3p
Novemberben gyorsult az árcsökkenés a hipermarketekben, hónapról hónapra egyre olcsóbban tudhatjuk le a nagybevásárlást - erre jutottunk a legfrissebb Privátbankár Árkosár felmérés során. Azt is megnéztük, hogy melyik termékek lettek olcsóbbak és mi lett drágább.

 

November 5-én, ahogy minden hónapban szoktuk, elmentünk a három hipermarketlánc egy-egy egységébe, és megnéztük, hogyan alakult 30 élelmiszerből álló mintakosarunk ára az előző hónaphoz és tavaly novemberhez képest. Idén eddig egy kivételével minden hónapban alacsonyabb árat mértünk, mint az előző év azonos időszakaiban.

 

A három hipermarket közül az Auchanban 7,2 százalékos, a Tescóban 3 százalékos, az Intersparban pedig 2,3 százalékos havi árcsökkenést mértünk. Tavalyhoz képest is tovább csökkentek az árak: az Auchanban 1,5 százalékkal az Intersparban 0,8 százalékkal, a Tescóban pedig 5,3 százalékkal tudjuk olcsóbban megtölteni kosarunkat. Az élelmiszerkosár átlagára 17 ezer forint alá esett, most a kosár átlagára 16 925 forint.

Az áruházak sorrendje most nem változott: az előző hónapban is az Auchan végzett az első helyen, amit a Tesco, majd az Interspar követett, ez persze nem jelent semmit, mert az utóbbi hónapokban erőteljes átrendeződéseket láthattunk egyik hónapról a másikra. A legolcsóbb és legdrágább áruház között 1278 forint volt a különbség novemberben.



A legkevesebbet persze akkor kellene fizetni, ha mindent ott vennénk, ahol az a legolcsóbb: 1733 forintot spórolhatnánk így az átlagárhoz képest. Ez azonban tripla utazgatással vagy tripla létszámú bevásárlócsapattal járna.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Egyetlen hónap alatt 15 százalékkal drágult a margarin és 12-vel a krumpli ára a hipermarketekben. A sajt azonban 20 százalékkal olcsóbb lett, az alma pedig majdnem 30 százalékkal kerül kevesebbe.

Tavaly novemberhez képest több, mint 30 százalékkal ugrott a tejföl ára, majdnem negyedével drágább lett a banán, és feljebb ment az ásványvíz, a joghurt, a tészta, és a májas ára is. Tavalyhoz képest azonban jóval olcsóbb lett a krumpli, az alma és a cukor, de kevesebbet kell fizetni a sajtért, a tojásért, a teáért, a rizsért is.

Havi legolcsóbbak: tej, cukor, olaj

Az utóbbi időben sokszor szerepel a tej, a cukor és az olaj a hírekben, gyakran trükköznek ugyanis ezekkel a termékekkel az áfacsalók. Megnéztük, melyik termékek a legolcsóbbak a hiperekben.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Bármelyik hipermarketbe megyünk, már 300 forint alatt kaphatunk étolajat, a legolcsóbban az Auchanban vehetünk Sunol márkájú szlovák olajat, egy forinttal drágább, 279 forint a Tesco Value olaj, az Intersparban pedig 295 forintért kapható a legolcsóbb étolaj.

Cukorból a Tesco adja legolcsóbban saját márkáját, 169 forintért. Az Intersparban 174 forint egy kiló cukor, míg az Auchanban 178.

UHT tejet legolcsóbban az Auchanban vehetünk, 159 forintért. A Tesco tejből is a saját márkás termékét adja legolcsóbban, 169 forint egy liter tej. A Privátbankár Árkosár felméréskor az Intersparban is ennyiért kaphattunk tartós tejet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG