1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A kedvezőtlen euróárfolyam dacára az idei év első négy hónapjában több mint húsz százalékkal több használtautó özönlött be az országba, mint 2012 hasonló időszakában.

A 300 forintos euró sem akadály

Április végéig 21 094 import használtautót helyeztek forgalomba Magyarországon az idén. Ez a mennyiség 20,1 százalékkal volt magasabb, mint a tavaly ilyenkor regisztrált 17 899-es darabszám. Pedig már a tavalyi bázis is igen magas, a 2010-esnél csaknem kétszer magasabb szinten állt. A növekedés annak ellenére következett be, hogy az időszak során az euró árfolyama a korábbinál magasabb szinten állt: átlagos mértéke meghaladta a 297 forintot, és hosszú heteken keresztül folyamatosan 300 forint fölött is tartózkodott.

Nagyon kevés a néhány éves magyar autó, ezért pörög az import

Az elmaradó autócserék miatt a néhány évnél idősebb autók hazai kínálatában is folyamatosan apad a kínálat. Emiatt a használtautó-import kényszerű felfutását immár a korábbinál kedvezőtlenebb árfolyam sem tudta lelassítani – magyarázza Szemes Árpád, a Használtautó.hu ügyvezetője.


Ezen a területen továbbra is a leginkább vágyott márkákból: Volkswagenből, BMW-ből, Opelból, Fordból, Audiból és Mercedesből hozzák be a legtöbb autót: ez a hat márka teszi ki a teljes mennyiség 60 százalékát. Az árfolyam miatt szűkülő anyagi lehetőségek inkább ott mutatkoznak, hogy a vásárlók a korábbi lehetőségekhez képest egy-két évvel idősebb gépkocsival térnek haza. Ily módon az átlagosan tíz év körüli import járművek érdemileg nem fiatalítják a 12 éves átlagéletkorú hazai autóflottát.

Egyszerűsödő forgalomba helyezés – milyen hatásra számíthatunk?

Április végén a kormány a Magyary Zoltán közigazgatás-fejlesztési programjának keretében új, adminisztráció-csökkentéssel járó intézkedéseket helyezett kilátásba. A módosítások egy része a külföldön vásárolt autók hazai forgalomba helyezési eljárását is érinti. Egyrészt létrejön egy típus-adatbázis, amelynek eredményeképpen várhatóan a korábbinál kevesebb műszaki adatot kell majd a regisztráció során megadni, ami csökkenti az ügyintézés hosszát. Másrészt az uniós tagállamokban vásárolt autók esetében elegendő lesz majd a külföldi járműokmányok és az adás-vételi szerződés bemutatása.

A felsorolt könnyítések azonban a használtautó-import idei alakulását érdemben biztosan nem befolyásolják majd. Egyrészt a bevezetés tervezett időpontja október elseje, így az idei évben eleve csupán három hónapot fog érinteni. Másrészt ez a csomag – ellentétben a regisztrációs adó 2012 eleji jelentős csökkentésével – az adminisztrációs terhelés enyhítésén kívül érdemi költségcsökkentéssel várhatóan nem jár majd. Arra ugyan számíthatunk, hogy bizonyos számú autó regisztrációja szeptemberről októberre fog átcsúszni, de az év egészében az egyszerűsítések az amúgy továbbra is felfutóban lévő behozatal volumenére várhatóan nem lesznek érezhető hatással.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló CBD olaj kezdőknek: mit jelent a CBD, és mi alapján érdemes választani?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 9. 10:09
Az elmúlt években egyre többet találkozhatunk a CBD nevével. Teljesen természetes, hogy sok kérdés merül fel bennünk a vegyülettel és az azt tartalmazó készítményekkel kapcsolatban.
Vásárló Edénykészletet vennél? Ezt a hibát ne kövesd el!
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 8. 10:44
Sok konyhában van egy serpenyő, amihez senki nem nyúl szívesen. Leragad benne a tojás, egyenetlenül melegszik, a nyele lötyög, és valahogy minden főzésnél bosszúságot okoz. 
Vásárló Innováció az építészetben: a természetes kőburkolatok új generációja
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 7. 10:13
Az építészet világában a hagyományos anyagok mindig is kiemelt szerepet kaptak. Érdekes lehet megfigyelni, hogy a klasszikus és modern technológiák miként egyesülnek annak érdekében, hogy a funkcionalitás és az esztétika egyaránt érvényesüljön a különböző projektekben. Napjaink egyik figyelemre méltó újítása, hogy könnyed és vékony kőburkolatok alkalmazása révén új lehetőségeket teremtsen az építészet területén. A kőburkolatok tökéletes példái annak, hogy a tradíció és az innováció hogyan élhet együtt harmóniában
Vásárló Bajban a Robinson Tours utasai: a magyar hatóság tehetetlen
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:49
Fizetésképtelen a cég, a bolgár szervektől várnak választ.
Vásárló Hogyan kezdd el a hegesztést hegesztő pálcával?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 5. 15:43
A hegesztés csodálatos és kihívásokkal teli szakma, főleg ha valaki csak most merészkedik bele a részletekbe. Az alapvető technikák és eszközök alapos megismerése nélkülözhetetlen a sikerhez. Az alábbiakban az MMA hegesztéssel, azaz a kézi ívhegesztéssel foglalkozunk. 
Vásárló Láthatatlan rendszerezési tippek, amikkel száműzhetjük a káoszt az otthonunkból
PR | 2026. augusztus 5. 11:37
Egy kompaktabb lakásban gyorsan ráébredünk arra, hogy nem a tárgyaink száma jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem az, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésre álló hellyel. Aki próbált már rendszert vinni egy kisebb nappaliba vagy egy apró konyhába, jól tudja, hogy a hagyományos, robusztus gardróbok sokszor csak elfedik a zsúfoltságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtanának.
Vásárló Az AI hatása a gazdaságra és a társadalomra
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 4. 10:58
A mesterséges intelligencia (AI) folyamatosan formálja az életünket, munkáinkat és a világot körülöttünk. Kezdetben csupán a sci-fi írók fantáziájának köszönhettük, de mára az AI a mindennapok része lett. Felismeri-e mindenki, milyen mélyreható átalakulásokat hoz, és hogyan készülhetünk fel ezekre? Ebben a cikkben kiderítjük, hogyan alakítja át az AI a gazdaságot és a társadalmat, és milyen hatásokkal számolhatunk a jövőben.
Vásárló Kerti összejövetelek: higiénia és biztonság felsőfokon
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 3. 10:13
A nyári időszak különösen alkalmas szabadtéri összejövetelek szervezésére, legyen az családi grillezés vagy egy nagyobb szórakozóhely nyitott terasza. Ezen események sikerességéhez elengedhetetlen a higiénia és az élelmiszerbiztonság fenntartása. A gondos előkészítés és az ételek biztonságos kezelése a vendégek egészségét óvja, és hozzájárul az esemény élvezhető megéléséhez.
Vásárló Hogyan találj rá a tökéletes webtárolási megoldásra?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 2. 10:32
Weboldalad beindításakor vagy modernizálásakor kérdéses, hogy milyen típusú tárhelyet válassz. Ha kisebb méretű honlapot tartasz fenn, egy egyszerű tárhelyszolgáltatás is elegendő lehet. Azonban, ha jelentős forgalomra számítasz, érdemes elgondolkodni egy virtuális magánszerver, azaz VPS bérlésén.
Vásárló Az egyik legjobb befektetés ma nem a tőzsdén van, hanem az angol nyelvtudásban
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 1. 09:48
A befektetésekről legtöbbször részvények, kötvények, ingatlanok vagy éppen arany jut eszünkbe. Pedig létezik egy olyan „eszköz”, amely sokak számára hosszú távon még ezeknél is nagyobb megtérülést hozhat: a magas szintű angol nyelvtudás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG