1p
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek kiskereskedelmi forgalmának volumene esett, de a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma dinamikusan nőtt.

Júliusban a kiskereskedelmi forgalom 731 milliárd forintot tett ki, ami azt jelenti, hogy a forgalom volumene  2,6%-kal csökkent tavaly júliushoz képest. Az év első hét hónapjában 1,3%-kal mérséklődött, 4524 milliárd forint értékű forgalom realizálódott - a Központi Statisztikai Hivatal szerint.

Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene júliusban 2,4%-kal csökkent, az év első hét hónapjában lényegében stagnált az előző év azonos időszakához képest. A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene júliusban 2,5%-kal, az első hét hónapban 2,1%-kal maradt el az előző év azonos időszakától.

A ruha, cipő és a parfüm megy

Júliusban a legnagyobb mértékű csökkenés (8,1%) a bútor-, műszakicikk-üzletekben jelentkezett. Mérséklődtek továbbá az eladások a használtcikk-üzletekben, illetve a könyv-, számítástechnika-, egyéb üzletekben. Ugyanakkor stagnált a forgalom volumene az iparcikküzletekben és a gyógyszer-, gyógyászatitermék-üzletekben, miközben folytatódott a dinamikus bővülés a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben (27,1%), valamint az előző évinél nagyobb volumenű forgalom realizálódott az illatszerüzletekben és a textil-, ruházati és cipőboltokban.

Folytatódott – a magas üzemanyagárak mellett – az üzemanyagtöltő állomások értékesítésének csökkenése, az eladások júliusban 2%-kal, az első hét hónapban 2,8%-kal mérséklődtek.

Csak a turizmus miatt tankoltunk többet

Az egy hónappal korábbihoz mérten – a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint – a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,4%-kal mérséklődött. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem 0,9%-kal csökkent, a nem élelmiszer-kiskereskedelem lényegi elmozdulást nem mutatott, viszont az üzemanyag-kiskereskedelem – a turisztikai szezon és a nemzetközi közúti tranzitforgalom következtében 2,2%-kal növekedett - derül ki a KSH adataiból.

Európai Unió

Az Eurostat szeptember 5-én megjelent sajtóközleménye szerint – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – a kiskereskedelmi eladások az Európai Unió 27 tagállamában 2012. júliusban lényegi elmozdulást nem mutattak (-0,2%), míg az eurózóna országaiban 1,7%-kal csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Júliusban az országok nem teljes körére rendelkezésre álló adatok 11 tagállamban bővülést, egyben stagnálást, tízben csökkenést mutattak. A térség – arányukat tekintve – jelentősebb országai közül az Egyesült Királyságban 4,4%-kal, Franciaországban 3%-kal nőtt, míg Németországban 1%-kal visszaesett a kiskereskedelem volumene.

Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai júliusban 2,4%-kal csökkentek, ugyanakkor az első hét hónapban összességében 1,3%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Már a piaci áron tankoló autósok járnak jól a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 16:50
Kedden nem változnak az árak.
Vásárló Dokumentumkezelés könnyedén: a hatékony iratrendezés titka
Márkázott tartalom | 2026. június 19. 10:18
Az irodai munka során gyakran találkozunk azzal a kihívással, hogy egy sürgős feladat kapcsán fontos iratokat kell előkeresni. Megtörtént már, hogy pont a szükséges dokumentum volt elrejtve a papírhalom között? Ezt a helyzetet azonban könnyedén kezelhetjük megfelelő iratrendezési eszközökkel, melyek nagyban megkönnyítik mindennapjainkat.
Vásárló Tiszta esszenciák a mindennapokban: illóolajok jelentősége
Márkázott tartalom | 2026. június 18. 12:36
Az illóolajok évezredek óta kísérik az emberi civilizációt, számtalan kultúra vette már észre előnyös tulajdonságaikat. A természetesség iránti igény, úgy tűnik, sosem csökken. Az illóolajok a természet ajándékai, amelyek különféle növényekből, például virágokból, levelekből vagy gyümölcsök héjából nyerhetők ki. 
Vásárló Miért fontos iparág a duguláselhárítóké Budapesten?
Márkázott tartalom | 2026. június 17. 10:10
A nagyvárosi élet egyik sajátossága, hogy a legtöbb ember természetesnek veszi azokat a rendszereket, amelyek nap mint nap biztosítják a kényelmet. Megnyitjuk a csapot, használjuk a zuhanyzót, leengedjük a mosogatót vagy a WC-t, és ritkán gondolunk arra, hogy milyen összetett háttérrendszer működik azért, hogy mindez problémamentesen történjen.
Vásárló Ittas vezetés: hogyan alakulnak a következmények?
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 09:56
Az ittas járművezetés a közlekedési bűncselekmények közül az egyik leggyakoribb eset, és nem véletlenül számít ennyire súlyosnak az elítélése. Az alkoholfogyasztás jelentősen rontja a reakcióidőt és a döntéshozatali képességet, amely végzetes következményekkel járhat az utakon. 
Vásárló Telekvásárlás kisokos: trendek és lehetőségek
Márkázott tartalom | 2026. június 15. 10:02
A telekvásárlás különleges élmény, ami alapos felkészülést igényel. Akár magánszemélyként, akár beruházóként gondolkodunk egy terület megvásárlásán, fontos, hogy tisztában legyünk a friss trendekkel és lehetőségekkel. Az ingatlanpiac jelenleg rendkívül változatos képet mutat, hiszen a városi és vidéki telkek iránti igény eltérő mértékben növekszik.
Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A verseny, amit sokan észre sem vesznek
Márkázott tartalom | 2026. június 11. 11:00
Naponta emberek milliói keresnek választ a Google-ben, a ChatGPT-ben és más AI-alapú rendszerekben. A legtöbben csak az eredményeket látják, azonban a háttérben számtalan vállalkozás versenyez ugyanazért a figyelemért.
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG