3p

A BudaPart Gate irodaház kapcsán számol be innovatív szolgáltatásairól a legnagyobb magyarországi irodaportfólióval rendelkező CPI Hungary. Sajtóanyagukban kihangsúlyozzák, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a fenntarthatóságra legyen szó a beépített anyagok jelentős újrahasznosítottanyag-tartalmáról vagy éppen a megújuló energiáról, ami a kiszámítható rezsiszámlához is hozzájárul.

CPI Hungary sajtóanyagában ismét kiemeli, hogyan erősítették meg piacvezető szerepüket. A vállalathoz 328 500 négyzetméternyi irodaterület tartozik. „A portfólió számos épülete elérte vagy megközelítette a 100%-os kihasználtságot, amely a tavalyi számoknak is köszönhető, hiszen 54 ezer négyzetméternyi területre több mint 60 bérleti szerződést írtak alá 2023-ban.”

Új tulajdonosi szemlélet a BudaPart Gate irodaházban

Felidézik tavalyi akvizícióikat: az Immofinanz és az S IMMO felvásárlásával jelentősen megnövelte az ingatlanállományát, ennek során a 20 ezer négyzetméteres BudaPart Gate 2023-ban került a CPI kezelésébe. Az irodaházat a BudaPart városnegyed kapujában adták át 2020-ban, amely egyedülálló fekvésének és jó megközelíthetőségének is köszönheti a népszerűségét, hiszen a Lágymányosi öböl és hatalmas zöld park veszi körbe, ahol rekreációs, sportolási és szórakozási lehetőségek állnak a bérlők és a látogatók rendelkezésére.

„Sőt, a bérlők akár a CPI több irodaházában is igénybe vehetnek szolgáltatásokat, így mindenki megtalálja a számára ideális munkateret. Így például a vállalat egyik épületében irodát bérelhetünk, a másikban pedig közösségi térben dolgozhatunk, vagy akár egy konferenciatermet is igénybe vehetünk. Emellett a jól ismert Humán Innovációs Program és a myhive márka szinte már szállodai szintű jólléti szolgáltatásokat nyújt a bérlőknek, hogy valóban élményközpontú és közösségi szemléletű munkahelyeken dolgozhassanak. Ez rövid és hosszú távon is növeli a dolgozók mentális egészségét, jól érzik magukat az irodában.”

Nem veszik félvállról a zöld ügyeket!

A CPI elsőként az országban zöld bérleti szerződést kínál a bérlőknek a BudaPart Gate irodaházban is, ez alapján fenntarthatósági fórumokat tart évente kétszer, hogy megismertesse a dolgozókat az együttműködési lehetőségekkel, illetve együtt csökkentsék az ingatlanok és bérlemények környezetre gyakorolt káros hatásait.

A zöld bérleti szerződés jól illeszkedik a BudaPart Gate LEED Gold zöld minősítéséhez is, hiszen az irodaházat már eleve úgy tervezték, hogy maximálisan megfeleljen a fenntarthatósági követelményeknek. Többek között az energiahatékony gépészeti megoldások és homlokzati szerkezet, az energiatakarékos világítótestek, a víztakarékos öntözés, az elektromos autótöltők, valamint a beépített anyagok jelentős újrahasznosítottanyag-tartalmának magas aránya járultak hozzá az elismerés megszerzéséhez.

Mindemellett a vállalat korszerű energiastratégiájával stabilan tartotta az árakat az elmúlt években, így a költséghatékonyságot már a BudaPart Gate használói is élvezhetik. Továbbá a portfólió villamosenergia-szükségletét régiós megújuló energiaforrásokból biztosítja származási garanciával, amely kiszámítható üzemeltetési és energiaköltségeket biztosít a bérlők számára.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat BBC: az Insta gyermekek bántalmazását népszerűsítő reklámokat futtatott
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 15:41
És ezzel a Facebook, valamint az Instagram anyacégének első jelzései szerint nem is igazán volt gond – írták.
Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG