5p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Tovább gyorsul az élelmiszerárak emelkedése a hazai hipermarketekben: novemberben ismét másfél éve nem látott tempójú áremelkedést mértünk a Privátbankár Árkosár-felmérésében. A jelentős ugrásnak köszönhetően már a 20 ezer forintot közelíti a nagybevásárlás értéke. A tojás ára meghökkentően gyorsan elszállt, a baj az, hogy ennél is drágább lesz hamarosan.

November 3-án ismét bejártuk három hazai hipermarket-lánc egy-egy egységét, hogy megvizsgáljuk, hogyan alakult 30 termékből álló minta-élelmiszerkosarunk ára. Bő 10 és fél éve járjuk az üzleteket, de még sosem került ennyibe a nagybevásárlás.

Ez annak köszönhető, hogy az Auchan, a Tesco és az Interspar is emelte az árait - mind az előző hónaphoz, mind pedig tavaly novemberhez képest. A legkevésbé az Auchan drágult, a legnagyobb áremelést az Intersparban tapasztaltuk havi és éves szinten is. A három áruházban átlagosan 3,8 százalékkal többért tudtuk telepakolni a kosarat, mint egy hónapja - ez 733 forintos áremelkedést jelent.

Tavalyhoz képest viszont ennek majdnem duplája az áremelkedés: 6,8 százalékkal lett drágább a nagybevásárlás egy év alatt, ami azt jelenti, hogy átlagosan 1265 forinttal többet kell a kasszánál hagynunk ugyanazért az élelmiszer-kosárért.

Az éves áremelkedés mértéke, avagy a Privátbankár Árkosár árindexe

A 19 838 forintos átlagos kosárérték az eddigi legmagasabb érték az Árkosár-felmérések történetében. Persze 18 ezer forint alatt is meg lehet venni ugyanezt a 30 terméket, ehhez azonban mindent abban az áruházban kellene megvennünk, ahol azt a legolcsóbban adják. Ez azonban vagy tripla utazgatást vagy tripla bevásárló-csapatot igényelne, ami azért nem feltétlenül reális egy átlagos család életében.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

A KSH csütörtökön teszi közzé a legfrissebb adatokat az infláció szeptemberi alakulásáról.

Novemberben az előző hónaphoz képest 15-25 százalék körüli mértékben csökkent a banán, a chips és a májas ára. Óriásit ugrott viszont a tojásár (lásd keretes írásunkat), bő 30 százalékkal drágult a krumpli és a liszt, 20 százalék körüli áremelés történt a csirkemellnél és a kenyérnél egy hónap alatt, de az almáért is bő 10 százalékkal többet kértek el, mint októberben.

Tavalyhoz képest bő 10 százalékkal olcsóbb lett a banán, a chips és a májas, a cukorért pedig majdnem 25 százalékkal kevesebbet kell adni, mint egy éve. A tojás árának közel 50 százalékos emelkedése mellett 30 százalék körüli mértékben drágult az alma, a kenyér, a liszt és a tejföl is, 10 százalékot meghaladó éves áremelést mértük a narancslénál, egyes tömény szeszesitaloknál, a gyümölcsjoghurtnál valamint az UHT-tejnél.

Mitől ilyen elképesztően drága a tojás?
Míg korábban (még 1-2 hónappal ezelőtt is) a legkisebb, S-es méretű tojásokból egy 10-es dobozt akár 250 forint körüli áron is megvehettünk a hipermarketekben, most sehol sem találtunk 439 forintnál olcsóbb dobozos tojást. Az átlagár egyetlen hónap alatt 50,7 százalékot (!) ugrott, tavalyhoz képest 44,7 százalékos az áremelkedés, pedig még az áfa is jelentősen csökkent (27-ről 5 százalékra).
A Baromfi Termék Tanács előre szólt, de nem hittük, hogy ez ilyen gyors folyamat lesz. Az árváltozásokat az okozza, hogy az év eleji madárinfluenza-járvány, illetve a közelmúltbeli fipronilos rovarirtószeres tojásszennyezési ügy miatt Európa-szerte sok tyúkot kellett levágni, ezért az európai tojástermelés csökkent.

A szakértők szerint a mostani árnövekedés az év végéig kitarthat, és 50-60 forint közötti hazai tojásárak is kialakulhatnak.

Havi legolcsóbbak

Ezúttal is kiválasztottunk 3 terméket, és megnéztük, hol lehet a legolcsóbban beszerezni márkára vagy minőségre való tekintet nélkül.

Beértünk a téli / déli gyümölcsök időszakába: narancsot legolcsóbban az Auchanban találtunk, kilónként 389 forintért. Az Interspar a dél-afrikai narancsot 399-ért adta ottjártunkkor, a Tescóban 499 forintért találtunk gyümölcsöt.

Hogyan számoltunk?
Kosaras módszertan >>

Teából is több fogy ilyenkor: hideg is van, meg is vagyunk fázva - a filteres kategóriában a legolcsóbb az Interspar sajátmárkás gyümölcsteája, 99 forint a 20-as kiszerelés. Az Auchanban a Tuti Tipp zöld tea 129 forintért kapható, a Tescóban 249-ért volt a polcon a legolcsóbb sajátmárkás.

Végül ne feledjük, hogy száraz november van (itt mutattuk be a kezdeményezést), így megnéztük az alkoholmentes sörök kínálatát - azokét, amelyek valóban alkoholmentesek, vagy ahogy a gyártók jelzik 0,0 százalékos alkoholtartalmúak. (A "sima" alkoholmentes sörökben valójában lehet némi, akár fél térfogatszázaléknyi alkohol is, ami egy igazi száraz novemberbe nem fér bele.) Ebben a kategóriában a legolcsóbb versenyzők egytől egyig radlerek, azaz gyümölcsös készítmények - a legolcsóbbat az Auchanban találtuk, a fél literes dobozos Pécsi Radler 179 forintba került bodza, meggy és citrom ízesítésben. A Tescóban is ez volt a legolcsóbb 0 százalékos "sör", de itt 189-ért adták és volt licsis ízben is. Az Intersparban 199-ért a Soproni radlerét kínálták több ízben is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kezd kopni az árrésstop? Sokkal többe kerül a családi nagybevásárlás, mint egy éve
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. május 8. 05:36
A Privátbankár Árkosár-felmérésben szereplő árrésstoppal érintett termékek májusban valamivel drágábbak lettek, mint egy hónapja, összességében mégis csökkent a végösszeg áprilishoz képest – hála annak, hogy a hipermarketek nem próbálják meg a többi termék drágításával pótolni a veszteséget. Bár vannak árrésstopos termékek, amelyek jóval olcsóbbak most, mint tavaly, fájó látni, hogy mennyivel drágább a családi nagybevásárlás, mint 2024 májusában.
Vásárló Itt a magyarázat: ezért nem ösztökélhette az embereket vásárlásra az árrésstop
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 10:57
A Nemzetgazdasági Minisztérium, az Országos Kereskedelmi Szövetség és az elemzők is reagáltak a vártnál gyengébb márciusi kiskereskedelmi adatra.
Vásárló Kellemetlen meglepetéssel szolgált a statisztikai hivatal
Privátbankár.hu | 2025. május 7. 08:30
A KSH közlése szerint a kiskereskedelmi forgalom márciusban 0,5 százalékkal lett alacsonyabb a februárinál, miközben az éves növekedési dinamika is jelentősen mérséklődött.
Vásárló Egy óra, ami többet ér, mint egy budapesti villa
Kenessei András | 2025. május 3. 16:59
Melyik a világ legértékesebb órája? Egy svájci karóra, amely nem aranyból készült, mégis rekordáron kelt el egy hongkongi aukción. Miért éri meg több millió dollárt egyetlen acél karóra? Megmutatjuk a titkát és a háttértörténetét!
Vásárló Magával ragadó eredmények hajtetoválás segítségével
Márkázott tartalom | 2025. május 3. 11:26
Rengeteg férfi küzd kopaszodással, amely nemcsak esztétikai szempontból előnytelen, de a közérzetre is negatívan hat. Van azonban egy olyan eljárás, amely megoldást jelenthet a problémára, és ezért még csak mélyen a zsebünkbe sem kell nyúlni. (Nem úgy, mint például a hajbeültetés esetében.) Az alábbiakban bemutatjuk azt a módszert, amely pénzügyi szempontból is előnyös lehet hajhullás ellen!
Vásárló Ezerboltos offenzívát indít a Penny Magyarország mellett
Buksza blog | 2025. május 3. 10:37
A Penny tulajdonosa, a német Rewe boltlánc a romániai piacban lát fantáziát Kelet-Közép-Európában, ezért úgy döntött, hogy egy rakás pénzt fordít ottani eladásai felpörgetésére.
Vásárló Nem tudja, mit csináljon Mikulás után a csomagokkal? Hasznosítson újra!
Márkázott tartalom | 2025. május 2. 11:21
A decemberi ünnepek elmaradhatatlan része a mikuláscsomag – színes papírba csomagolt csokimikulás, szaloncukor, édességek tömkelege. A gyermekek boldogan bontogatják őket, a szülők pedig gyakran előre tudják: ez a sok édesség bizony nem fog elfogyni! De mihez kezdjen akkor velük az ember?
Vásárló Nagyon berágtak a dánok, az amerikai ikont is büntetik Trump szívózása miatt
Buksza blog | 2025. május 1. 13:01
A dánok nagyon zokon vették, hogy az amerikai elnök arról lamentál, hogy az Egyesült Államoknak annektálnia kellene a Dániához tartozó Grönlandot, ahogy az oroszok lenyúlták Ukrajnától a Krímet.
Vásárló Egy termék mind felett – csalóka árváltozás a diszkontokban
Csernátony Csaba - Kollár Dóra | 2025. május 1. 05:48
Első ránézésre jelentős, bő 2 százalékos drágulással zárult az április a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérése szerint. Ha azonban a sajtot kivesszük a képletből, akkor sokkal barátságosabb az összkép. 
Vásárló Így már nem lehet étrend-kiegészítőket reklámozni
Privátbankár.hu | 2025. április 30. 15:03
Tilos az egészségre vonatkozó állításokat alkalmazni olyan étrend-kiegészítők reklámozásában, amelyek botanikai anyagokat – például gyógynövényeket vagy növényi kivonatokat – tartalmaznak, amíg ezek tudományos értékelése és uniós szintű engedélyezése le nem zárul – erősítette meg a Európai Unió bíróságának szerdai döntése.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG