4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Bár az ügyfelek többsége tisztában van a tranzakciók után felszámolt illeték bevezetésének tényével, az illeték konkrét mértékét kevesen ismerik – erre mutat rá a GfK Hungária kutatása. A lakosság elsősorban a kártyás tranzakciók számának, arányának csökkentésével reagált a díjak emelkedésére.

A tranzakciós illeték bevezetése, majd mértékének idén nyári emelése lényegesen megdrágította a lakossági bankolást. A GfK Hungária Retail Banking Monitor kutatásának keretében azt vizsgálta 2013 júniusában és szeptemberében – a tranzakciós illeték emelése előtt és után –, hogy az illeték bevezetése mennyire érintette, gondolkodtatta el a lakosságot, mit tudnak arról és mit terveznek változtatni ennek hatására.

Sokan nem tudták, mennyi az illeték

Az adatok tanúsága szerint a tranzakciós illetékről már négyből három ember tudott a nyáron, és ez az arány nem emelkedett jelentősen szeptemberben. Az illeték bevezetéséről nagyobb arányban értesült a 30-49 éves korosztály, a felsőfokú végzettségűek, az aktív munkavállalók és természetesen a bankkapcsolattal rendelkezők. Az illetékkel kapcsolatban kevésbé voltak tájékozottak a 30 évnél fiatalabbak és az alacsonyabb végzettségűek.

Bár az illeték bevezetésének ténye közismertnek mondható, annak pontos mértékével sokan nem voltak tisztában még szeptemberben sem az adatok tanúsága szerint. Ebben persze az is közrejátszhat, hogy az illeték mértékét a nyáron megemelték. A készpénzfelvétel után elszámolt illeték arányát csupán az érintettek 20 százaléka volt képes helyesen meghatározni a nyáron, ez a szám a szeptemberi hónapban sem volt magasabb, ellenben a válaszadók fele a valósnál magasabb értéket említett. Az átutalások után járó illeték mértékével ennél kevesebben voltak tisztában – csak minden hatodik személy –, bár a helyes választ adók aránya szeptemberben egy kicsit emelkedett.

Egyre többen terveznek változtatni szokásaikon

A kutatókat szerint most kezd tudatosodni az emberekben a banki költségek emelkedése. Bár júniusban minden második az illeték tényével tisztában lévő ügyfél érzékelte, hogy számlacsomagjának díja megváltozott, közel ugyanennyien tapasztalták a készpénzfelvét drágulását és ötből ketten az átutalási díjak növekedését. Csupán minden tizedik ügyfél tett konkrét lépéseket a fizetendő díjak optimalizálása érdekében, és mindössze hét százalékuk említette, hogy tervez valamilyen lépést tenni a következő időszakban. Az áremelkedésre nagyobb arányban reagáltak a hölgyek, a 30-49 éves korosztály tagjai és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők.

Az ősz elején már többek számára volt érezhető a banki díjak változása: az illeték bevezetésének tényét ismerők közel kétharmada számára a bankkártyás készpénzfelvét díjának emelkedése volt kézzelfogható, de a válaszokban is nagyobb arányban szerepelt a számlavezetési díj és az átutalások árának emelkedése, mint nyáron. Ezzel szemben szeptemberben sem nőtt meg jelentősen azoknak az aránya, akik már valamilyen konkrét lépést tettek, de már 13 százalékuk említette, hogy tervez valamilyen változtatást a költségek optimalizálása céljából (különösen a 15-29 évesek és a legalább érettségizettek csoportja).

A Privátbankár szavazás pillanatnyi állása szerint a válaszadók kétharmada örülne, ha készpénzben kapná a fizetését. Érdekesség, hogy 100-ból öten már nem számlára kapják a fizetésüket. (A képre kattintva Ön is szavazhat.)

 

A tranzakciós illeték hatása az ügyfelek bankolási szokásaira, 2013. június és 2013. szeptember hónapokban (az adatok százalékban kifejezve)

Bázis: 15-69 év közötti lakosság

2013. június

2013. szeptember

Tranzakciós illetékről hallott

73

74

Illeték mértékét helyesen ismeri

 

 

készpénzfelvét

20

20

átutalás

15

17

Változtatott pénzügyi szokásain a tranzakciós illeték hatására

9

10

Tervez változtatni pénzügyi szokásain a tranzakciós illeték hatására

7

13

Forrás: Retail Banking Monitor kutatás, GfK Hungária

A kutatás konklúziója, hogy a banki piac jelentős átrendeződésétől (egyelőre) nem kell tartani: az ügyfelek eddig főleg a bankkártyás tranzakciókkal spóroltak és terveznek a jövőben is racionalizálni. Legtöbben kevesebb alkalommal vesznek fel készpénzt az automatákból, ritkábban használják bankkártyájukat, és egy kisebb csoport bankkártya helyett készpénzzel igyekszik vásárolni.

Az illeték hatására alig kimutatható mértékben tervezik az ügyfelek, hogy bankot váltanak, megszüntetnek bankszámlát, bankkártyát, vagy bankon belül más bankszámlacsomagra váltanak. A bankkártyás fizetés után felszámított illeték jövő évi eltörlésére tett kormányzati ígéret pedig új lendületet adhat az elektronikus fizetés erősödésének, amellyel az ügyfelek akár a banki díjakat maguk is csökkenthetik

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
Vásárló Miért lett ennyire népszerű a kannabisz olaj manapság?
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:09
A kannabisz olajat egyre többen említik mint alternatívát különféle egészségügyi problémák kezelésére. A hagyományos medicinák mellett sokan keresik a természetes megoldásokat, amelyben a kannabisz olaj valóban különleges helyet foglal el. De tényleg hatásos lehet mindenre, amit állítanak róla?
Vásárló A borhűtők előnyei a mindennapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 08:51
A borkedvelők számára elengedhetetlen eszközzé vált a borhűtő, hiszen különleges mikroklímát biztosít a palackoknak. De miért is olyan fontos egy ilyen készülék? A válasz egyszerű: a borhűtők segítenek megőrizni az italok minőségét, amit egy hagyományos hűtőszekrény nem tud garantálni.
Vásárló Itt az újabb bombameglepetés: sosem látott áresés a magyar boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. szeptember 7. 05:44
Nem csak folytatódott, fel is gyorsult a trend: a Privátbankár Árkosár-felmérések közel 20 éves története során nem mértünk még akkora éves élelmiszerár-csökkenést, mint szeptemberben – a hazai hipermarketeken nem múlik majd az újabb kedvező inflációs adat. Még az iskolai tízórai árán is látszik az áresés – kérdés, hogy ezek után meddig marad még a piactorzító árrésstop.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG