4p
Leggyakrabban inkább magyar, világszintű vagy amerikai milliárdosokról esik szó, pedig Németországban is számosan élnek olyanok, akiknek Magyarországra nagy hatásuk van. Tudja, ki áll például a Lidl, az Aldi, a Jacobs vagy a Volkswagen, esetleg a Henkel mosóporok mögött? Mennyi pénzük van a leggazdagabbaknak?
A BMW-gyár kormányánál egy gazdag nő is ott ül.

Ki a leggazdagabb német? A listát nagyon sokáig az Albrecht-család uralta, illetve kisebb részben uralja ma is. Ha valakinek ez nem mond semmit, akkor eláruljuk, hogy övék az Aldi, amely valamikor két részre, egy északira (Aldi Nord) és egy délire (Aldi Süd) szakadt. A piacot felosztották maguk között, a déli ághoz tartozik a magyarországi érdekeltség is.

A Manager Magazin szerint tíz éve, 2008 márciusában például Karl Albrecht      , az Aldi Süd tulajdonosa 27 milliárd euróval az első helyen állt a leggazdagabb németek listáján, a második Theo Albrecht volt, az Aldi Nordnál, 23 milliárddal. Ám Karl 2014-es halála után gyerekeié, Beate Heisleré és Karl Albrecht Jr.-é lett a vagyon, amelyet a Forbes most márciusban már 29,8 milliárd euróra taksált.

Ettől kezdve, hogy ki a leggazdagabb német, attól is függ, hogy egy-egy listakészítő egyben vagy külön-külön, személyenként értékeli az ilyen vagyonokat. Az említett Forbes-listán az Aldi Süd egyben van, így a két testvér együtt van a lista élén.

A Lidl-alapító vezet?

Tavaly viszont a Bilanz nevű magazin listáján, amelyet a Bild Zeitung ismertetett, különálló személyként szerepeltek, így a testvérek holtversenyben az ötödik helyre szorultak vissza. Ki hát a leggazdagabb német?

A Bilanz augusztusi listáján 37 milliárd euróval szerepel Dieter Schwarz. Az ő neve sem mond semmit a magyar átlagolvasónak, pedig ő a Lidl alapítója. A Lidl és az Aldi már annyira kinőtték magukat, diszkont-filozófiájukat, technikájukat annyira sikeresen alkalmazzák egyre több országban, hogy komoly konkurenciát támasztanak Nagy-Britanniában is a Tesco-nak.

Kávé, sampon, gumiabroncs

A Bilanz listáján második Reimann család 30 milliárd eurós vagyona mögött olyan vállalkozások állnak, amelyeket a Jacobs Douwe Egberts kávék vagy a Wella samponok révén ismerhetünk. Van ahol a második, másutt a harmadik helyen a Schaeffler-család két tagja, anya és fia áll, amely a hasonló nevű gépipari vállalaton kívül a Continental abroncsgyártónak is nagy részvényese, így szintén kapcsolódnak nálunk ismert márkákhoz.

Kié a BMW?

A Forbes szerint Susanne Klatten a leggazdagabb német nő, aki testvérével, Stefan Quandt-tal együtt a BMW autógyár mintegy felét birtokolja, 25 milliárd dollár értékben. Ez, hála a tőzsdei áremelkedéseknek, ötmilliárddal több, mint tavaly. A negyedik helyen is BMW-örökös, Stefan Quandt áll, náluk csak ötödik az említett, Lidl-féle Dieter Schwarz, és csak 20,9 milliárd dollárral.

Az Aldi Nord tulajdonosa, Theo Albrecht (Junior) ma már csak az ötödik-hatodik helyen van a különböző listákon.

Több tucatnyi örökös

A Bilanz készített még egy érdekes kiegészítő listát, sok mágnáscsaládnál ugyanis a vagyon az öröklések révén annyira szétaprózódott, hogy több tucat vagy akár pár száz személy kezében is lehet. Az így készült listán első a Boehringer-Baumbach család 41,3 milliárd euróval – ez átszámítva 12 857 milliárd forint, az éves magyar GDP picit több, mint harmada.

Gyógyszergyártók az élen

Ők a Boehringer Ingelheim Pharma gyógyszeripari, biotechnológiai cégről nevezetesek. Amelynek egyébként Budapesten is van fióktelepe. A Merck család a hasonló nevű hatalmas gyógyszerkonszernnek adta a nevét, összvagyonukat 33,9 milliárdra teszik.

A Henkel vegyipari, például mosószer-gyártó konszern mögött álló família 31, a Volkswagen jelentős részét is birtokló Porsche-Piëch klán 18 milliárd euróra tehető vagyonnal bír.

Hogy néz ki Németország leggazdagabb embere?

Nem tudni pontosan. “A nyilvánosságot kerüli, személyazonosságát álcázza, mindenféle interjút visszautasít” – írják róla. Csak két, kilencvenes évekbeli fotó forog róla a sajtóban, televíziós felvételek egyáltalán nincsenek.

Az 1939-ben született Lidl-alapító Dieter Schwarz 1999-ben visszavonult a cégvezetéstől, és “adókímélő módon” vagyonának jelentős részét a Dieter-Schwarz-Stiftung gGmbH nevű közhasznú alapítványra ruházta át – írja a Wikipedia. Ennek célja a tudomány, kutatás, művészet, kultúra támogatása.

Baden-Württemberg tartomány 2002-ben a milliárdost érdeméremmel tüntette ki, pár évvel később szülővárosa, Heilbronn díszpolgárrá avatta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A sikeres AI-bevezetés 80 százalékban nem a szoftveren múlik – De akkor vajon micsodán?
PR | 2026. július 23. 16:25
Reggel a munkatársak beírnak egy-két kérdést a ChatGPT-nek, délután háromkor viszont még mindig ugyanazt az Excel-táblát másolgatják. Az eszközök már ott vannak a vállalati gépeken, a havi zárásnál mégsem látszik, hogy a cég egyetlen perccel is gyorsabb vagy jövedelmezőbb lett volna. Miért várat magára a valódi megtérülés, és mit csinálnak másképp azok, akiknél már a profitban is mérhető az AI jelenléte?
Vállalat Elfogadta új stratégiai tervét a magyar tőzsde ingatlanpiaci nagyágyúja
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:30
Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává kíván válni a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miközben öt éven belül tavalyi árbevételének duplázását tervezi megújuló stratégiájában – közölte a társaság.
Vállalat Lesújtott az Európai Bizottság az amerikai óriáscégre
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 13:10
Az Európai Bizottság 890 millió eurós büntetést szabott ki a Google-ra a digitális piacokról szóló rendelet megsértése miatt.
Vállalat Bődületesen erős számokat közölt a Google anyavállalata, de a befektetőket ez nem érdekelte
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 10:40
Az Alphabet, a Google anyavállalata a várakozásokat meghaladó bevételről számolt be a második negyedévben, miközben a felhőszolgáltatási üzletág kiemelkedő növekedést ért el. A vállalat ugyanakkor tovább emeli a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházásait, ami kedvezőtlen piaci fogadtatásra talált.
Vállalat Megszólalt Musk a gyorsjelentés után: tovább csúsznak a Tesla tervei
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 07:58
Növekvő árbevétel mellett alacsonyabb nyereségről számolt be a Tesla a második negyedévben, miközben a vállalat jelentősen növelte beruházásait a humanoid robotok, a robotaxi-rendszer és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó fejlesztések területén.
Vállalat Hiába a módosítások, a korrupció melegágya maradhat a közbeszerzési rendszer?
Imre Lőrinc | 2026. július 22. 08:43
Túlburjánzott, alacsony hatékonysággal működő intézmények, hiányzó felelősségi körök és a korrupció melegágya: hiába módosított a kormány a hazai közbeszerzési törvényen, a háttérrendszer reformja nélkül félő, hogy az évente 4-5 ezermilliárd forintot megmozgató piac alapjaiban nem fog megváltozni.
Vállalat Egy csapásra 13 százalékkal hízik az OTP
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:13
Régiós nagypályást tudhat magáénak a bank, ha sikerrel zárul ez az ügylet.
Vállalat Akkora bírságot kapott az AliExpress, hogy a Holdról is látszik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:57
Nem jártak el kellő gondossággal. 
Vállalat Odavertek a kerozinárak és a vonakodó utasok a Ryanair profitjának
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:46
Azt meg még nem látják, mi jöhet a második félévben.
Vállalat Nagy bejelentés a Teslától – magához tér az európai villanyautópiac?
Privátbankár.hu | 2026. július 19. 10:39
Jó évre számítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG