4p
Szigorúan meg van írva, mi és meddig lehet nyitva az ünnepek alatt.
RedCountry Meska-felhasználó kézműves Nyitva / Zárva táblája

Vasárnap, december 24-én az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva az Országos Kereskedelmi Szövetség közlése szerint, ugyanakkor a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak ezen a napon. Ugyanezek a szabályok lesznek érvényesek egyébként december 31-én, vasárnap is. Fontos ugyanakkor, hogy a nyitvatartási idő módosításáról minden esetben jól láthatóan tájékoztatni kell a vásárlókat.

A szövetség elnöke, Vámos György hozzátette: a két ünnepnap mellett december 25-26-án, valamint január 1-jén, újév napján azok a vendéglátó üzletek, szálláshelyek, virágüzletek, édességüzletek és üzemanyagtöltő állomások, továbbá a közforgalmú vasúti és buszpályaudvaron, repülőtéren, illetve az üzemanyagtöltő állomáson belül működő üzletek lehetnek nyitva, amelyek munkaszüneti napokon egyébként is nyitva tartanak.

Így lesznek nyitva a kedvenc boltjaink

Az Aldi tájékoztatása szerint hosszabbított nyitvatartást terveznek, december 22-én 126 üzletük 20 óra helyett 21 óráig lesz nyitva, kivéve azokat, amelyek nyitvatartási rendje egyébként is minden nap 22 óráig tart. December 31-én valamennyi üzletük 16 órakor zár majd.

Hiába írtak ki szavazást, egy darabig még nem lesz munkaszüneti nap december 24-éből. >>>

Auchan: december 24-én az áruházaik mindegyike 14 óráig tart nyitva. December 31-én a legtöbb áruházban rövidített nyitvatartással, 16 óráig várják a vásárlókat, a törökbálinti és a szolnoki áruház 14 órakor zár.

A Penny Market Magyarország közleménye szerint december 21. és 23. között minden Penny Market üzlet hosszabbított nyitvatartással, 22 óráig várja a vásárlókat, december 24-én azonban zárva tartják a boltokat. December 31-én 14 órakor zárnak az üzleteik.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. közölte, hogy december 24-én az Interspar hipermarketek - 33 áruház - egységesen 14 órakor zárnak, a Spar és City Spar szupermarketek közül 335 12 órakor zár be, két üzlet délután 13 órakor, míg 7 délután 2-kor. December 31-én két Interspar hipermarket délután 14 órakor, míg 31 ilyen üzlet 16 órakor zár be, a Spar szupermarketek 12 és délután 14 óra között zárnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található üzlet kivétel, amely 22 óráig lesz nyitva.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. ismertette: az ünnepek alatt egyik üzlete sem működik hosszabbított nyitvatartással, a kereskedelmi törvénynek megfelelően a hipermarketek 14 órakor zárnak, hasonlóan alakul a kisebb alapterületű boltok, szupermarketek és Expressz üzletek, úgynevezett kényelmi formátumú áruházak nyitvatartása is, amelyekből 10 üzlet zárva lesz. Megjegyezték, hogy a hipermarketek december 27-én reggel 6 órakor, míg a kényelmi formátumú áruházak normális hétköznapi nyitvatartás szerint nyitnak. A Tesco összes áruháza december 31-én hétköznapi nyitvatartás szerint nyit és 18 óráig üzemel, 10 kényelmi formátumú áruház egész nap zárva lesz.

Az ünnepek során a Lidl Magyarország összes, 169 áruháza december 24-én 14 óráig, december 31-én 16 óráig tart nyitva.

Felejtsd el az unalmas karácsonyi ajándékokat! Mindenki ennek örül a legjobban

Nem sokat változott a karácsonyi ünnepekhez való viszonyulása a magyar családoknak az elmúlt egy évben. Bár egy friss kutatás szerint idén a tavalyinál kicsit többet, átlagosan 43 ezer forintot költünk karácsonyi ünnepekhez kapcsolódó kiadásokra, többen hitelből fedezik az ilyenkor felmerülő költségeket. A slágernek számító ajándék ugyanaz maradt. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
Vásárló Egy táblázat, amivel végre átláthatjuk a tartozásokat
Márkázott tartalom | 2026. március 18. 14:20
A bevételeket és kiadásokat már önmagukban sem egyszerű számon tartani, de amikor több tartozás párhuzamosan terhel minket, valóban könnyű elveszni a számok között. Ilyenkor az első lépés nem feltétlenül a hitelek lehető leggyorsabb visszafizetése – a Cofidis véleménye szerint először is az a fontos, hogy pontosan lássuk, valójában milyen tartozások terhelnek minket. Könnyen lehet, hogy ehhez csak egy jól összeállított táblázatra van szükség – az alábbiakban ezt a témát járjuk körül. 
Vásárló 6+1 esti rutin, amivel másnap frissebben ülhetünk be az irodába
Márkázott tartalom | 2026. március 17. 14:11
Egy fárasztó munkanap után sokszor csak arra vágyunk, hogy ledőlhessünk a kanapéra, és végre semmire ne kelljen koncentrálni. Az azonban, ahogyan az esténket töltjük, meglepően nagy hatással van a következő napunkra – nem véletlen, hogy a tudatos esti rutin egyre több irodai dolgozó eszköztárában jelenik meg. Egy jól felépített este finom átmenetet biztosít a munka és a pihenés között, ami segíthet abban, hogy reggel frissebben ébredjünk – ismerjük meg a Scitec legjobb tanácsait.
Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Több jár a pénznél: így tárgyalj ki extrákat a főnöködnél
Márkázott tartalom | 2026. március 14. 18:43
Amikor elégedetlenek vagyunk a munkánkkal, az első gondolatunk általában a bérünk növelése. Pedig manapság amikor fizetésről és juttatásokról beszélünk, az már régen nem csak a bankszámlánkra érkező összegről szól. A kiégés elleni harcban vagy a munka-magánélet egyensúlyának megőrzésében gyakran többet ér egy rugalmasabb időbeosztás, több szabadnap vagy a cég által finanszírozott képzés, mint pár tízezer forintos emelés. A sikeres alkudozás kulcsa, hogy alaposan támasszuk alá érveinket.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG