4p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Ne legyenek illúzióink: a mai gyerekeknek gyakorlatilag felső tagozattól kezdve szüksége lehet egy saját számítógépre vagy laptopra. A házi feladatok elvégzése mellett egy saját gép használata segíthet betölteni azt a munkaerőpiaci űrt, amit több tízezer informatikus hiánya okoz. Nem mindegy azonban, hogy milyet választunk - a teljesítmény függvényében a határ akár a csillagos ég is lehet. Adunk pár hasznos, praktikus tanácsot, hogy hogyan érdemes számítógépet választani – nem feltétlenül csak gyerkőcöknek.

Felső tagozatban, de még a gimnázium elején is inkább asztali gépet érdemes venni, mégpedig azért, mivel könnyebb bővíteni (így egyszerűen a gyerek életkorára tudjuk szabni, elkerülve a fölösleges kiadásokat), emellett olcsóbb, és biztonságosabb is, hiszen nem cipelik magukkal sehova, nem hagyják el, nem törik össze. Ráadásul a felügyelet is egyszerűbben megoldható. Az idősebb gimnazistáknak ugyanakkor laptopot ajánlanak a szakértők, mivel ők már sokat tanulhatnak együtt kávézókban, gyorséttermekben is, ezt közölte a Media Saturn a Privátbankár.hu-val.

Kitől vegyük?

Komolyabb összegű beruházásról lévén szó, alapszabályként műszaki boltokat érdemes választani, itt fogjuk ugyanis azt a minőségű szaktanácsadást megkapni, amire egy ilyen mértékű beruházás előtt szükség van. Az elektronikai boltok is rendszeresen akcióznak, így, ha jókor megyünk vásárolni, kiváló árakat találunk, náluk ráadásul a szükséges kiegészítőkből is több minden beszerezhető ott helyben, amivel még időt is spórolunk magunknak.

A technoblabla – avagy mi kerüljön a gépbe

Ez az a terület, amiről könyveket lehetne írni, néhány ökölszabállyal azonban elkerülhetől a komolyabb hibák. Az asztali gépek terén először a processzor, memória, tárhely hármast vizsgáljuk meg. Válasszunk legalább két-, de inkább négymagos processzort (javasolt Intel® Core™ i3-tól indulni), legalább 4 (de inkább 8) Gigabyte RAM-ot, és minimum 500 Gigabyte-os HDD-t. Ezzel már a legtöbb feladathoz lesz elég erőforrása és helye a gyereknek. Ha ezen felül videóvágásra, képmanipulációra, játékra is szeretné használni a gépet, fontos lesz még a videokártya, egy erős táp és a hűtés is, ez azonban már haladó informatikai ismereteket tesz szükségessé, ezért inkább kérjünk szakértő segítséget. Az alábbi táblázatot érdemes magunkkal vinni a választáshoz, ezek jó alapkonstrukciók:

De mi legyen egy laptopban?

Laptop esetén vizsgáljuk meg az akkumulátor méretét (a legtöbb esetben meg lehet tudni, hogy a hirdetésben a tápegység mellé írt milliamper-órák hány órányi valós üzemidőre fordíthatók le). Válasszunk matt kijelzővel szerelt gépet (hacsak nem akarja a gyermekünk smink, vagy borotválkozó-tükörként is használni majd az eszközt), illetve javasolt a HDD helyett SSD-vel ellátott gépet kérni, ebben ugyanis nincsenek mozgó alkatrészek, így a szállítás során kevésbé sérülhet. Ha ezt választjuk, kérjük a 128 gigás verziót és vegyünk mellé külső merevlemezt, mivel a 128 giga SSD bár gyors lesz, túl sok minden a programok mellé már nem fog elférni.

A Windows operációs rendszerrel ellátott gépek az iskolai feladatokhoz ideálisak (főleg olyan feladatuk lesz a gyerekeknek, amihez a Microsoft rendszere alatt futó szoftvereket használnak). Ma már persze a legtöbb dologra Apple verzió is rendelkezésre áll, illetve sok Microsoft szoftver fut az almás gépeken is, de itt ütközhetünk majd némi technikai kihívásba a házi feladat elkészítése közben.

Forrás: 123RF.com

A mocskos anyagiak: mibe kerül mindez?

Ez szintén nagyon kényes terület, hiszen rengeteg mindentől függ. 100.000 forint alatt is lehet már gépet venni, ettől azonban túl sok mindent ne várjunk. Néhány évig használható lesz internetezésre és szövegszerkesztésre, de ennél többre nem lesz alkalmas. Éppen ezért leginkább a 100-200 ezer forint közötti kategóriában érdemes kutakodni. Egy gyereknek ennél több nem kell, ár-érték arányban viszont itt fogjuk a legjobb gépeket találni a feladatra.

Persze, aki már az általánosban is a legjobbat akarja adni gyermekének, nyugodtan mehet 200-300 000 forint köré is. A márkák kiválasztása kapcsán azt javasoljuk, hogy menjünk el egy műszaki áruházba, és nézzük meg a készüléket, illetve kérdezzünk az eladóktól. Ha röviden el tudjuk nekik mondani, hogy mire szeretnénk használni majd a gépet, biztosan megtalálják a számunkra legmegfelelőbbet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG