4p
Újabb közel 10 százalékos bővüléssel zárta az elmúlt negyedévet a belföldi turizmus, a SZÉP-kártyák pedig 12 százalékkal gyakrabban kerültek elő a tavalyi év hasonló időszakához képest – derült ki egy friss statisztikából. Az átlagos foglalási érték 40 százalékkal nőtt az elmúlt 3 hónapban, de hol kérnek a legtöbbet a nyári időszakban a legtöbbet egy éjszakáért a hazai vendéglátósok?
MTI Fotó: Varga György

A Szallas.hu becslése szerint az előző negyedévben ismét bővült a belföldi turizmus, hozzávetőleg majdnem 10 százalékkal.

"Folytatódik az a trend, amely szerint egyre szívesebben töltik szabadidejüket hazai környezetben a magyarok, akár egyetlen hétvégére is gyakrabban utazunk el, ilyenkor pedig igenis számít, milyen távol van az úti cél. Emellett pedig mostanában sokan kevésbé mernek olyan – korábban nagyon népszerű – külföldi nyaralóhelyekre elutazni, ahol a szubjektív biztonságérzetük alacsonyabb” – magyarázta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezetője.

Ezt mutatja az is, hogy a tavaszi kirándulások helyszínéül is előszeretettel választottuk inkább Lengyelországot, Romániát és Csehországot. A nyári pihenések alkalmával is a biztonságosabbnak ítélt, környező tengerparti országokra voksolunk. A következő negyedévben a külföldi foglalások tekintetében egyértelmű Horvátország fölénye: a top 10-es településlistán 7 helyet dél-keleti szomszédunk tengerparti nyaralóhelyei foglalnak el, a legnépszerűbb úti cél Vir az üdülők körében.

Drágul a hazai nyaralás

Az idei második negyedévben a legnépszerűbb település Budapest helyett Siófok volt, míg a dobogó 3. helyén Hajdúszoboszló végzett. Siófok a nyári szállásfoglalások alapján az elkövetkezendő hónapokban is megtartja első helyét, míg a 2. és 3. helyre Hajdúszoboszló és Balatonfüred érkezik meg. A legnépszerűbb nyaralóhelyeken az átlagárak is ennek megfelelően alakulnak. Bármely szálláshely-kategóriáról is beszélünk, egy-egy éjszakáért a legtöbbet sorrendben Siófokon, Hajdúszoboszlón, Balatonfüreden, Zamárdiban, majd Balatonlellén kell fizetni a vendégeknek.

„Az év elején még 4-5 százalékos áremelkedést vártunk, de a foglalások értéke ennél nagyobb mértékben nőtt. Részben a piacbővülés miatt, részben az átlagos foglalási érték jelentős növekedése miatt, amely több mint 40 százalékkal nőtt 2016 második negyedévében, így meghaladta az 50 ezer forintot is” – tette hozzá a Szallas.hu vezetője.

Az igénybe vett szálláshelytípusok tekintetében az előző három hónap egyértelmű nyertesei az apartmanok, minden 4. foglalás ide szólt. Ha azonban a bővülés szempontjából vizsgáljuk a kérdést, akkor a hotelek népszerűsége nőtt a legnagyobb mértékben az előző év hasonló időszakához képest. Közülük is leginkább a 2 csillagos, illetve a 4-5 csillagos szállodák örülhettek, előbbi megduplázta, míg utóbbi kategória 11 százalékkal növelte vendégei számát.

A kisebb értékű, 50 ezer forint alatti foglalások 10 százalékot estek vissza, míg minden más árkategóriában bővülést mértek a Szallas.hu szakemberei. Akadt példa extrém számlákra is: a legdrágább foglalás végére három nullával több került, mint a legolcsóbbnál. A legmagasabb összeg esetében közel 1,4 millióról szólt a számla, míg a legolcsóbb cech kifizetésekor 1420 forintot kellett a recepción hagyni.

Húz a SZÉP-kártya

A megelőző 3 hónapban minden 5. belföldi szállást SZÉP-kártyával fizettek ki a magyarok, ami a tavalyi negyedévhez képest 12 százalékos növekedést jelent. Nemcsak a darabszám, de az átlagár is nőtt, mintegy 2,3 százalékkal, amely így elérte az 58 337 forintot.

A belföldi kirándulási szokások átalakulását jelzi, hogy az előző negyedévben további 5 százalékkal bővült az 1 éjszakás kiruccanások aránya. A leggyakoribbak azonban még mindig a hosszú hétvégi pihenések, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt negyedév legtelítettebb napja a pünkösdi hosszú hétvége első éjszakája volt a szálláshelyeken.

A 10 legnépszerűbb hazai település a második negyedévben

(Zárójelben a tavalyi év azonos időszakának helyezései.)

1. Siófok (2.)
2. Budapest (1.)
3. Hajdúszoboszló (6.)
4. Eger (3.)
5. Balatonfüred (4.)
6. Gyula (8.)
7. Szeged (7.)
8. Balatonlelle (-)
9. Pécs (5.)
10. Miskolctapolca (10.)

A 10 legnépszerűbb külföldi település a második negyedévben

1. Krakkó (Lengyelország)
2. Szováta (Románia)
3. Zakopane (Lengyelország)
4. Torockó (Románia)
5. Parajd (Románia)
6. Crikvenica (Horvátország)
7. Kolozsvár (Románia)
8. Prága (Csehország)
9. Medulin (Horvátország)
10. Gyergyószentmiklós (Románia)

Az előfoglalások alapján a következő 3 hónap 10 legnépszerűbb külföldi települése

1. Vir (Horvátország)
2. Medulin (Horvátország)
3. Crikvenica (Horvátország)
4. Szováta (Románia)
5. Zadar (Horvátország)
6. Rab (Horvátország)
7. Omiš (Horvátország)
8. Pula (Horvátország)
9. Parajd (Románia)
10. Zakopane (Lengyelország)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG