1p
A válság hatására átalakul a fogyasztói magatartás, a gazdasági kényszer erősíti a vásárlói tudatosságot, és ennek pozitív társadalmi következményei vannak - hangsúlyozta Törőcsik Mária, a Pécsi Tudományegyetem professzora szerdán a Henkel cég fogyasztói felmérését ismertető sajtótájékoztatón Budapesten. Nálunk a legmagasabb a takarékoskodó fogyasztók aránya.

A Henkel 2010-ben tíz országban több mint 5600 fogyasztót kérdezett meg vásárlási szokásairól. A felmérés kiterjedt Németországra, Olaszországra, Spanyolországra, Franciaországra, Belgiumra, Hollandiára és Ausztriára, Közép-Európában pedig Magyarország, Lengyelország és Csehország fogyasztóit kérdezték meg. A felmérés szerint a tudatos vásárlás, az előre gondolkodás, a fenntarthatóságra való törekvés egyre nagyobb teret nyer Magyarországon is, de a magyar fogyasztók egy jelentős része még mindig a szokásokon alapuló magatartást követi - mondta Törőcsik Mária.

A felmérésben részt vevő országokban három fogyasztói csoportot lehet megkülönböztetni: a takarékoskodók, az értékkeresők és a gondtalan vásárlók csoportját, viszont Magyarországon jelen van egy negyedik kategória is, "a szokások rabja" - emelte ki a marketing szakértő. A takarékoskodók vásárlási szokásait "a lehető legolcsóbban" mottó határozza meg, ők alapvetően a termék ára alapján döntenek. Ebbe a csoportba tartozik a magyar vásárlók több mint 30, illetve a vizsgált európai országok vásárlóinak 34 százaléka - mondta Tomas Duffek, a Henkel Magyarország üzletág igazgatója.

Az értékkereső fogyasztók közé tartozik a megkérdezettek 29 százaléka Magyarországon, és 34 százaléka Európában,  ők a legjobb értéket felmutató terméket keresik, ennek érdekében pedig részletesen meg is tervezik a vásárlásaikat. Ez a vásárlói csoport két részre osztható: a lelkes értékkeresőkre, akik szeretnek vásárolni, és gyakran hódolnak is ennek a szokásnak, valamint az akciós értékkeresőkre, akiknek viselkedésére leginkább az akciók és különleges ajánlatok keresése jellemző.

A harmadik csoport, az úgynevezett "gondtalan vásárlók" csak azt veszik meg, amire az adott pillanatban szükségük van, döntéseiknél elsődleges a problémamentes, kényelmes vásárlás. Ők Magyarországon 12 százalékkal, a kontinensen pedig 19 százalékkal képviseltetik magukat.

A Henkel vezető márkáival és technológiáival világszerte három üzleti területen működik: mosó- és háztartási tisztítószerek, kozmetika, illetve ragasztás technológiák. Az 1876-ban alapított Henkel vállalatnak mind a lakossági, mind az ipari területeken vezető pozíciói vannak. A vállalat 2011-ben több mint 47 ezer munkatársával 15,605 milliárd euró árbevételt és 2,029 milliárd euró üzleti eredményt ért el. A Henkel elsőbbségi részvényeit jegyzi a DAX német tőzsdeindex és a vállalat a Fortune Global 500-as listáján is szerepel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG