1p
Az év végi árcsökkenés elmaradt, az év eleji áremelkedés viszont nem, így közel 6 éve - a Privátbankár Árkosár felmérés kezdete óta - először emelkedett minta-élelmiszerkosarunk értéke 17 ezer forint fölé. A krumpli már kétszer annyiba kerül, mint tavaly.

2013. január 10-én vettük nyakunkba az Auchan, a Tesco és az Interspar egy-egy áruházát, hogy hetvenkettedszer is összeírjuk, hogyan alakult 30 termékből álló élelmiszerkosarunk ára. A szokásos év végi árcsökkenés ugyan elmaradt, az év eleji áremelkedés viszont úgy tűnik, nem - ennek köszönhetően 2007. februárja óta tartó felmérésünkben most először szökött 17 ezer forint fölé az Árkosár értéke.

A körképben résztvevő hipermarket-láncok közül mindháromban emelkedtek az árak az előző kosárhoz és az egy évvel ezelőtti árkosárhoz képest is. Az egy hónappal ezelőtti felméréshez képest az Interspar volt a legvisszafogottabb, itt 2,2 százalékkal kellett volna többet fizetnünk, míg a Tescóban 4, az Auchanban 4,6 százalékkal emelkedtek egy hónap alatt az árak.

Egy év alatt az Auchan 7,3, a Tesco 7,2 százalékkal lett drágább - az Intersparnak ez még csak az ötödik hónapja a felmérésben, a Cora távozásával került be az Árkosárba.

Összességében a három áruház átlaga 17 595 forint lett, ez 3,6 százalékkal több, mint egy hónapja. Az árak a tavalyi évhez képest - az Auchan és a Tesco árainak átlaga alapján - 7,2 százalékkal emelkedtek.

Persze ha minden élelmiszert ott vettünk volna meg, ahol épp a legolcsóbb, 15 593  forintból is megúszhattuk volna a vásárlást - ehhez azonban három helyen is fel kell vonulnia a beszerzőknek, ami extra költségeket és időt jelenthet.

Már duplázott a krumpli

A KSH mezőgazdasági termelőiár-felmérései a burgonya árának gyorsuló ütemű emelkedéséről tanúskodnak - a statisztikai hivatal adatait a Privátbankár Árkosár is igazolja.

A krumpli árának alakulása - volt már azért rosszabb is a helyzet

 

Az előző hónaphoz hasonlóan ismét 8 százalékkal emelkedett a krumpli ára havi összehasonlításban, a tavalyi felméréshez képest viszont több mint kétszeresére drágult az Erdélyben egyébként pityókaként is ismert növény - az éves árindex megközelíti a 140 százalékot.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

A KSH kedden közli az infláció decemberi és egész éves alakulásával kapcsolatos adatait.

10 százalékot meghaladó árcsökkenést a múlt hónaphoz képest egyedül a rizsnél mértünk, miközben a kávé és a tea bő 30 százalékkal drágább, mint legutóbb. 20 százalékot meghaladó mértékben drágult a banán, bő 10 százalékot a tészta, a margarin, a sajt és a csokoládé.

Ha az egy évvel ezelőttihez képest vizsgáljuk az árak alakulását, szerencsére valamivel több termék komolyabb árcsökkenéséről is beszámolhatunk: a cukor például 7,6 százalékkal lett olcsóbb, a rizs 14,3 százalékkal, a kávé pedig 23,7 százalékkal (még úgy is, hogy az előző hónaphoz képest komolyabbat is nőtt az ára).


Éves árindex

A már említett burgonyán kívül a tészta lett az éves áremelkedésben a listavezető (+57 százalék), de 10-20 százalékkal drágább lett az ásványvíz, a sör, a tejföl, a Túró Rudi, a margarin, a csirkemell, az olaj, a chips, a tojás, a kenyér és a liszt is.

Havi legolcsóbbak

Ezúttal is kiválsztottunk 3 terméket, és megnéztük, hogy minőségre, márkára való tekintet nélkül hol szerezhetjük be őket a legolcsóbban. A zsemle például az Auchanban volt a legolcsóbb (11 forint), a Tescóban 12 forintba került, az Intersparban a szendvicszsemle 19 forint volt.

Ananászt a Tescóban 399 forintért találtunk, az Intersparban 499 forintba került, az Auchanban ottjártunkkor viszont csak bébiananász volt, ami lehet, hogy zsengébb és finomabb, de egyrészt 799 forintba kerül, másrészt pucolás után csak néhány jó falat marad belőle.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Aki a napi ebédet ebben a hóhelyzetben konzervek segítségével, olcsón tervezi megoldani, az számítson babgulyásra. Az Auchanban kilónként 622 forint a Fish&Food babgulyása, bár ugyanennyiért sajátmárkás marhás raviolit is találtunk. Az Interspar S-Budgetes babgulyása épp annyiba kerül kilónként, mint a Tescóban a Foodtrade-termék - a teszkós termék azonban sertéshúst, a sparos pedig kolbászt ígér feltétnek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Melyik fogszabályozó illik hozzád? – Rögzített, láthatatlan vagy kivehető megoldás?
PR | 2025. december 18. 10:37
A modern fogszabályozás ma már minden korosztály számára elérhető – és teljesen személyre szabható. Az Artdent Fogászat és Szájsebészet rendelőjében a 30–60 éves páciensek is egyre nagyobb számban választják az esztétikusabb, rendezettebb mosoly felé vezető utat, méghozzá a lehető legészrevétlenebb módon. De melyik fogszabályozó a legjobb választás? A rögzített, a láthatatlan sín vagy a kivehető készülék? Segítünk eligazodni a lehetőségek között, hogy megtaláld a számodra legideálisabb megoldást.
Vásárló Olcsóbb lett a tankolás szerda reggelre, de van egy rossz hírünk
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 10:44
A következő napokban viszont nem várható további árcsökkenés.
Vásárló Mit üzen egy jó ajándék?
Márkázott tartalom | 2025. december 13. 10:34
Az ajándékozás elsőre egyszerű gesztusnak tűnik, valójában azonban jóval többről szól, mint egy tárgy átadásáról. Egy ajándék mindig üzenetet hordoz: figyelmet, elismerést, kapcsolatot vagy éppen státuszt. Éppen ezért nem mindegy, mit, mikor és kinek adunk. Különösen akkor, ha üzleti vagy hivatalos közegben történik az ajándékozás.
Vásárló Döntött az EU: ezt megemlegeti, aki rendszeresen rendel külföldről
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 16:25
Jön a kötelező vám a kis értékű csomagokra.
Vásárló Érdemes lesz elővenni a töltőpisztolyt a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 11:05
Szombaton mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken. A benziné jobban.
Vásárló Tegyél a kosaradba egy kis gondoskodást! – Indul az Adni Öröm! adománygyűjtő akció
PR | 2025. december 11. 13:27
Idén karácsonykor is több ezer rászoruló ember ünnepe válhat szebbé, ha csatlakozol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös Adni Öröm! tartósélelmiszer-adomány gyűjtéséhez. 2025. december 11. és 16. között több ezer önkéntes személyesen várja a vásárlók felajánlásait a kijelölt SPAR és INTERSPAR áruházakban.
Vásárló Táncra perdülhetnek az autósok – itt vannak az új üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2025. december 10. 11:42
Csütörtökön mindkét üzemanyag típus nagykereskedelmi ára csökken.
Vásárló Csak összehozta a kormány: másfél éve nem láttunk ilyet a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. december 8. 05:46
Hogy milyen áron, azt még nem tudhatjuk biztosan, de összejött az éves szintű élelmiszerár-csökkenés: annyi termék került be az árrésstop hatálya alá, hogy idén decemberben olcsóbban vásárolhatunk be a hipermarketekben, mint tavaly. Bezuhant a sertésmájas ára, a kávé és az alkohol viszont nagyot drágult. 
Vásárló Outdoor életmód – merész vállalkozás és divat találkozása
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 17:21
Gondoltál már arra, hogy mitől válik egy márka ikonikussá a szabadtéri világban? A szabadidős életmód iránti növekvő lelkesedés nemcsak a természet szerelmeseinek körében terjed, hanem divatirányzatként is egyre hangsúlyosabban van jelen.
Vásárló Miért választják egyre többen a prémium magánegészségügyet?
Márkázott tartalom | 2025. december 7. 14:12
Az elmúlt években látványosan megváltozott, hogyan gondolkodnak az emberek az egészségügyi szolgáltatásokról. Egyre többen szeretnének gyors, kiszámítható, átlátható és magas színvonalú ellátást kapni, lehetőleg olyan környezetben, ahol a páciens valódi partnerként jelenik meg. A prémium magánegészségügy népszerűsége éppen ezért nő: nem csupán szolgáltatást nyújt, hanem komplex élményt, amelyben a figyelem, a kényelem és a szakértelem egyaránt kiemelt szerepet kap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG