4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Továbbra is fej-fej mellett áraznak a hazai hipermarketek: a Privátbankár.hu havi Árkosár-felmérésén még mindig szokatlanul együtt van a mezőny. Ennek megfelelően viszonylag kis árváltozás is át tudta rendezni a sorrendet, de nagy különbség nincs a legolcsóbb és a legdrágább között sem. A krumpli ára elszállt egy év alatt, de kávéhoz és rizshez jóval olcsóbban juthatunk, mint tavaly.

Több mint 11 éve havi rendszerességgel készített felmérésünk adatai alapján az előző hónaphoz képest mindössze 56 forinttal, 0,3 százalékkal emelkedett 30 élelmiszerből álló minta-élelmiszerkosarunk átlagára, amellyel egy átlagos család havi nagybevásárlását képezzük le.

A 19 552 forintos átlagár ismét mérsékelt emelkedést jelent az egy évvel ezelőtti végösszeghez képest: 2,3 százalékkal voltak most magasabbak az árak, mint tavaly október elején.

Az áruházak közül egyedül az Auchanban mértünk árcsökkenést, ott is csak havi szinten: itt 1,9 százalékkal kevesebbet kellett fizetnünk most, mint szeptemberben. A Tesco 0,3 százalékkal került többe, mint egy hónapja, az Interspar pedig 2,5 százalékkal – ezzel a dobogó legalsó és legfelső fokán helyet cserélt az Auchan és az Interspar. Tavalyhoz képest viszont épp az Interspar emelt legkevesebbet az árakon, míg az Auchan drágult leginkább, ahogy az táblázatunkból is látszik.

A legolcsóbb és a legdrágább áruház között ezúttal mindössze 230 forint van, ennyiért nem érdemes a megszokottól jóval messzebb lévő áruházat választani.  Persze ugyanezekben az áruházakban akár 18 ezer forint alatt is megúszhatnánk a nagybevásárlást, ehhez azonban az kellene, hogy mindent ott vegyünk meg, ahol a legolcsóbban adják – így ugyan csak 18 465 forintot kellene fizetnünk, de 11 év alatt megtanultuk, hogy egy nap alatt 3 hipermarketet is végigjárni egyáltalán nem lélekemelő feladat, főleg ha csak nagyjából egy ezrest spórolhatunk rajta.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

A KSH kedden közli az infláció szeptemberi alakulásáról szóló adatait.

Az előző hónaphoz képest nem csak a teljes kosárértéket, hanem az egyedi termékeket vizsgálva sem számolhatunk be különösen nagy változásokról. Egyedül az almánál mértünk kétszámjegyű havi árváltozást (átlagosan +13,7%), komoly árcsökkentést pedig a rizs átlagára mutat (-22%) októberben.

Ennél jóval érdekesebb azt megnézni, tavalyhoz képest hogy változtak az egyes élelmiszerek árai. A krumpli például egy év alatt 70 százalékkal drágább lett, a liszt több mint 30 százalékot drágult, a gyümölcsjoghurt és a száraztészta pedig több mint 20-at. 10 százalék fölötti éves áremelkedést mértünk az ásványvíznél, a narancslénél, egyes szénsavas üdítőknél és a kenyérnél is. A kávé ára viszont 25 százalékot csökkent tavalyhoz képest, de ötödével olcsóbb a rizs és az UHT tej is. 10 százalékot meghaladó árcsökkentés történt a tojásnál és a cukornál is tavalyhoz képest.

Havi legolcsóbbak

Ezúttal is választottunk három élelmiszert, és megnéztük, márkára-minőségre való tekintet nélkül hol lehet a legolcsóbban beszerezni őket.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Az egyik drogéria-lánc szeptemberben müzliket vett le a polcokról, miután az egészségre káros anyagot mutattak ki benne – ennek kapcsán megnéztük, a legolcsóbb kategóriában milyen müzliket árulnak a hipermarketek. A legolcsóbb a Tesco sajátmárkás gyümölcsös müzlije kilónként 579 forintért; az Auchanban az Every Day gyümölcsös müzlije kilónként 641 forintba kerül, míg a Spar Vollkorn müzli 745 forintba.

Szezonja van a sütőtöknek, ebből a legolcsóbbat az Intersparban és az Auchanban találtuk, kilónként 199 forintba került ottjártunkkor. A Tescóban az orange típusú sütőtök kilónként 249 forintba került.

Szintén indul a szezonja a forró teának – aki nem akar sokat költeni rá, az a Tescóban 299 forintért 100 darab feketetea-filtert is meg tud venni, ez kilónként 1993 forintos árat jelent a saját márkás terméknél. Az Auchan és a Spar 99 forintért kínálja a legolcsóbb 20 filteres kiszerelést, ezért Earl Greyt és különböző gyümölcsös ízeket is kínálnak – ez kilónként 3300 forintos árat jelent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
Vásárló Miért lett ennyire népszerű a kannabisz olaj manapság?
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:09
A kannabisz olajat egyre többen említik mint alternatívát különféle egészségügyi problémák kezelésére. A hagyományos medicinák mellett sokan keresik a természetes megoldásokat, amelyben a kannabisz olaj valóban különleges helyet foglal el. De tényleg hatásos lehet mindenre, amit állítanak róla?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG