6p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

McDonald’s, Burger King, Wendy’s, Five Guys – a világ legnagyobb hamburgerező étteremláncai mind amerikaiak, így kézenfekvőnek tűnik, hogy Amerika – sok minden más mellett – a basic street food, a hamburger szülőhazája. Pedig nem, nagyon nem. Amellett, hogy a 19. században a nagy kivándorlási hullám előtt Európában már létezett a hamburger (bővebben a keretes írásban), a kínaiak több mint kétezer éve készítik és eszik a zsemlekenyérbe töltött raguszerű húst.

A roujiamo néven ismert kínai sertéshúsos-lapos kenyér szendvicset "a világ legrégebbi hamburgerének" nevezik, a bele töltött raguszerű húskészítményről az első feljegyzések időszámítás előtt 475 körülről származnak. A roujiamo voltaképpen közép-ázsiai stílusú, tenyérnyinél valamivel nagyobb, lapos kenyerekbe – amely valamivel később, az első században bukkan fel - töltött apróra vágott húskupac, amelyet számos különféle változata létezik, de alapfűszerezése a kezdetektől fogva azonos.

A szendvics szorosan kötődik az észak-középső Xi'an városához, Shaanxi tartományban. Xi'an i. e. 202 óta egyszerre volt a Selyemút keleti végállomása és 13 többé-kevésbé egymást követő kínai dinasztia fővárosa. Az ősi kínai elkészítési mód szerint egy koromfekete, széntűzön fortyogó üstből hosszúra sült sertéshúsdarabkákat kanalaznak ki, és egy fatönkből készült vágódeszkán bárddal összedarabolják egy maréknyi korianderrel együtt, majd a fazékból származó gazdag húslevessel fellazítják - a bárddal ismét megforgatják – és az egész csillogó szutykos húshalmot egy tenyérnyi méretű frissen sült ropogós lapos kenyérbe helyezik.

2200 éves recept alapján készül a menő kínai junk food. Fotó: Depositphotos
2200 éves recept alapján készül a menő kínai junk food. Fotó: Depositphotos

Minden családnak megvan a maga roujiamo receptje, de van néhány állandó dolog. Az első a lazhi, vagyis a fűszerkészlet, amely egy olyan lista, mint a Selyemút egy karavánjának rakományjegyzéke: szárított mandarinhéj, fehér bors, homoki gyömbér és kardamom (Dél-Indiából), kömény (Nyugat-Ázsiából), szerecsendió és szegfűszeg (az indonéziai Fűszer-szigetekről), hogy csak a leggyakoribbakat említsük. Különleges prémiumot élveznek az "érlelt" alapanyagok - a leglegendásabb példányokat állítólag évtizedekig, ha nem évszázadokig szeretettel ápolták és pezsgettek.

Miután elkészült a húsleves, a vastag sertéshús szeletek sorra kerülnek a fazékba, és órákig párolódnak. A baijimo nevű lapos zsemle a nevét a Xi'an-tól mintegy 130 km-re északnyugatra fekvő mai nevén Beiji településről kapta - írja a BBC. A baijimót hagyományosan úgy készítették, hogy a félig megkelt tésztát egy fatüzelésű, közép-ázsiai stílusú kemence falához tapasztották. Manapság az egyszerűség és a célszerűség jegyében, gyakran serpenyőben sütik ropogósra.

A roujiamo még mindig nagyon kedvelt Kínában, és annak ellenére sem fenyegeti az eltűnés veszélye, hogy a kínai városok sikátoraiból nagyrészt kiszorult. Tartós népszerűsége számos országos láncot hozott létre, mint például a Zhang Family Ziwu Road és a Bingz Crispy Burger. És még az olyan nyüzsgő dél-kínai városokban is, mint Sencsen, gyakran lehet találni egy roujiamo árust valahol a helyi étkezdék mélyén, bár a sertéshús inkább elektromos lassú tűzön, mint nyílt tűzön párolódik.

Bár a roujiamo stílusa, amelyet az emberek leginkább ismernek, Xi'anhoz kötődik, valójában többféle stílus létezik, amelyek jelentősen különböznek egymástól. A Tongguan roujiamo készítéséhez használt lapos kenyér nem hasonlít a Xi'an-i változatéhoz, kevesebb kovásszal készül, sűrűn összehajtogatott tekercsekből áll. Ugyancsak népszerű változat a la niurou töltelékkel megpakolt szendvics, amely a kukoricahús közeli rokona, és Xi'an jelentős muszlim lakosságához kötődik. A Xi'an-tól 120 km-re nyugatra fekvő Qishan városában pedig saját, darált sertéshúsból és piros csilipaprikából készült változatot készítenek. Az elmúlt néhány évben pedig a távoli Belső-Mongóliából, Chifengből származó duijia nevű változat hódította meg Kínát: köleslisztből készült zsemlével és ropogós, füstölt sertéshústöltelékkel készül.

Hamburger történelem

Az orosz nép körében a középkorban a tatárok terjesztették el a nyers, felvagdalt, fűszerezett hús (ma tatárbifsztek néven ) fogyasztását, amely később a német kereskedővárosokba is eljutott, majd egész Európában elterjedt. A hamburger alapgondolatának tekinthető kivitelezést, a szendvics kiszerelést John Montagu, Sandwich grófja találta fel, aki kenyerek közé tett húst. Ennek speciális változata lett népszerű Németországban és Ausztriában, ahol zsemléket használtak erre a célra. A 19. században aztán a nagy kivándorlási hullámmal került az Amerikai Egyesült Államokba az étel. Mivel Hamburg volt a legforgalmasabb kikötő, ahonnan a kivándorlók útnak indultak, ennek alapján nevezték el. New York városában már a század közepe után elkezdték felszolgálni hamburg steaknek nevezett ételt, vagyis a szintén Hamburgból érkező darált húst, amit sóztak, füstöltek és hagymával, valamint kenyérrel szolgáltak fel. A marhatenyésztés folyamatos növekedése miatt a hús ára egyre csökkent, és a századfordulóra széles rétegek számára is elérhetővé vált.

A vásárok, ünnepségek közkedvelt étele lett, azonban csak egy helyben állva lehetett fogyasztani, míg a vendégek szívesebben használták volna az időt nézelődésre. Ezt felismerte az egyik árus is, aki lapítani kezdte a húsgolyókat, és zsemlébe rakta őket. Az új étel népszerűsége különösen a nagy gazdasági világválság idején növekedett meg, mivel csupán öt centbe került. Ekkorra tehető a később világméretűvé vált üzletlánc, a McDonald’s megalapítása. Ők kezdetben hot dogokat árultak, ám hamar felismerték, hogy bevételük legnagyobb része a hamburgerekből származik, így végül 1955-ben megnyitották éttermüket Chicagóban.

A roujiamo külföldre is eljutott. Londonban például működik egy Xi'an Impression nevű étterem, ahol roujiamót árultak, közvetlenül az Emirates Stadionnal – a Chelsea stadionja - szemben. A Bingz Crispy Burger Szingapúrban és Kanadában is nyitott már helyeket. New Yorkban pedig a Xi'anban született David Shi és fia, Jason Wang egy flushingi bevásárlóközpontban lévő alagsori bódét alakítottak át Xi'an Famous Foods nevű helyi birodalommá, amely ma már tucatnyi helyszínnel büszkélkedhet. Wang szerint soha nem volt kétséges, hogy a roujiamo kiemelt helyet kap az étlapon.

A McDonald's 2021-ben úgy döntött, hogy kipróbálja a "világ legrégebbi hamburgerét", de súlyosan melléfogtak vele. A roujiamo a kínai újév alkalmából egy 24 napos időszakban jelent meg a reggeli menüben - azonnal rengeteg dühös hashtaget kapott, mivel zavarba ejtő módon valamiért csirkéből készült - ráadásul arcpirítóan szűkös adagokban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Hogyan befolyásolja a bizalom az egészségügyi marketinget?
Márkázott tartalom | 2026. március 13. 14:27
Gondoltál már arra, hogyan különböznek az egészségügyi hirdetések a ruházati reklámoktól? Az egészségügyi marketing kiemelt jelentőséggel bír, hiszen az emberek egészségére gyakorolhat közvetlen hatást. Itt nemcsak a termékek népszerűsítése a cél, hanem a páciensek tudatos döntéshozatalának támogatása is.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló Hogyan segíthet az SMS küldés vállalkozásunk fejlesztésében?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 11:02
A mobiltechnológia térnyerése az elmúlt években drámai módon átalakította az üzleti kommunikációt. Az SMS küldés az egyik leghatékonyabb módszer, amely új utakat nyit meg az üzleti életben. Manapság a mobiltelefon az emberek állandó kísérője, így az azonnali üzenetek célzottan érik el a közönséget, internetkapcsolat nélkül is.
Vásárló Hogyan válasszunk CBD kapszulát?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 10:46
A CBD kapszulák az utóbbi években váltak valóban népszerűvé a kender alapú készítmények piacán. Ezek a kis kapszulák könnyen alkalmazható megoldást kínálnak azoknak, akik szeretnék élvezni a kannabidiol kedvező hatásait anélkül, hogy az adagolás miatt aggódnának. 
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG