbség a tapasztalatuk, a felelősségük vagy a teljesítményük és az új minimálbér között. Tapasztalataink szerint a minimálbér feletti legalább 20 százalékos sávban különösen erős bérkorrekciós nyomás jelentkezik, ami nagyságrendileg akár egymillió munkavállalót is érinthet. A valódi vállalati költséghatás ezért sokkal nagyobb, mint amekkorát a közvetlenül minimálbéren foglalkoztatottak száma alapján gondolnánk” – indokolta az óvatosabb béremelési mértéket Kalmár Ákos.

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökségi tagja szerint a minimálbérről szóló vitát nem lehet elszakítani a kormány tervezett személyijövedelemadó-csökkentési programjától sem. Ha valóban 15-ről 9 százalékra menne le a minimálbért terhelő személyi jövedelemadó, akkor ezt az intézkedést érdemes lenne kombinálni a béremeléssel.

„A szociális szempontok megvalósulását így segíthetné a kormányzat az alacsonyabb jövedelműeknél, mert emelkedne a jövedelmük, de a bérmegállapodásban a gazdasági realitások dominálhatnának, nem pedig a korábbi bérmegállapodás erőn felüli betartása” – érvelt Kalmár Ákos, aki a bértárgyalások előtt nem szeretett volna pontos számot mondani arról, hogy milyen mértékű emelést tartanának kifizethetőnek a cégek részéről.

Elbocsátás helyett sokszor még kevesebb munka mellett is megtartják a dolgozóikat a gyérebb megrendeléshez jutó cégek. Megjelent a kapun belüli munkanélküliség abban a reményben, hogy a gazdasági fellendüléskor szükség lesz ezekre az emberekre. Néhány vállalat pedig úgy optimalizálja a költségeit, hogy ugyan nem bocsát el senkit, de aki nyugdíjba megy, vagy el akar menni máshová, ahelyett nem vesznek fel senkit, hanem szétosztják a feladataikat. Egyfajta önkéntes létszámstopot léptettek életbe ezek a cégek.

Emelkedik a munkanélküliség, de közben itt van velünk a munkaerőhiány

„A munkanélküliségi ráta enyhe emelkedése ellenére a vállalatok többsége nem érzékeli azt, hogy a munkaerőhiány érdemben enyhülne. Ennek egyik oka, hogy ma már elsősorban nem mennyiségi, hanem strukturális problémáról beszélünk,  a másik, hogy a munkaképes korú lakosság évente közel 1 százalékkal csökken. Gyakran elhangzik, hogy Magyarországon akár 200-300 ezer fős munkaerőpiaci tartalék is rendelkezésre áll. Ez makrogazdasági (…) aggregált szinten lehet helytálló megállapítás, de az messzemenően nem igaz, hogy lenne 200-300 ezer ember, aki munkába kívánna lépni, földrajzilag elérhető számukra egy nyitott pozíció, amit képesek és szándékoznak betölteni” – vázolta a „virtuális” munkaerőtartalékkal kapcsolatos problémákat Kalmár Ákos, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökségi tagja.

Szerinte ez nagyjából olyan, mintha egy társkeresési szolgáltatás során akarnánk pusztán a népszámlálási adatokkal érvelni. Nem az a kérdés, hogy hány ember szerepel összesen a statisztikákban, hanem az, hogy egy adott állás és egy adott munkavállaló reálisan egymásra találhat-e. Ha ezeket a szempontokat figyelembe vesszük, az elméleti munkaerő-tartalék az esetek jelentős részében a gyakorlatban nagyon szűk körre csökken. A munkaerőhiány ma elsősorban strukturális jelenség. A rendelkezésre álló munkaerő és a vállalatok igényei között van egyre nagyobb eltérés.

„A külföldi munkaerőstop okoz problémát. Fontos a magyar munkaerő védelme, de van olyan régió, ahol a cégek évek óta nem találnak elegendő magyar munkaerőt. Nemcsak, hogy nem áll szemben a magyar dolgozó a külföldivel, de a külföldi nélkül lehet, hogy egyes területeken nem lesznek egy idő után magyar munkahelyek. Különösen a termelésben, a feldolgozóiparban, az autóiparban, az építőiparban, valamint általában a szakképzettséget igénylő fizikai munkakörökben jelentkeznek továbbra is nehezen betölthető pozíciók” – összegzett Kalmár Ákos.

Példaként említette, hogy hiába készíti el a magyar szakács az ételt az étteremben, ha nincs külföldi futár, aki kivegye a házhoz rendelést. Sok cégnél lehet, hogy el sem tudnak indulni a gyártósorok elegendő ember nélkül, vagy pedig csak kevesebb műszakkal.

A vállalatok tapasztalata szerint nem feltétlenül a magyar jelentkezők száma kevés, hanem a megfelelő kompetenciával, motivációval és mobilitással rendelkező jelölteké. A magyar munkaerő napi ingázási határa az 50 kilométeres távolság. Ennél többet az emberek nem hajlandóak vagy sokszor nem is tudnak utazni azért, hogy dolgozzanak.

Természetesen a mobilitás növelésében szerepe lehet az atipikus foglalkoztatási formáknak is, például a távmunkának vagy a hibrid munkavégzésnek. Ezek azonban csak bizonyos munkakörökben jelentenek valódi megoldást. Egy termelési, üzemi vagy műszakos munkakör esetében a távmunka nyilvánvalóan nem jelent reális alternatívát.

Mikor reagál egy vállalat magasabb bérekkel, és mikor létszámstoppal, automatizálással vagy egy beruházás elhalasztásával?

Ha nem lesz elegendő munkaerő, előbb-utóbb a cégek az automatizációs, digitalizációs és folyamatfejlesztési lépésekkel reagálnak. Ha a bérek tartósan gyorsabban nőnek, mint a termelékenység, a vállalatok akkor is így dönthetnek. Ha pedig már egy munkát a gépekre bíztak, azt nem fogják újra emberre, ezért egy ilyen folyamat sem éppen segíti a magyar foglalkoztatottságot.

„Egy vállalat nem különálló munkakörökből, hanem egymásra épülő értékláncokból áll. Ha egy gyártósoron vagy logisztikai folyamatban munkaerőhiány alakul ki, annak hatása nem áll meg az adott munkakörnél. Ebben az értelemben a harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatása sok esetben nem a magyar munkahelyek helyettesítését jelenti, hanem éppen azok megőrzését segíti elő. Végső soron a harmadik országbeli gyártósori operátor hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar technikus, mérnök vagy vezető munkahelye hosszú távon is megmaradjon. A munkáltatók álláspontja alapvetően nem a korlátlan munkaerő-beáramlásról szól, hanem egy kiszámítható, ellenőrzött és a tényleges munkaerőpiaci szükségletekhez igazodó rendszer működtetéséről” – zárta gondolatait Kalmár Ákos, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökségi tagja.

Azt korábbi nyilatkozatokból lehet tudni, hogy a tartózkodási engedéllyel itt dolgozó külföldiek létszámára vonatkozó idei 35 ezres kvótát messze nem használták ki a cégek. Ez persze az épphogy emelkedő pályára álló magyar gazdaság szempontjából nem csoda, a kérdés inkább az, hogy jelentős gazdasági növekedés és a munkaerőkereslet megugrása esetén mi lesz a helyzet. A Szociális és Családügyi Minisztérium korábban azt közölte, hogy a foglalkoztatáshoz kapcsolódó korlátozások – így például a kvóta, a negatív lista vagy az országlista – felülvizsgálata napirenden van. A jövő évi tervek a jogszabályi környezet revíziója után lesznek meghatározva.

A jövő év bérekről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán döntenek majd. Legutóbb szeptember 25-én tanácskoztak egymással a munkaadók, a munkavállalók és a kormány képviselői. Az új tanácskozás pontos időpontjáról még nincs információ, de a legvalószínűbb, hogy a III. negyedévi GDP-adatok megjelenése után ülnek újra tárgyalóasztalhoz a felek, mert ebből már látszik majd, hogy milyen teljesítmény várható idén a magyar gazdaságtól. Röviden, hogy mekkora fedezet lesz a jövő évi béremelésekre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG