1p
Rekordot rekordra halmoznak a luxusautókat gyártó német vállalatok, elsősorban a tengerentúli, főként a kínai és az amerikai kereslet felfutásának köszönhetően, miközben Európában nem ment túl jól az üzlet. A BMW például fennállásának legjobb negyedévét zárta.

A prémium szegmensben világelső BMW-csoport csütörtöki beszámolója szerint fennállása óta a legjobb negyedévét zárta márciusban, adózott eredménye 1,35 milliárd eurót tett ki, és ezzel 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Mindezt úgy, hogy sokat költött fejlesztésre, a termelés bővítésére. A működési eredmény 19 százalékkal 2,1 milliárd euróra emelkedett. Az értékesítési árbevétel 14,1 százalékkal 18,3 milliárd euróra nőtt.

A BMW a hozzá tartozó Mini és Rolls-Royce márkákkal együtt 425 ezer kocsit adott el az első negyedévben, 11,2 százalékkal többet, mint tavaly január-március között.  A BMW-hez - és a többi prémium kategóriás márkához hasonlóan a Porsche sem érzi a válságot, náluk is rekordot döntött a bevétel és a profit is az első negyedévben, s itt is mindent vitt a kínai piac. A vállalat életében először fordult elő, hogy több kocsit adtak el Kínában, mint az Egyesült Államokban, több mint hétezret, míg Amerikában közel hétezret.

Az első negyedévben 30 ezer Porsche kelt el a világon, 29 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A bevétel 32 százalékkal 3,025 milliárd euróra, a működési eredmény 18,4 százalékkal 528 millió euróra nőtt. Az adózott eredményt negyedéves bontásban csak az üzleti év végén közli a német vállalat.

A Győrben új gyárat építő Audinál szerdán közölték, hogy a működési eredmény 27 százalékkal 1,4 milliárd euróra nőtt az idén január-március között az egy évvel korábbihoz képest. A Volkswagen-csoporthoz tartozó autógyártó árbevétele 17,8 százalékkal 12,4 milliárd euróra ugrott. Az eladások 11 százalékkal emelkedtek, világszerte 346 ezer Audit adtak el.

Jól kezdte az idei évet a Mercedes anyavállalata is: a Daimler csoport néhány nappal ezelőtt azt közölte, árbevétele 9 százalékkal 27 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az üzemi eredmény 5 százalékkal 2,13 milliárd euróra, az adózott eredmény 20 százalékkal 1,42 milliárd euróra emelkedett. A csoport összesen 502 ezer gépjárművet értékesített január-március között, 9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG