1p
Idén márciusban mintegy 27 pontnyit emelkedett a GfK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Index. A Vásárlási Hajlandóság Index értéke 11 ponttal, míg a Fogyasztói Várakozások Indexének értéke 41 ponttal magasabb mint tavaly decemberben. A háztartások bizakodóbbak mind saját anyagi helyzetük, mind az ország gazdasági esélyeit illetően. A két évvel ezelőtti szintre csökkent a munkanélküliség növekedése miatt aggódók aránya.

A GfK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Index (FBI) mutatója 2013 márciusában ugrásszerű – közel 27 pontos – növekedés után elérte a 154,4 pontot.

A vizsgálat pozitív eredményeinek hátterében egyértelműen az alacsonyabb energiaárak ígérete áll – véli Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója. Arról van szó ugyanis, hogy a magyar fogyasztó pragmatikus. Ha csak néhány ezer forinttal több marad a zsebében, az gyakorlatilag azonnal jobb kedvre deríti – fejti ki álláspontját a szakember.



A Fogyasztói Várakozások Index (FVI) értékében is jelentős pozitív elmozdulás látható: az index értéke a tavalyi negyedik negyedévhez képest 41 pontnyit emelkedett és 2013 márciusában 184,8 ponton állt meg. A növekedés oka, hogy javult mind a háztartások várt pénzügyi helyzetének, mind pedig az ország gazdasági helyzetének a megítélése. Ez utóbbi esetében főként a rövid távú, vagyis az elkövetkező 12 hónapra vonatkozó várakozások javultak: az ország gazdasági helyzetét rövid távon optimistán megítélők aránya az előző negyedévben mért 17 százalék után márciusban 24 százalékra emelkedett. Ezzel egyidejűleg a tavalyi év azonos időszakához képest (51 százalék) kevesebben, a lakosság 36 százaléka számít az ország gazdasági helyzetének romlására.

A Vásárlási Hajlandóság Index (VHI) értéke az előző év utolsó negyedéhez képest 11 pontos emelkedéssel jelenleg 120,7 ponton áll.

Így is 6%-os inflációra számítunk

 

A helyzetről érkező hírek ellenére kevésbé borúlátó a lakosság munkanélküliség alakulásával kapcsolatban 2013 márciusában az előző negyedévhez képest: a megkérdezettek 45 százaléka számít a munkanélküliség növekedésére szemben a 2012 decemberében mért 53 százalékkal szemben.
Némiképp mérséklődtek árváltozásokkal kapcsolatos negatív inflációs várakozások is az előző időszakhoz képest, bár továbbra is tízből heten (73 százalék) számítanak az árak további, átlagosan 6 százalékos emelkedésére a következő 12 hónapban.

A család reáljövedelmére vonatkozó várakozások bár javultak, továbbra is kedvezőtlenek: az előző negyedévben mért 65 százalékkal szemben most a megkérdezettek 51 százaléka számít az inflációnál kisebb mértékű növekedésre, azaz családjának reáljövedelme csökkenését prognosztizálja.

A hitelfelvételi kedv kapcsán elmondható, hogy szemben a tavaly decemberi 32 százalékkal idén márciusban a lakosság 25 százaléka vélte úgy, hogy most nem alkalmas az idő kölcsön felvételére. Enyhén emelkedett – 63 százalékról 69 százalékra – viszont azon válaszadók aránya, akik úgy nyilatkoztak, hogy soha nem vennének fel hitelt. A hitelfelvétel ilyen arányú elutasításának háttérében az áll, hogy tíz lakosból hárman (33 százalék) a hitelkamatok növekedésére, míg további 32 százalék azok változatlanságára számít a következő 12 hónapban.

Hozzányúljunk-e a félretett pénzhez?

A megtakarításokkal kapcsolatban a 2012 decemberi 41 százalékkal szemben idén márciusban minden harmadik válaszadó bizonytalan ama kérdés eldöntésében, hogy felhasználja-e a megtakarításait egy korábban tervezett vásárlásra, míg 22 százalék szerint most egyáltalán nem érdemes nagyobb háztartási eszközt vásárolni.
Kissé emelkedett azok aránya, akik egy lakásvásárláshoz megfelelőnek ítélik a körülményeket: a legutóbbi 51 százalékkal szemben 2013 márciusában a megkérdezettek 56 százaléka venne mostanában lakást. Mindössze minden harmadik válaszadó tartja jó befektetésnek a lakásvásárlást, és lakása eladására a megkérdezettek 9 százaléka vállalkozna a jelenlegi körülmények között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG