2p

Az elemzők által vártnál magasabb harmadik negyedéves profitról számolt be az American Express (AmEx) multinacionális pénzügyi szolgáltató vállalat.

Az American Express (AmEx) pénteken közzétett negyedéves eredménybeszámolója szerint adózott eredménye éves szinten 16 százalékkal 2,90 milliárd dollárra, részvényenként 4,14 dollárra emelkedett a szeptember végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 2,51 milliárd dollárról, részvényarányosan 3,49 dollárról. Az elemzők előzetesen gyengébb adatra, részvényenként 4,0 dollárra számítottak – jelentette az MTI.

Többet költenek a kártyabirtokosok

A vállalat negyedéves bevétele éves szinten 11 százalékkal 18,426 milliárd dollárra, rekordmagasra emelkedett, elsősorban a kártyabirtokosok növekvő költésének, a nettó kamatbevétel bővülésének, valamint a kártyadíjak további erőteljes emelésének köszönhetően.

A cég jelentése szerint a harmadik negyedévben az AmEx kártyahasználók költése 9 százalékkal nőtt éves szinten.

Az AmEx hitelezési veszteségekre képzett céltartaléka 1,3 milliárd dollár volt, szemben az egy évvel korábbi 1,4 milliárd dollárral.

Javították előrejelzéseiket is

Az 1850-ben alapított, hitelkártya-szolgáltatással foglalkozó vállalat egyúttal javította idei előrejelzését, eszerint a korábban jelzett 8-10 százalékkal szemben jelenleg arra számít, hogy az idei teljes évben a bevétel 9-10 százalékkal bővül, részvényarányos nyeresége pedig várakozásai szerint 15,20-15,50 dollár lesz (korábbi prognózis: 15,00-15,50 dollár).

Az American Express részvényének árfolyama mintegy 4 százalék pluszban állt a New York-i értéktőzsdén pénteken.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Folytatódhat a piaci konszolidáció az alkuszpiacon
Herman Bernadett | 2026. április 28. 11:42
A Hungarikum Alkusz Csoport III. exkluzív sajtótájékoztatója keretében értékelte a magyar biztosítási szektor eredményeit, kihívásait, és ismertette azokat a stratégiai lépéseket, amelyeket az alkuszcégcsoport tett az elmúlt években a fenntartható jövő biztosítása érdekében.
Vállalat Nem fizet osztalékot az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:58
Lezajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése.
Vállalat A végén mégsem veszi meg a Mol a szerb olajvállalatot?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:06
Mindenki kivárásra játszik.
Vállalat „Az egész magyar állattenyésztés megérezné, ha leállnánk” – klímaváltozásról, a kazah piacról és az ukrán szójáról is kérdeztük az UBM vezérét
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 05:47
Nem hisz az egyszemélyi irányításban, minél több ember vesz részt a döntéshozatalban, az annál nagyobb valószínűséggel hozza meg a kívánt eredményt. Cégvezetőként a középvállalati státuszból a nagyvállalati kategória felé kormányozta el Magyarország egyik vezető, takarmánygyártással és kereskedelemmel foglalkozó agráripari társaságát, aminek legszimbolikusabb lépése a tőzsdére lépés volt. Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója lapunknak arról is beszélt, hogy az iráni háború miatti energiaárrobbanás hogyan érintette a működésüket, milyen stratégiát követnek gazdasági válságok idején és hogy miért Kazahsztánban látják most az egyik legjobb piaci lehetőséget.
Vállalat Magyar Péter szerint áron alul eladó a TV2, reagált a csatorna
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 09:32
Néhány befolyásos család már szervezi a testőrséget a meneküléshez – erről is beszélt Magyar Péter egy szombat este közzétett videóban. A TV2 és a Lounge Event Kft. eladásáról szóló részre mindkét cég reagált.
Vállalat A Wizz Airre veszélyesebb a kerozinhiány, mint a Ryanairre
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 19:37
Az ír légitársaságnak kevesebb a közvetlen közel-keleti kitettsége, mint magyar versenytársának, ezért jobb helyzetben van a kerozinhiány idején. Az iráni háború kitörése óta a kerozin ára a duplájára nőtt.
Vállalat Megjött a Wizz Air válasza a bedőlésével kapcsolatos nyilatkozatra
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 17:30
A fapados társaság ezt nem hagyhatta szó nélkül.
Vállalat Eladási hullám a Wizz Air részvényeinél, miután a versenytárs szerint becsődölhet a cég
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 16:30
A Ryanair vezérigazgatója szerint az olajárrobbanás miatt az ír fapados légitársaság több versenytársa, így a Wizz Air is csődöt jelenthet. Michael O’Leary szavait a Wizz Air-részvények rögtön megérezték.
Vállalat Újabb országban nyert el importőri jogokat az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 13:19
Romániában is bevezethetik a kínai márkát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG