A társaság hétfői közleménye szerint az idei karácsony egyik legnépszerűbb ajándéka ismét az okostelefon lehet, de előre láthatóan a táblagépek is igen keresettek lesznek a karácsony előtti hetekben. Az okostelefon-eladás megkétszereződésére, a karácsony előtti utolsó napokban akár a normál forgalom négy-ötszörösére számít a Telekom.
A tévékészülékek esetében a teljes éves forgalom körülbelül egyharmada ebben az időszakban valósul meg.
A korábbi évek tapasztalatai alapján arra számít a Magyar Telekom, hogy a karácsonyi időszak forgalma az azt megelőző hetekhez képest több mint a duplájára emelkedik a cégnél. A karácsony előtti utolsó hétvégétől akár az átlagos mennyiség négy-ötszörösét is elérheti az értékesített termékek száma - idézi a közlemény Keszég Attilát, a Magyar Telekom értékesítési és szolgáltatási vezérigazgató-helyettesét.
Az okostelefon-értékesítés megduplázódhat, nő az online értékesítés szerepe, és a tévéeladások terén is csúcsidőszak várható a következő hetekben a Magyar Telekom várakozása szerint.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Visszaléptetnék Nagy-Britanniát az EU vámuniójába
35 perce
-
Azt állítja az NGM, hogy negyedmillió hazai cégnek csökkentek az adóterhei
körülbelül 1 órája
-
Nyugdíjbiztosítása van? Fontos határidő közeleg
2 órája
-
Jó híreket kapott Putyin a vasárnapi Trump-Zelenszkij találkozó előtt
3 órája
-
Washington örül, hogy legalább egy tűzszünet már megszületett
4 órája
-
Magyar Péter a mi sikerlistánkat is dominálja – a Klasszis Podcast legnézettebb adásai
4 órája
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
19 órája
Mfor.hu Top24
- Az év kérdése: hova lett 500 milliárd forint? Nincs gyanúsított az MNB-botrányban
- Nagy Márton minisztériuma szerint több százezer magyar cégen segítettek
- Koccintson az új évre Leonardo DiCaprióval!
- Ez a vírus hozhatja el a következő nagy világjárványt
- Mi lesz a választások után? Valamire készül a kormány az önkormányzatokkal
- Rossz híreket kapott Zelenszkij a floridai csúcs előtt
- Itt egy igazán kellemetlen adat a magyarokról – A hét ábrája
Vásárló
Melyik fogszabályozó illik hozzád? – Rögzített, láthatatlan vagy kivehető megoldás?
PR | 2025. december 18. 10:37
A modern fogszabályozás ma már minden korosztály számára elérhető – és teljesen személyre szabható. Az Artdent Fogászat és Szájsebészet rendelőjében a 30–60 éves páciensek is egyre nagyobb számban választják az esztétikusabb, rendezettebb mosoly felé vezető utat, méghozzá a lehető legészrevétlenebb módon. De melyik fogszabályozó a legjobb választás? A rögzített, a láthatatlan sín vagy a kivehető készülék? Segítünk eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld a számodra legideálisabb megoldást.
Vásárló
Olcsóbb lett a tankolás szerda reggelre, de van egy rossz hírünk
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 10:44
A következő napokban viszont nem várható további árcsökkenés.
Vásárló
Mit üzen egy jó ajándék?
Márkázott tartalom | 2025. december 13. 10:34
Az ajándékozás elsőre egyszerű gesztusnak tűnik, valójában azonban jóval többről szól, mint egy tárgy átadásáról. Egy ajándék mindig üzenetet hordoz: figyelmet, elismerést, kapcsolatot vagy éppen státuszt. Éppen ezért nem mindegy, mit, mikor és kinek adunk. Különösen akkor, ha üzleti vagy hivatalos közegben történik az ajándékozás.
Vásárló
Döntött az EU: ezt megemlegeti, aki rendszeresen rendel külföldről
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 16:25
Jön a kötelező vám a kis értékű csomagokra.
Vásárló
Érdemes lesz elővenni a töltőpisztolyt a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 11:05
Szombaton mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken. A benziné jobban.
Vásárló
Tegyél a kosaradba egy kis gondoskodást! – Indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció
PR | 2025. december 11. 13:27
Idén karácsonykor is több ezer rászoruló ember ünnepe válhat szebbé, ha csatlakozol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! tartósélelmiszer-adomány gyűjtéséhez. 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes személyesen várja a vásárlók felajánlásait a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban.
Vásárló
Táncra perdülhetnek az autósok – itt vannak az új üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2025. december 10. 11:42
Csütörtökön mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken.
Vásárló
Csak összehozta a kormány: másfél éve nem láttunk ilyet a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. december 8. 05:46
Hogy milyen áron, azt még nem tudhatjuk biztosan, de összejött az éves szintű élelmiszerár-csökkenés: annyi termék került be az árrésstop hatálya alá, hogy idén decemberben olcsóbban vásárolhatunk be a hipermarketekben, mint tavaly. Bezuhant a sertésmájas ára, a kávé és az alkohol viszont nagyot drágult.
Vásárló
Outdoor életmód – merész vállalkozás és divat találkozása
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:21
Gondoltál már arra, hogy mitől válik egy márka ikonikussá a szabadtéri világban? A szabadidős életmód iránti növekvő lelkesedés nemcsak a természet szerelmeseinek körében terjed, hanem divatirányzatként is egyre hangsúlyosabban van jelen.
Vásárló
Miért választják egyre többen a prémium magánegészségügyet?
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 14:12
Az elmúlt években látványosan megváltozott, hogyan gondolkodnak az emberek az egészségügyi szolgáltatásokról. Egyre többen szeretnének gyors, kiszámítható, átlátható és magas színvonalú ellátást kapni, lehetőleg olyan környezetben, ahol a páciens valódi partnerként jelenik meg. A prémium magánegészségügy népszerűsége éppen ezért nő: nem csupán szolgáltatást nyújt, hanem komplex élményt, amelyben a figyelem, a kényelem és a szakértelem egyaránt kiemelt szerepet kap.
Heti top
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Óriási a baj, mindkét szuperhatalom kezdi bezárni a kapuit a németek előtt 2025. december 23. 16:00
- Mi történik a forinttal és az euróval? Itt az árfolyam 2025. december 26. 12:48
- Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton 2025. december 27. 16:28
Havi top
- Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva 2025. december 10. 15:45
- Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől 2025. december 22. 11:27
- Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét 2025. december 17. 14:46
- Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most 2025. december 10. 19:11
Friss
Makro / Külgazdaság
Visszaléptetnék Nagy-Britanniát az EU vámuniójába
Erről a brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője beszélt.
35 perce
Makro / Külgazdaság
Azt állítja az NGM, hogy negyedmillió hazai cégnek csökkentek az adóterhei
körülbelül 1 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
-
Egy „pincétől a padlásig” felújított szakaszon jövőre újra járnak a vonatok
11:01
-
MBH Bank ügyfél? – erre figyeljen szilveszterkor és újévkor
10:01
-
A szélsőségesek rácuppantak a mesterséges intelligenciára
09:01
-
Erre figyeljünk! – több biztosítástípusnál is fontos határidő az év vége
08:07
-
Mire a kollégák felocsúdnak, a gépek már rég előre jeleztek mindent
05:33
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Válság az egészségügyben: 32 ezer beteg torlódott a műtők előtt, egyes időpontok már 2030-ra szólnak
11:12
-
Sulyok Tamás kirúgott kommunikációs igazgatója: „Ők nem az emberekért, hanem a saját jólétükért gondoltak dolgozni”
08:41
-
Elhunyt a Dobó Gimnázium tanárnője
08:36
-
Eladói állás Egerben
15:12
-
Bródy János visszavonul a zenei élettől
08:34
legolvasottabb
-
Bemondták az elemzők, ennyit érhet a forint két év múlva
2025. december 10. 15:45
-
Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
2025. december 22. 11:27
-
Ketyeg az óra Abramovicsnak: több mint 1100 milliárd forintos vagyon a tét
2025. december 17. 14:46
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót és a dollárt most
2025. december 10. 19:11
-
Itt az orosz bosszú – Magyarországon is megérezzük?
2025. december 14. 15:06
top 24
-
Készül az óriási felvásárlás? Orbán Viktor fontos ügyben telefonálhatott szombaton
2025. december 27. 16:28
-
Vége a svájci semlegességnek? Az orosz fenyegetés miatt fegyverkezésbe kezdenek
2025. december 27. 14:02
-
Jó híreket kapott Putyin a vasárnapi Trump-Zelenszkij találkozó előtt
2025. december 28. 08:46
-
Mielőtt bárki észrevenné – a gépek már tudják, mi következik
2025. december 27. 15:10
-
Magyar Péter a mi sikerlistánkat is dominálja – a Klasszis Podcast legnézettebb adásai
2025. december 28. 07:31


