5p
Sokszor fontos a papír, mégis alig jegyeztetik be magukat az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába. Pedig ez számos problémát megelőz abban az esetben, ha valamilyen szerencsétlenség – például halál vagy betegség – esetén bizonyítani kell, hogy az adott illető partnere vagyunk. A közhiedelemmel ellentétben itt ugyanis az idő nem segít, ráadásul az élettársakra más örökösödési és vagyoneloszlási szabályok vonatkoznak, mint a házasságban élőkre. Szerencsére azonban van megoldás.

Soha nem éltek ennyien élettársi kapcsolatban. A Központi Statisztikai Hivatal 2016 végén készített mikrocenzusa szerint a 2,7 millió magyar család csaknem 18 százalékát tették ki az élettársak, az ilyen párkapcsolatok száma meghaladta a 483 ezret. Ez 19 százalékkal több a 2011 véginél. Az élettársi kapcsolat növekvő népszerűségének egyik fő titka, hogy nem kell hozzá papír, mert az létrejön magától a ténytől, hogy közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben élnek a felek.

Bár évről évre nő, még mindig elenyésző a nyilvántartásba vett élettársi kapcsolatok száma Magyarországon. Míg a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint 2014-ben 761 pár jegyeztette be magát az Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába, addig 2016-ban már közel ezer, ami így is csupán az 1,2 százaléka az összes ilyen párkapcsolatnak. Még nagyobb gond, hogy a legtöbben nincsenek tisztában az élettársi kapcsolat jogi következményeivel.

Van különbség papír és papír között

Sokan mégsem tudják, hogy a törvény nem ismeri el az élettársi kapcsolatot a házassággal egyenértékű jogintézménynek, még családjogi kapcsolatnak sem, s azzal sincsenek tisztában, hogy az élettárs nem számít közeli hozzátartozónak, mondta el dr. Tóth Ádám. A MOKK elnöke kiemelte, hogy a házastársakkal szemben az élettársak a törvény alapján nem örökölnek egymás után, és a vonatkozó vagyonjogi szabályozás is lényegesen eltér a házasságétól – például nem keletkezik úgynevezett élettársi közös vagyon a felek között.

Nemrég az adóhatóság is elismerte, hogy eddig jogtalanul szedett be örökösödési illetéket az élettársi kapcsolatban élőktől, erről korábban itt írtunk bővebben. >>>

Sokan csak a hagyatéki tárgyaláson döbbennek rá, hogy végrendelet hiányában semmit nem kapnak a párjuk után, sőt az évekig közösen lakott lakáson még haszonélvezeti joguk sem lehet, ha az a másik fél tulajdonában állt, hangsúlyozta Tóth. Sokakban él az a tévhit, hogy bizonyos idő (például 15 év) után örökölnek egymás után az élettársak, ez azonban egyáltalán nem igaz. Ha az élettársak nem kötnek élettársi vagyonjogi szerződést, nemcsak a szétválás után, hanem az egyik fél halálát követően is előfordulhat, hogy hosszú, akár évekig elhúzódó perben kell bizonyítaniuk, az ingatlanokból és ingóságokból (például a számlán elhelyezett pénzből) mekkora rész illeti meg az egyik vagy a másik felet, illetve a törvényes örökösöket.

Van megoldás: az előrelátás

Számos ponton el lehet rontani egy végrendeletet - megmutatjuk, mik a leggyakoribb hibák. >>>

Ezek a problémák szerencsére orvosolhatók, ha az élettársak ügyvéd vagy közjegyző előtt még időben egymás javára végrendelkeznek, illetve élettársi vagyonjogi szerződés keretében rendezik a vagyoni viszonyaikat. Emellett az élettársaknak érdemes, illetve sok esetben szükséges is közjegyzőnél élettársi nyilatkozatot tenniük arról, mióta áll fenn köztük a kapcsolat.

Számos esetben lehet szükség ugyanis az együttélést igazoló papírra: a párjuk elhalálozásakor, továbbá bizonyos szociális juttatások és kedvezmények – például munkahelyi támogatás, illetve önkormányzattól lakbér-könnyítés – igénylése vagy lombik programban való részvétel esetén. De ahhoz is szükséges, hogy a kórházban kezelt párjuk állapotáról ők is felvilágosítást kapjanak, ne csak a közeli hozzátartozók.

Saját nyilvántartása van

Az élettársi kapcsolat fennállásának bizonyítását megkönnyítheti, ha a felek kérik az élettársi kapcsolat fennállásáról szóló közös nyilatkozatuk bejegyzését a közjegyzők által vezetett közhiteles Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába (ÉNYNY).  Az ily módon rögzített élettársi kapcsolatok száma még mindig alacsony, igaz, az elmúlt években egyre növekszik. A MOKK adatai szerint az ÉNYNY 2010. januári bevezetésétől 2016 végéig 6367 élettárs nyilatkozott kapcsolata fennállásáról.

A növekvő tendenciát mutatja, hogy míg e nyilatkozatok száma 2014-ben 761 volt, addig 2015-ben már 852, tavaly pedig megközelítette az ezret. Ugyanakkor nemcsak az élettársi kapcsolat létezéséről lehet nyilatkozni, hanem arról is, ha a felek már nem élnek együtt. Ennek tényét 2010-2016 között 616-an látták jobbnak rögzíttetni. A tendencia itt is növekvő: 2014-ben 76-an, 2015-ben 78-an, 2016-ban pedig 109-en nyilatkoztak arról, hogy már nem áll fenn köztük az élettársi kapcsolat. Ez utóbbinak akkor lehet jelentősége, ha azt kell igazolni, hogy a felek mikortól nincsenek már együtt, ezzel ugyanis későbbi jogvitákat előzhetnek meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG