A Fidesz frakcióvezetője, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke a Napi Gazdaságnak adott interjúban úgy fogalmazott: "bár jelenleg mindenki gazdasági megoldásban gondolkodik, miért ne jöhetne szóba egy jogi, amely többek közt az eddigi bírósági döntéseken alapul? Valami ilyesmi történt Horvátországban és Törökországban is, ahol a polgári törvénykönyvben rögzítették, hogy a bíróság köteles felülvizsgálni a szerződéseket".
Ha közgazdasági megoldásban gondolkodunk, az biztos, hogy a terheket a bankok és az ügyfelek között kell megosztani. Mindebben az államnak pusztán regulátori szerepe van, így nem azon kell gondolkodni, hogyan lehet bevonni az államot vagy éppen a jegybankot, hanem hogy milyen erős szabályokkal lehet tiszta helyzetet teremteni. A két fő cél: a devizaadósok törlesztési terhe csökkenjen, az árfolyamkockázat pedig szűnjön meg - szögezte le a politikus.
Rogán Antal szerint, ha a megoldás rögzített árfolyam lenne, akkor érdemes annál maradni, ami az árfolyamgátnál már bevált. Ettől el lehet ugyan térni, de az biztos, hogy a megszülető megoldásnak olyannak kell lennie, amely azoknak is megfelelő, akik jelenleg az árfolyamgátban vannak, azoknak is, akik azon kívül vannak és azoknak is, akik most éppen semmit sem fizetnek, mert a bank már felmondta a hitelüket vagy kilencven napon túli tartozásban vannak.
Hatósági áras hús?
Azzal kapcsolatban, hogy a luxusadó és az élelmiszer-áfa kimaradt az adótörvények tervezetéből, úgy fogalmazott: "az adócsomag arról szól, hogy a kormány mit javasol a parlamentnek". Ugyanakkor megerősítette: a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja csak akkor hajlandó hozzányúlni az áfához, ha világos és egyértelmű garanciákat kap arra, hogy a kisebb áfakulcs nyomán például a hústermékek fogyasztói ára valóban csökken. Különben csak a kereskedők járnak jól.
Arra a kérdésre, hogy ez miként oldható meg hatósági árszabályozás nélkül úgy válaszolt: "erre várnánk választ a kormánytól és a szakmai szervezetektől, de rövid időre és korlátozott körben számomra a hatósági ár sem idegen".
Rogán Antal szerint könnyen lehet, hogy a parlament idén már nem, csak jövő februárban dönt a nonprofit közszolgáltatásokról.
Arra a kérdésre pedig, hogy lesz-e harmadik körös rezsicsökkentés úgy válaszolt: "ezt érdemes vizsgálni, ma még azonban nem lehet megmondani".
Egyelőre annak is örülne, ha a 11,1 százalékos novemberi árcsökkentést sikerül viták nélkül érvényesíteni. "El tudnám fogadni, ha jövőre csak arról születne döntés, hogy a novembertől érvényeshez képest már nem nőnek az árak, az infláció mértékével sem"- mondta.
Rogán Antal szerint jogi megoldási is szóba jöhet a devizahitelek ügyében; egy közgazdasági megoldásnál a terheket a bankoknak és az ügyfeleknek kell viselniük, és ha a megoldás a rögzített árfolyam lenne érdemes lenne a jelenlegi programban szereplő árfolyamszintnél maradni.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Megállapodott a Lufthansa a szakszervezettel: véget érhet a sztrájk
5 órája
-
Elakadt Trump gázai terve: alig érkezett meg a beígért milliárdok töredéke
6 órája
-
Így várja a forint a vasárnapi választást
6 órája
-
Reuters: 16 év alatt először szembesül az Orbán-kormány kiélezett választásokkal
7 órája
-
Bízunk még az államban, vagy ehhez kormányváltás kell? Ez Viszont Privát
7 órája
-
Kiderült, mennyi pénz áramlott a Puskás Akadémiához az Orbán-kormány eddigi évei alatt
7 órája
-
Óriási forgalom és emelkedés a tőzsde választások előtti utolsó napján
7 órája
Mfor.hu Top24
- Rosszabbul élünk, mint négy éve – ezt ma nem a politikusok mondják, hanem az emberek
- Rövidesen helyreállhat a Barátság vezeték, de kulcskérdés az európai pénz
- Várhatják a szombatot, akiknek nincs magyar rendszámuk
- Az Európai Unió azonnal nyomás alá helyezheti az új magyar kormányt
- Akkora költségvetési hiányt hozott össze a kormány márciusig, mint tavaly 11 hónap alatt
- Orbán Viktor és Robert Fico is örülhet: későbbre halasztja az orosz olaj importtilalmát az EU
- Elaludt a forint a választás előtti utolsó munkanapon
Vásárló
Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló
Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló
Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló
Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit.
Vásárló
Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket.
Vásárló
Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet.
Vásárló
Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló
Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket!
Vásárló
Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló
Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
Heti top
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Leesett az elemzők álla: váratlan fordulat Németországban 2026. április 9. 10:21
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
Friss
Nemzetközi
Megállapodott a Lufthansa a szakszervezettel: véget érhet a sztrájk
Ezzel több évre lezárják a foglalkoztatási kérdéseket.
5 órája
Nemzetközi
Elakadt Trump gázai terve: alig érkezett meg a beígért milliárdok töredéke
Megállapodtak, de nem akarnak érkezni a pénzek.
6 órája
Részvény / Deviza / Áru
Így várja a forint a vasárnapi választást
Erős héten van túl a hazai fizetőeszköz.
6 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ukrán milliárdos vásárolta be magát a román acéliparba2026. április 10. 15:10 -
Rekordberuházásba kezd a Vajda-Papír Csoport2026. április 10. 06:00 -
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Megéri lekötni: infláció feletti kamatokat kínálnak a bankok
16:56
-
Bajban London világhírű éjszakai bulihelyei
15:57
-
Új fogalommal ismerkedik a világ, humanitárius jellegű tűzszünet
15:03
-
Már a Közel-Keleten is irtja az iráni drónokat Ukrajna
14:05
-
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának
13:12
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Rendszerváltó Nagykoncert a Hősök terén – sztárfellépőkkel készülnek a szervezők
16:20
-
Elek István: Válasz Mirkóczki Ádámnak
13:23
-
A fiataloknak meg kell köszönniük az idősebbeknek a támogatásokat Orbán Viktor szerint
11:58
-
Visszanézett a tél: havazott a Kékestetőn és a magasabb hegycsúcsokon
09:35
-
Orbán Viktor hajnalban üzent: káoszról, nyomásról és fenyegetésekről beszélt a választás előtt
08:16
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
2026. április 10. 11:34
-
Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
2026. április 10. 10:52
-
Megkérdezték a magyarokat, jobban élnek-e, mint négy éve – mutatjuk a válaszokat
2026. április 10. 08:01
-
Bod Péter Ákos: A politikai ciklus hosszú árnyéka a gazdaságunkon
2026. április 10. 05:44



