Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában
Nem fog elindulni a szerda esti Ryanair Budapest-Barcelona közötti járata.

Az ír diszkont cég története legnagyobb sztrájkjára készül a héten. Szerdán és csütörtökön 2400 járatból több százat törölnek a spanyol, a portugál, az olasz és a belga fedélzeti legénység munkabeszüntetése miatt.

A Ryanair sokáig nem ismerte el a szakszervezeteket, majd a tavaly októberben a személyzet hiánya miatt bejelentett járattörlések óta több országban is megkezdhette tevékenyégét több pilóta- illetve légiutas-kísérő érdekképviselet. Ezzel is magyarázható, hogy a Ryanair az első nagy sztrájkot élheti meg a héten.

A személyzet a munkakörülményekre panaszkodik. Állításuk szerint az ivóvízért is fizetniük kell a fedélzeten, betegszabadságra pedig csak akkor mehetnek, ha személyesen jelennek meg az orvosi igazolással. Emiatt a személyzet 34 pontból álló, a munkakörülményeiket javító követelést fogalmazott meg.

Ha mindez nem lenne elég: Budapest Főváros Kormányhivatala eljárást indított a Ryanair ellen a légitársaság sorozatos, a poggyászkezeléssel kapcsolatos incidensei miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz januárban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Vásárló Újra megjelent a régi áremelős trükk a boltokban – A Hét Videója
Izsó Márton - Gáspár András | 2021. április 9. 19:33
Az élelmiszerárak emelkedése lassul a hipermarketekben, örülni azért mégsem lehet felhőtlenül: az elmúlt év robosztus drágulása után nem csoda, ha most lassul az élelmiszer-infláció. Friss tapasztalat, hogy résen kell lennünk a bevásárlásnál és néha bizony a kisebb betűtípussal írt számot is meg kell néznünk az árcímkén, mert néhány termék ismét elkezdett „összemenni” – és mindezt a járványhelyzetben jobb, ha inkább egyedül tesszük, nem a fél családdal.
Vásárló Nagyon meglódult az infláció márciusban
Privátbankár.hu | 2021. április 9. 09:25
A februári 3,1 százalék után márciusban 3,7 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest.
Vásárló Átírta a tavalyi pánikvásárlási hullám a kiskeradatot
Privátbankár.hu | 2021. április 9. 09:23
Az előző hónaphoz képest 1,2 százalékkal, tavaly februárhoz mérten 5,9 százalékkal csökkent a kiskereskedelem forgalma.
Vásárló Húsvét utáni nagybevásárlás: mi maradt a boltokban?
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2021. április 8. 17:25
Ha nem is őrült tempóban, de március után áprilisban is valamelyest tovább folytatódott a hazai hipermarketekben az árcsökkenés – legalábbis ez olvasható ki szokásos Árkosár-felmérésünk során szerzett tapasztalatokból. Miközben előző évhez képest újabb drágulásnak lehettünk tanúi, az ünnep utáni vásárlási láz utóhatásai is megmutatkoztak a boltokban.
Vásárló Meghosszabbította a kikapcsolási moratóriumot az MVM
MTI | 2021. április 7. 18:29
A döntés nem csak a védett ügyfeleket érinti.
Vásárló Új javaslat: applikációval ellenőriznék a koronavírus-védettséget?
Privátbankár.hu | 2021. április 6. 14:36
Az MKIK újabb javaslatokat tett a kormány számára.  
Vásárló A nyugdíj előtakarékosságokról őszintén
Márkázott tartalom | 2021. április 1. 14:00
A nyugdíj előtakarékosságok igen népszerűek: 1998 óta, amikor az önkéntes nyugdíjpénztárat létrehozták, már több mint egy millióan nyitottak itt számlát. 2014 óta, amikor pedig megjelent a nyugdíjbiztosítás is az állami adó-visszatérítés lehetőségének kedvezményezettjei között, ezt a lehetőséget is több mint 350.000-en kihasználták már. A főbb okok között kell említenünk a közhangulatot: igen sokan gondolják azt, hogy a (távoli) jövőben nem lesz elégséges az állami nyugdíj a tisztességes életvitel folytatásához. Vannak, akik szerint ez már a közeljövőben így lesz, míg egyesek szerint a jelenlegi állami nyugdíjrendszer ellátása sem megnyugtató. Az Államkincstár 2020-as adatai alapján az átlagos nyugdíj havonta 142.000 Ft volt, míg a medián nyugdíj összege 127.000 Ft. Ezek az összegek az ország különböző pontjain reálértékben különböznek, de az átlagos nyugdíjasok – könnyen beláthatjuk –, nem luxusvakációkon vesznek részt ezekből az összegekből.
Vásárló Nem veszélyezteti a járvány a húsvét egyik legfőbb szereplőjét
Privátbankár.hu / MTI | 2021. március 30. 17:33
A járvány idén sem veszélyezteti a tojásellátást, a kínálat az emelkedő fogyasztást is fedezi – közölte a Magyar Tojásszövetség.
Vásárló Három napra bezárnak a boltok - előtte tömeg lehet az áruházakban
Privátbankár.hu / MTI | 2021. március 30. 15:34
Ne mindenki az utolsó pillanatra hagyja a húsvéti nagybevásárlást!
Vásárló Eldőlt: egyetlen külföldi nézőt sem engednek be az olimpiára
MTI | 2021. március 20. 14:51
Az egyetlen értelmes döntést hozták meg a szervezők a 2021-ben (talán) megrendezésre kerülő 2020-as olimpiával kapcsolatban.
hírlevél
depositphotos