Hírek
Cikkek Vezérek különadója: 19 emberre hoztak volna törvényt? 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 16:21
Nem bocsátotta általános vitára a parlament költségvetési bizottsága szerdai ülésén azt az öt szocialista képviselő által jegyzett törvényjavaslatot, amely különadóval sújtotta volna a köztulajdonban lévő cégek alkalmazottainak, illetve vezetőinek keresetét, havi 2 millió forint felett. A javaslat úgy szólt, hogy a napi 66 ezer forintnál többet keresőkre, és csak 2010-ben és 2011-ben kell kivetni a különadót és annak járulékait. A különadó kulcsa 39 százalék lett volna, a fizetésre kötelezett kör pedig az állami és önkormányzati vállalatok alkalmazottai és vezetői. A bizottság ülésén Horn Gábor (SZDSZ) alkotmányellenesnek nevezte a javaslatot, és közölte, hogy az országban mindössze 19 emberre vonatkozik. Ennyi személyre törvényt hozni pedig nevetséges - tette hozzá a képviselő. A bizottsági szavazáson 8 MSZP-s képviselő mondott igent, az ellenzéki pártok és az SZDSZ nemmel szavaztak (10 fő), 3 szocialista képviselő pedig tartózkodott. Így a törvényjavaslat nem mehetett tovább általános vitára. Különadót vetne ki Bajnai a vezérek fizetésére A politikusok jól, a menedzserek rosszul keresnek Csúcsfizetések: pontosítani kell a szabályozást?MTI
Cikkek Az alacsony alpkamat gyengíti a dollárt 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 16:17
Az euró 1,50 dollár fölé erősödött szerdán délután New Yorkban, tavaly augusztus óta először. A dollár azért gyengül, mert a várakozások szerint az amerikai jegybank (Fed) még hosszabb ideig igen alacsonyan tarthatja az alapkamatot. Röviddel 16 óra előtt az eurót 1,5003 dolláron, 14 havi csúcsán jegyezték. Kedden késő este 1,4989 dolláron volt az euró. A Fed egynapos kamatjának célsávja 0,0 és 0,25 százalék közötti. Legutóbbi, szeptemberi kamatdöntő ülésén az amerikai jegybank jelezte, hogy még hosszabb ideig ezen a szinten tervezi tartani a kamatot. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron 262-vel is kacérkodott ma a forint MTI
Cikkek Pénzt cserélhet az OTP 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 16:03
Félmilliárd svájci frank névértékig terjedő devizacsere-keretet létesített az OTP Bank számára a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). Az EBRD honlapján megjelent tájékoztatás szerint a swap-keret létrehozása a magyar bankkal folytatott szélesebb körű együttműködés része, és lehetővé teszi, hogy az OTP középtávú svájci frank-forint devizacsere-műveleteket folytasson az EBRD-vel. A kelet-európai átalakulás finanszírozására alakult londoni bank szerint a program célja, hogy segítse az OTP-t jelenlegi devizaswap-könyve lejárati profiljának meghosszabbításában. Az OTP Bank az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy ez a keret része az EBRD és az OTP között július 10-én kötött megállapodásnak. A júliusi tájékoztatás szerint az EBRD piaci feltételek mellett 200 millió euró alárendelt kölcsöntőkét nyújt az OTP Banknak, további 20 millió eurót pedig OTP-sajátrészvény vásárlásra fordít. Az alárendelt kölcsöntőke lehívásához hat hónap áll rendelkezésre. Az OTP augusztus 19-én közölte, hogy 1.585.559 darab OTP törzsrészvényt értékesített az EBRD részére a szabályozott piacon kívül. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek Turizmus: a spanyolok nagyot buktak 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 15:52
Ezzel szemben a Horvátországba látogató turisták száma augusztus végéig csupán 2 százalékkal csökkent
KKV Netveszély: kábítószert rendelhetnek a gyerekek 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 15:36
Egy felmérés adatai szerint az internetet használó ukrán gyerekek 11 százaléka próbált már kábítószert vásárolni a világhálón
Cikkek 477 tanártól vált meg a közoktatás 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 15:23
A közoktatásban dolgozó mintegy 168 ezer pedagógus közül 477-nek szűnt meg a jogviszonya a 2009/2010-es tanévben az Oktatási Hivatal Közoktatási Információs Irodájának adatai szerint, amelyeket az oktatási tárca juttatott el az MTI-hez. A tárca közleményében kitért arra, hogy az intézmények adatszolgáltatási kötelezettségének határideje október 15-e, eddig az időpontig az intézmények az október 1-jei állapot szerinti pedagóguslétszámot is közlik. Az adatok szerint a május 20-i állapothoz képest 14.406 pedagógusnak szűnt meg a jogviszonya, 13.929-en létesítettek új jogviszonyt, tehát összesen 477-tel csökkent a közoktatásban foglalkoztatott pedagógusok létszáma. Politikának nincs helye az egyetemen Vendéglátós lesz minden negyedik szakmunkás A tanuláshoz jogunk van, de pénzünk lesz-e?MTI
Cikkek Rosszabb negyedévre számított a Morgan Stanley 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 15:12
A Morgan Stanley vártnál jobb negyedéves adózott eredményt közölt, miután az előző három negyedévet még veszteséggel zárta. A New York-i székhelyű nagybank adózott eredménye 498 millió dollár, részvényenként 38 cent lett. A szakértők átlagosan 27 cent részvényarányos eredményt vártak. A tavalyi harmadik negyedévben a cég adózott eredménye 7,7 milliárd dollár, részvényenként 7,38 dollár volt. A Morgan Stanley árfolyama 1 százalékos nyereségen állt a New York-i értéktőzsde elektronikus kereskedésében szerdán. 262-vel is kacérkodott ma a forint MTI
Makro / Külgazdaság A vártnál kisebb lehet az orosz hiány 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 15:04
Oroszországban az eddig vártnál kisebb lehet az idei GDP-arányos államháztartási hiány - közölte az orosz pénzügyminiszter. Alekszej Kudrin szerint az idei deficit 7,5-7,7 százalék lehet az eddig várt 8,3 százalék helyett, amennyiben a jelenlegi szinten, hordónkénti 70 dollár körül marad a kőolaj világpiaci ára.   Jövőre 6,8 százalékra, 2011-ben 4 százalékra, 2012-ben 3 százalékra tervezi csökkenteni az államháztartási hiány az orosz kormány. Andrej Klepacs orosz gazdaságfejlesztési miniszter-helyettes azt mondta, hogy a folyó negyedévben az orosz bruttó hazai termék (GDP) 3-4 százalékkal nőhet az előző három hónaphoz képest. Ezzel teljesülne a kormánynak az a várakozása, hogy idén összességében 8,5 százalékkal esik vissza a gazdaság. Alekszej Klepacs előzetes számításokra hivatkozva azt mondta, hogy a harmadik negyedévben 0,6 százalékkal bővült a gazdaság a második negyedévhez viszonyítva. A miniszter-helyettes szerint jövőre 2 százalékkal nő az orosz GDP, amennyiben marad a kőolaj jelenlegi ára. Az orosz kormány hivatalosan 1,6 százalékos gazdaságnövekedéssel számol jövőre. Medvegyev segítséget ajánl Ahmadinezsádnak Kelet-Európa újra Moszkva bábja lesz? MTI
Makro / Külgazdaság Bemutatták a jövő sztetoszkópját 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 14:22
A General Electric (GE) iPhone méretű ultrahangos eszközt mutatott be, amely a "XXI. század sztetoszkópja lehet". "A klinikusok kezébe akarjuk adni ezt az eszközt" - közölte Jeffrey Immelt, a cég igazgatója egy San Franciscó-i web2.0 találkozón tartott előadásában, miután öltönyzsebéből egy Vscant húzott elő. A GE szerint a Vscan gyors ultrahangos vizsgálatot tesz lehetővé, az orvosok helyben diagnosztizálhatják azokat a belső szervi elváltozásokat, amelyek megállapításáért ma még tovább kell küldeniük a pácienseket. A hordozható eszköz érzékelője egy ceruzához hasonló pálca, az ultrahangos felvétel a képernyőn jelenik meg. A készüléket amerikai orvosok kezdik tesztelni, áráról a GE még nem nyilatkozott. Egyre többet tekernek a németek A "sima" influenza sokkal veszélyesebb A benti levegőtől is lebetegedhetünk MTI
Cikkek Visszamenőleg is csökken a fővárosi távhődíj 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 14:03
Visszamenőleg október elsejétől 14,1 százalékkal csökken a fővárosban a távhő díja - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester. Emlékeztetett arra: a múlt hónapban már tizedével csökkentették a díjat, így - a korábbi intézkedésekkel együtt - a távhő ára átlagosan 31 százalékkal alacsonyabb a januárinál, ami "versenyképessé teszi" ezt a fűtési módot. Demszky Gábor kitért arra is, hogy a távfűtés magas díja miatt mind a mai napig "a megszokottnál is alacsonyabb áron" kelnek el az e megoldással felszerelt lakások. A fővárosi lakások 30 százalékát, mintegy 240 ezer otthont fűtenek ezen a módon, ami a legkiszámíthatóbb, legbiztonságosabb és a környezetet legkevésbé megterhelő megoldás - jegyezte meg, hozzátéve, hogy Budapesten a távfűtés nélkül 450-500 ezer tonnával több szén-dioxid kerülne a levegőbe. Demszky Gábor örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy jövő január elsejétől csökken e szolgáltatás általános forgalmi adója, célként említve, hogy az emberek ne váljanak le a távhőrendszerről. Kovács Lajos, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója az eseményen arról beszélt, hogy tavaly kétszázzal csökkentették a cégnél a létszámot, amely a 2007 júniusi hivatalba lépésekor 1061 volt, most pedig 770, emellett fejlesztésekkel javították a működés hatékonyságát. Szavai szerint a most bejelentett díjcsökkentéssel "nagyot léptünk" afelé, hogy a távfűtés legyen a legolcsóbb fűtési mód a fővárosban. Megemlítette: megteremtették annak lehetőségét, hogy az éves díjat tizenkét egyenlő részletben fizessék be a fogyasztók, így télen ne ugorjon meg jelentősen a számlájuk. Lehetőség van arra is, hogy sms-ben engedélyezzék a díj átutalását, bankautomatánál fizessék be a számlát, illetve elektronikus számlát használjanak - tette hozzá. Távfűtés: 18 milliárdba kerül az 5 százalékos áfa Befűtöttek a fővárosiaknak MTI
Cikkek Biztonságosabb babaszobát szeretne az EU 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 13:59
A kiságyakban bekövetkezett balesetek évente több gyermek halálát okozzák, mint bármely más gyermekápolási cikk
Cikkek Csak az olaj állhat a narancslé útjába 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 13:41
Az elmúlt két hét árupiaci slágerterméke a narancslé volt, köszönhetően a jelentős árfolyam-emelkedésnek. Most az olajtartalékokról szóló adat lehet a mérleg nyelve
Cikkek Amerikai lett a Gatwick 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 13:40
Elkelt a második legforgalmasabb brit repülőtér, a Malév által is használt londoni Gatwick, melynek éves utasforgalma átlagosan 34 millió fő. A Gatwickre a Malév mellett a brit easyJet diszkont légitársaság is közlekedtet budapesti járatokat. A brit fővárostól délre fekvő, 1958-ban megnyílt repülőteret a jelenlegi tulajdonos - a legnagyobb brit repülőtér-üzemeltető magáncég, a spanyol tulajdonban lévő BAA - 1,51 milliárd fontért adta el az amerikai Global Infrastructure Partners (GIP) nevű szakmai befektetési társaságnak. A Malév rávert az egész mezőnyre Sztrájk a párizsi reptéren A csökkenő kereslet miatt korrigál a Lufthansa MTI
Cikkek Kötelező: egy ezresért képesek vagyunk váltani 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 13:40
A CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. által megkérdezett 12 ezer ügyfél 21,5 százaléka vélte úgy, hogy 3-5 ezer forint megtakarításért biztosítót váltana a küszöbön álló kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban, de még az 1-2 ezer forint közötti megtakarítás is váltásra ösztönözné minden tizedik megkérdezettet
Cikkek 5 milliárdos alappal segítenék a kkv-kat 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 13:32
A DBH Investment Kockázati Tőke-alapkezelő Zrt. jövő év januárjától 5 milliárd forintos alapot indít, ebből 3,5 milliárd forintot a Jeremie program pályázatán nyert el az alap, 1,5 milliárd forint az alapkezelő részesedése, saját forrása - mondta Erdei Sándor, a zrt. vezérigazgatója egy budapesti sajtóbeszélgetésen. Erdei Sándor kifejtette: a DBH Investment, mint kockázati tőketársaság a DBH cégcsoport részeként működik 2008 ősze óta, a cégcsoport 4 országban, Hollandiában, Magyarországon, Szlovákiában és Romániában tevékenykedik. A pályázat keretében a DBH azt vállalta, hogy a következő 4 évben átlagosan 200-250 millió forintos befektetésekkel segíti az innovatív kis- és közepes cégek tevékenységét.   Elmondta: a DBH Group  2010 márciusában 3.200 négyzetméteres, úgynevezett szolgáltatott ipari létesítményt ad át a felsőzsolcai ipari parkban, a szolgáltatott irodaházak hazai piacán ez a DBH negyedik magyarországi beruházása. Idén is dúskálni fognak a bankárok Irak az aranybánya - csábítják a tőkéseket MTI
Cikkek Egyre többet tekernek a németek 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 13:16
A cigaretta drágulása miatt mind több német dohányos sodorja magának a füstölnivalót; a harmadik negyedévben 9,8 százalékkal emelkedett a cigaretta ára, vágott dohányból pedig 9,1 százalékkal több fogyott az egy évvel korábbihoz képest. A szövetségi statisztikai hivatal közleménye szerint hasonló mozgás figyelhető meg a szivar - pipadohány viszonylatban is. Szivarból és szivarkából a tavalyinál 38,8 százalékkal kevesebb kelt el idén július és szeptember között, a pipadohány forgalma viszont 38,3 százalékkal növekedett. A dohánytermékek forgalma, valamennyi típust együttvéve 5,8 milliárd eurót tett ki a harmadik negyedben. Ez 304 millió euróval - 5 százalékkal - kevesebb az egy évvel korábbinál. A dohánytermékek jövedéki adójából származó költségvetési bevétel 7,5 százalékkal 3,4 milliárd euróra csökkent Németországban. A benti levegőtől is lebetegedhetünk Egy valamire jó a válság: az egészségünkre MTI
Cikkek A válság jót tett az áruházak saját márkáinak 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 13:09
A gazdasági recesszió megnövelte az igényt az egyre magasabb ár-értékarány iránt a társadalom különböző szegmenseiben
Cikkek Csak az online hirdetés nem haldoklik 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 12:11
A recesszió okozta visszaesés után lassan kezd magához térni az online hirdetési piac, miközben a nyomtatott és az elektronikus sajtó továbbra is gyengélkedik. Iparági elemzők szerint a harmadik negyedévben jószerivel csak az internetes hirdetési piac mutatta az élénkülés jeleit, a többi médium még mindig a visszaeséssel küszködik, s talán már soha nem fogja tudni elérni a válság előtti szintet. A hirdetők a hagyományos médiumok helyett egyre inkább az internetre terelik reklámra költhető pénzüket, nemcsak azért, mert itt egyre szélesebb közönséget tudnak elérni, hanem azért is, mert az online hirdetési tarifák olcsóbbak a hagyományosnál, s jobban számszerűsíthető a befektetések megtérülése is. E folyamatok eredményeként az internet a globális hirdetési piac 19 százalékát fogja kitenni 2013-ban - azaz 87 milliárd dollárt - a 2004. évi 4 százalékkal, 18 milliárd dollárral szemben - vélik a PricewaterhouseCoopers és a Wilkofsky Gruen Associates elemzői. Így az internet a harmadik legnagyobb marketing médiummá válik. Továbbra is a televízió áll majd az első helyen: 36 százalékos, 168 milliárd dolláros piaci részesedéssel a 2004. évi 35 százalékot követően. A lapok továbbra is tartani tudják második helyüket, de az évi 92 milliárd dollárra taksált bevétel 2013-ban már csak a globális hirdetési piac 20 százalékát fogja kitenni a 2004. évi 28 százalékkal szemben. Speciális szoftver elemzi a vásárlók viselkedését Leálltak a rádiós hirdetések is MTI
Cikkek Sólyom visszadobta a népszámlálásról szóló törvényt 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 12:05
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a 2011-es népszámlálásról szóló törvényt Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.  A közlemény szerint az államfő azért nem írta alá a jogszabályt, mert nem értett egyet azzal, hogy az Országgyűlés által elfogadott népszámlálási törvény alapján a 2011. évi népszámlálás során nem gyűjtenének a termékenységre, az egészségi állapotra és fogyatékosságra, valamint a vallásra vonatkozó adatot, holott a korábbi, 2001-ben tartott népszavazáson valamennyi kérdéskör szerepelt. Sólyom László véleménye szerint egyrészt valamennyi adat fontos jellemzője a társadalomnak, másrészt a társadalmi folyamatok könnyebben megérthetőek és elemezhetőek, ha a tíz évente sorra kerülő népszámlálásokon ugyanazok a kérdéskörök szerepelnek, és így a felvett adatokat össze lehet vetni. Sólyom visszadobta a Ptk-t Sólyom ma is visszadobott egy törvényt  MTI
Cikkek Egyre jobban teljesít a Deutsche Bank 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 11:57
A Deutsche Bank (DB) az előzetes adatok szerint a harmadik negyedévben adóengedményeknek és a lakossági üzletág javuló teljesítményének köszönhetően ismét milliárdos nyereséget ért el: adózott eredménye 1,4 milliárd euró lett, szemben az előző évi 414 millióval. A pénzintézet a nemzetközi pénzügyi válság dacára hasonló nagyságrendű nyereséget ért el az első és a második negyedévben is. Tavaly veszteséggel zárta az évet a DB.  A bank harmadik negyedévi adó előtti eredménye 1,3 milliárd euró volt. Az elemzők 859 millió eurós adózott és 1,079 milliárd eurós adó előtti eredményt vártak. A DB jó pénzügyi helyzetének köszönhetően rendelkezik a luxembourgi Sal. Oppenheim Jr. & Cie magánbank vagyonkezelő üzletága és a holland ABN Amro kereskedelmi banki üzletága átvételéhez, valamint további részesedés vásárlásához szükséges eszközökkel a Deutsche Postbank AG-ban, amelyben már rendelkezik 25 százalékos tulajdonrésszel.  A végleges eredmény adatokat október 29-én teszi közzé a DB. Bankok: a szigornak is lesznek áldozatai Autós és banki pénzből híznak a német pártok Meglepte a németeket a Deutsche BankMTI
Cikkek Szükség van egy új Munka Törvénykönyvére 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 11:38
Egy, a korábbinál differenciáltabb munkajogi szabályozást magában foglaló új Munka Törvénykönyvére van szükség - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke Budapesten konferencián. A konferencián, amelyen délután Oszkó Péter pénzügyminiszter is előadást tart, megvitatják egy új Munka Törvénykönyve létrehozásának szükségességét, amelyről párbeszédet indítanak a Magyarországon jelenlévő külföldi kereskedelmi kamarák, valamint a Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség (HOA). Pataky Péter szerint az 1992-ben hatályba lépett Munka Törvénykönyve (MT) helyett olyan új törvénykönyvre van szükség, amely egyszerre szabályozza a munkavállalók, valamint a kisvállalkozások, a nagyvállalatok és a szolgáltató szektor munkáltatóinak helyzetét. Éppen ezért igazi megoldás csak párbeszéd eredményeként születhet meg, hiszen sokszor egymásnak feszülő érdekek egyeztetéséről van szó - hangsúlyozta az MSZOSZ elnöke. Munkahelyi útilapu: a távozás aranyszabályai  Alkotmányosan elfogadhatatlan a mágnásadó Húszmilliós bírság fenyegeti a feketézőket MTI
Cikkek 262-vel is kacérkodott ma a forint 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 09:57
Új, erősebb mozgási sáv felé halad a forint: az eurót szerdán délelőtt fél tízkor 263,60 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délután négy órai 264,68 forint után. Az euró árfolyama kedden 264 és 265 forint között mozgott, nyugodt kereskedésben. Keddről szerdára virradóra az árfolyam 262,50 közelében is járt a nemzetközi kereskedelemben. A dollárt 176,17 forinton jegyezték 1,4956 dolláros euró árfolyam mellett a kedd délutáni 176,89 forint után. A svájci frank jegyzése 174,43 forint 174,81 forint után, 100 japán jent 194,44 forinton jegyeztek 196,00 forint után. A nemzetközi befektetői hangulat egyértelműen pozitív: az európai tőzsdék emelkedéssel nyitottak szerdán, megközelítve idei éves rekordjaikat. Az indexeket a befektetőknek a folyamatban lévő negyedéves vállalati eredménybeszámoló időszak során megerősödni látszó "eredmény optimizmusa" emeli egyre magasabb szintekre. A nap folyamán további kedvező adatokat várnak például a Morgan Stanley és a Boeing cégektől. Az erősödő optimizmus javítja a piac kockázatvállalási hajlandóságát, ami növeli a befektetők érdeklődését a magasabb hozamú devizaeszközök iránt, a nyersanyagtermelő országok devizái, a feltörekvő térségek, valamint az eurózónába törekvő devizák, így a forint és a zloty iránt is. A folyamat leginkább az euró/dollár árfolyam változásán tükröződik vissza, mivel a kockázatosabb eszközökbe irányított tőkét dollár befektetésekből szabadítják fel a legnagyobb tételekben. Az euró/dollár szerdán a reggeli órákban 1,4920 környékéről 1,4960 magasságába emelkedett. A zloty ezzel párhuzamosan 4,1630 körüli euróárfolyamról 4,1500 környékére, a forint 264,50 körüli euróárfolyamról 263,50 körülire erősödött. A kereskedők szerint a nap fő eseménye a forint esetében a 264,00 forintos euróárfolyam küszöb tartós áttörése, a zloty esetében a 4,15-ös küszöb áttörése lehet. Mindkét deviza esetében új, erősebb mozgási tartomány alakulhat ki. A két deviza mérsékelten erősödő tendenciát követhet, amennyiben nem romlik a nemzetközi piaci hangulat. Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek Százmilliós kokainfogás Ferihegyen 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 09:56
Mintegy százmillió forint értékű kokaint foglalt le a vámhatóság Ferihegyen - közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség (VPOP) szóvivője. A közlemény szerint hétfőn három brazil állampolgár érkezett - Zürichen keresztül - Sao Paulóból a Ferihegyi repülőtérre. A vámterületet a zöld folyosón szerették volna elhagyni, a szolgálatban lévő pénzügyőr tételes vámvizsgálat alá vonta őket. Az ellenőrzés során az utasok ruházatából (sportcipő-talpbetétből és alsónadrágból) mintegy 3,5 kilogramm kábítószergyanús anyag került elő. A későbbi szakértői vizsgálat megállapította, hogy a gyanú nem volt alaptalan, mivel az előkerült csomagok kokaint rejtettek. A vámhatóság a feketepiacon csaknem 100 millió forintot érő kábítószert lefoglalta, és a három brazil utas ellen visszaélés kábítószerrel bűncselekmény  gyanúja miatt eljárást indított - áll a közleményben. Nem sok magyart kapnak el külföldön Kokainos energiaital: mennyitől lehet elszállni?MTI
Cikkek Triplázott a Yahoo 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 09:33
Megháromszorozta nyereségét a Yahoo a harmadik negyedévben, rácáfolva az elemzők várakozásaira, elsősorban a hirdetési piac élénkülésének, a költségcsökkentéssel járó átszervezéseknek - egyebek mellett kétezer dolgozó elbocsátásának - köszönhetően. Az internetes vállalat adózott eredménye 187,8 millió dollár, részvényenként 13 cent volt a szeptemberrel végződött harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 54,3 millió dollár, 4 centtel szemben. Elemzők 7 centes részvényarányos nyereséget vártak. A nettó bevétel 1,13 milliárd dollárt tett ki, egy évvel korábban 1,33 milliárdot, miközben elemzők 1,12 milliárdot vártak. Az eredményeket jelentősen javította az is, hogy a Yahoo eladta a kínai alibaba.com cégben meglévő részesedésének egy részét. Az ügylet részvényeként 4 centtel növelte az adózott eredményt. A Yahoo az internetes hirdetési felület értékesítésében az első az Egyesült Államokban, a keresésben azonban a második helyen áll a Google mögött. A Google a múlt héten arról számolt be, hogy 11 éves fennállásnak legnagyobb profitját könyvelhette el a harmadik negyedévben, bevétele pedig 7 százalékkal nőtt. Lejárt lemez lett az email Betör a hitelpiacra a Google? Összefogott a Microsoft és a Yahoo! a Google ellen MTI
Cikkek Idén is dúskálni fognak a bankárok 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 09:29
Ötven százalékkal több prémiumot vihetnek haza az idén a londoni City bankárai, mint tavaly
Cikkek Több az év végi juttatás, de kevesebben kapják 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 09:02
Az országos átlagjövedelem alakulása nem mutat jelentős törést az elmúlt időszakban. 13. havi bért kevesebben kapnak, viszont akik igen, azok magasabb összeget vihetnek haza
Cikkek Magyar cégek is tudtak nagyot nőni 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 08:53
A Deloitte idén tizedik alkalommal állította össze az ötven leggyorsabb növekedést mutató közép-európai technológiai cég éves rangsorát. A rangsorban 10 ország vállalatai képviseltetik magukat, így a 2009-es lista az eddigi legsokszínűbb. A Fast 50 ranglistán szereplő vállalatok átlagos növekedési üteme 933 százalék volt, ami csökkenést jelent a 2008-as értékhez képest. A ranglistát a szoftvergyártó cégek uralják - 25 ilyen társaság került fel a listára. Kigyós Zsuzsa, a Deloitte Zrt. Pénzügyi tanácsadás részlegének igazgatója elmondta: a lengyel technológiai vállalatok továbbra is kimagaslanak a Fast 50 lista mezőnyéből. Az első helyezést a Netmedia - egy internetes portálokat üzemeltető cég – érte el a maga 7210 százalékos növekedésével, habár a listán a legtöbb cég Magyarországról szerepel. Az idei rangsorba tíz országból kerültek fel vállalatok: Magyarország és Lengyelország mellett Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária, Horvátország, Szerbia, Litvánia és Észtország képviseletében. Ezzel az idei ranglista a nemzetköziség szempontjából a legváltozatosabb az eddigiek közül. A közép-európai Technology Fast 50 lista a leggyorsabban növekvő technológiai cégeket a megelőző ötéves időszak során elért árbevétel-növekedés alapján rangsorolja. Az idei Fast 50 listára összesen tizenegy magyar vállalat került fel, és ezzel hazánk a listán szereplő vállalatok számát tekintve a régió élén áll, megőrizve tavalyi vezető pozícióját. Lengyelország kilenc, Csehország pedig nyolc vállalattal képviseltette magát ebben az évben.  A magyar vállalatokat a legjobb tíz között az AITIA International Informatics Zrt. képviseli az idén, mely 1399 százalékos árbevétel-növekedést produkált az elmúlt öt éves időszakban. Kigyós Zsuzsa közölte: a rangsor részét képező, cégvezetők körében lebonyolított felmérés (CEO Survey) eredményei arról tanúskodnak, hogy a cégeknek - és maguknak a cégvezetőknek is - más feladatokkal kell szembenézniük, mint a korábbi években. Napjainkban egyre inkább a jövedelmezőség elérése és fenntartása, a kockázatok és a gazdasági klíma változékonyságának kezelése, valamint a tőkebevonás áll a középpontban. A cégvezetők elkövetkezendő egy évre vonatkozó növekedési várakozásai pozitívak, hiszen a válaszadók 76 százaléka állította magáról, hogy nagyon, vagy rendkívüli módon bízik a növekedésben. Felszámolási boom - kellett már nekünk Jövőre minden kiderül: újabb válság jönPrivátbankár
Cikkek Ezüstérmet kapott a Nyugati téri McDonald’s 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 08:44
Az Askmen.com nevű férfi internetes magazin megválasztotta a világ 10 legszebb McDonald’s éttermét. A havi 7 millió látogatót vonzó amerikai portál szerint a Nyugati téri McDonald’s a második legszebb a világon. Az első helyet az Oxford Streeten található londoni étterem szerezte meg, a listán 4 amerikai és 6 európai McDonald’s kapott helyet. A rangsorban a magyar étterem az egyetlen, amelyet nem a közelmúltban újítottak fel, vagy nyitottak meg; a Nyugati téri McDonald’s 1990 óta várja a hamburgerre éhezőket. A magyar étterem kapcsán különlegességként említik a pályaudvar melletti helyszínt, az antik lámpákat, a kovácsoltvas kapukat és a világoskék festett mennyezetet. A budapesti McDonald’s-ot nem véletlenül tartják a világ egyik legkülönlegesebb éttermének: az épületet Gustave Eiffel irodája tervezte. A pályaudvar az Osztrák-Magyar Államvasút Társaság megbízásából épült 1874-77 között, a mai étterem Sissi királyné fogadóépületeként működött. A Nyugati téren 1990 óta található McDonald’s; azóta az étterem 60 millió vendéget szolgált ki, évente 2 millió vendég fordul meg itt. Ezzel a számmal az egyik legforgalmasabb hazai McDonald’s-nak számít. Az ide betérő vásárlókat a hagyományos McDonald’s kínálaton túl McCafé és reggeli menü is várja. 1,8 milliárdból fejleszt a Meki Megnyit a századik Meki Biogáz lesz a hamburgerből Privátbankár
Cikkek Jövőre élesedik a pozitív adóslista 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 08:34
Eddig 159 pénzügyi szolgáltató csatlakozott a kizárólag pozitív lakossági hiteladatokat rögzítő Credit Reference (CR) adatbázishoz
KKV "Magyarországon nem lehet álmodozni" 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 07:28
A Magyar Nemzeti Bank vezetése kedden találkozott az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói és munkavállalói oldalának képviselőivel
Cikkek Száz újságírót kirúg a híres napilap 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 07:25
A The New York Times újabb száz munkatársát bocsátja el hírszerkesztőségéből az év végéig - tájékoztatott kedden a vezető amerikai liberális napilap. A létszámcsökkentés az 1250 fős newsroom 8 százalékát érinti. A finanszírozási gondokkal küzdő orgánum korábban már megvált 15-20 újságírójától. A The New York Times dolgozóinak fizetését hónapokkal ezelőtt 5 százalékkal csökkentették, így próbálták elejét venni a kényszerű elbocsátásoknak. A piaci helyzet remélt javulása azonban elmaradt, ezért újabb kollégáktól kell megválni. A Gannett és a McClathy médiabirodalmak utóbbi napokban közölt jelentései szerint az amerikai sajtó reklámbevételeinek zuhanása alig mérséklődött a harmadik negyedévben. Az egyre nehezebb pénzügyi helyzetre adott válaszok egyike az, hogy mind több napilap teszi fizetőssé az online tartalmak olvasását, amiről a The New York Timesnál is vita folyik. Bill Keller vezető szerkesztő elmondta: nem tesz úgy, mintha a jelenlegi elbocsátásokkal nem növekednének a maradó újságírók feladatai. A lap korábban jelentősebb elbocsátásokat hajtott végre egyéb részlegeiben, lefaragták a szabadúszó újságírók juttatásait is, de a piaci helyzet romlása miatt a hírszerkesztőség létszámát is tovább kényszerülnek csökkenteni. Kétszer annyi embert rúgtak ki csoportosan  A szakképzetleneknek nincs esélyeMTI
Cikkek Irak az aranybánya - csábítják a tőkéseket 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 07:21
Hatalmas iraki befektetői show kezdődött Washingtonban azzal a céllal, hogy meggyőzzék az amerikai üzletembereket, érdemes Irak újjáépítésébe fektetni pénzüket
Befektetés A Mol hűti az olajlázat 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 07:14
A Mol igyekszik hűteni a Gulf Keystone (GKPI) nevű kutatási partnere által közölt - 1,5-3 milliárd hordós észak-iraki olajtalálatról - szóló hír keltette optimizmust
KKV Alkudozni próbál a Magyar Televízió székház ügyben 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 07:10
Újratárgyalná székházbérleti és -üzemeltetési szerződését a Magyar Televízió (MTV) - közölte a közmédium ügyvezetője
Cikkek Kapolyi szembe megy az MSZP-vel 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 07:06
Eldőlt, hogy külön indul a választáson a Kapolyi László vezette Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), és parlamenten kívüli pártokkal folytat tárgyalást a közös indulásról - írja a Magyar Hírlap a szerdai számában. A jelenleg a MSZP-frakcióban politizáló szocdemek - a lap információi szerint - a Zöld Baloldallal és a Magyarországi Munkáspárt 2006-tal folytatnak tárgyalásokat. Céljuk az, hogy országos listát állítsanak, s baloldali alternatívát mutassanak az MSZP-vel szemben. A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy olyan szocialista politikusok is csatlakozhatnak a szociáldemokratákhoz, akik kiszorulnak mostani pártjuk befutónak tűnő listás vagy egyéni helyeiről. Az MSZDP-nek két országgyűlési képviselője van: Kapolyi László és Hárs Gábor. Bajnai: kaszkadőr vagyok, nem dublőr Budapesten is tarolna a FideszMagyar Hírlap
Cikkek Politikának nincs helye az egyetemen 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 07:02
Elutasította a Magyar Rektori Konferencia (MRK) keddi ülésén a parlamenti pártok ifjúsági szervezeteinek kérését, hogy engedjék vissza a politikát az egyetemekre - írja a Népszabadság. A szervezetek önálló rendezvényeket, akciókat szerettek volna tartani az intézmények falai között. Szabó Gábor, az MRK elnöke, a Szegedi Tudományegyetem rektora a lapnak úgy fogalmazott: nem szeretnék, hogy az egyetemek és főiskolák a politikai csatározások színterévé váljanak, hogy ott kopogtatócédulákat vagy aláírásokat gyűjtsenek, politikai plakátokat ragasszanak ki, és nem kívánnak teret adni a szélsőséges politikai nézeteknek.  A fiataloknak számos lehetőségük van politizálásra a felsőoktatási intézmények falain kívül is. A hallgatók vagy tanszékek továbbra is szervezhetnek az oktatáshoz, a szakmához köthető közéleti vitákat, rendezvényeket az érintett hallgatói körök számára. Mészáros Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora sem ért egyet az ifjúsági politikai szervezetek aktív egyetemi tevékenységére irányuló kezdeményezésével.  Szerinte a hallgatók sem tartják elfogadhatónak, hogy az egyetemen pártpolitikai szervezetek taggyűléseket tartsanak és kampányoljanak. Mészáros Tamás úgy fogalmazott: a cél az, hogy a hallgatók szervezzék a maguk politikai, közéleti tevékenységét, s nem a pártpolitika a hallgatókat. "Fogalmunk se volt hogy rendszerváltást csinálunk" A több diplomások nem szívbajosak Népszabadság
Cikkek Sorban állnak a települések a szociális kártyáért 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 07:00
Az év végéig legalább 500 helyhatóság csatlakozhat a szociális kártya rendszeréhez, miután mintegy 650 önkormányzat tárgyal, 19 testület pedig már döntött a bevezetésről – írja a Népszava szerdai száma. A lapnak nyilatkozva Dózsa István, a Cafeteria-card Kft. ügyvezetője a monoki bevezetéssel kapcsolatban kijelentette: szinte semmi dolguk nem volt, a rendszer ugyanis már korábban kiépült a településen. Az ott üzemelő öt bolt mindegyike szerződött már egy nagy bankkal, azok POS-termináljai elfogadják a szociális kártyát is. Megjegyezte, hogy cégük az egész ország területén 19 ezer elfogadóhellyel áll kapcsolatban. A Népszava annak kapcsán kérdezte Dózsa Istvánt, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Monok képviselő-testülete kedden a szociális kártya bevezetése mellett döntött. A határozat szerint a szociális segély 60 százalékát kártyára utalja az önkormányzat, 40 százalékát pedig készpénzben kapják az érintettek. A rendelkezésre állási támogatás (rát) teljes összege a kártyára érkezik majd. Szociális kártyát akar az MDF Beindult a rendszer: számlára megy a segély  Monok tovább szigorít: rendes kert, rendes segély?Népszava
Cikkek Drágább a benzin 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 06:54
Emelte bruttó 5 forinttal a 95-ös benzin, 7 forinttal pedig a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A mostani emeléssel a benzin átlagára 293 forintra, míg a gázolajé 281 forintra nőtt. A Mol az elmúlt két hétben nem változtatott az árakon, azt megelőzően a 95-ös benzin literenkénti árát bruttó 8 forinttal, a gázolajét pedig 4 forinttal csökkentette. Az APEH szembemegy a benzinárral Gázolajból többet vettünkMTI
Cikkek Kihúzzák a talajt a Mercedes-gyár alól? 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 06:50
Visszaköveteli az épülő Mercedes-gyár alóli földjeit az egykori tulajdonosok hét fős csoportja - írja a Népszabadság a szerdai számában
Cikkek A "sima" influenza sokkal veszélyesebb 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 06:46
A The Washington Times megállapította: az új típusú influenza halálos áldozatainak száma csak töredéke azok számának, akik hagyományos influenza miatt halnak meg
Cikkek Bajnai: kaszkadőr vagyok, nem dublőr 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 06:40
Jövőre sem lehet lazítani a költségvetési szigoron, a 3,8 százalékos hiánycél Magyarország biztonságának az ára - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök
Cikkek Munkahelyi útilapu: a távozás aranyszabályai 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 06:25
A munkaviszony megszűnésének, megszüntetésének témaköre meglehetősen komplex. A kérdéskört elsősorban a Munka törvénykönyve taglalja meglehetős részletességgel
Cikkek A benti levegőtől is lebetegedhetünk 
Privátbankár.hu | 2009. október 20. 20:15
A lakásban lévő levegő különböző szennyeződéseket tartalmazhat, melyek növelhetik a megbetegedések gyakoriságát
Cikkek Titokzatos barlangrendszer a Marson 
Privátbankár.hu | 2009. október 20. 18:59
Sorozatnyi mélyedést fedeztek fel a Mars felszínén, ezek egy barlangrendszer bejáratai lehetnek, amelyek kutatása révén megtudható, létezett-e valaha élet a vörös bolygón. Glen Cushing, az Egyesült Államok Geológiai Szolgálata (USGS/ US Geological Survey) fizikusa fedezte fel a mélyedések sorozatát a Mars felszínének vulkanikus területen, az Arsia Mons tűzhányóból származó lávafolyamban - olvasható a geológiai szolgálat honlapján (http://www.usgs.gov). A kutató az általa felfedezett marsi képződményeket a felszínen futó "hosszú vágatokként" írja le, világosan kivehető mélyedések, amelyek egy alagútszerű rendszer bejáratai lehetnek. E vágatok hossza sok esetben meghaladja a 100 kilométert. Némelyek kanyargósak, s 50-60 méter szélesek, más vágatok egyenesek, s jóval szélesebbek. Ez a fizikus szerint arra utal, hogy különböző mechanizmusok alakították ki ezeket a felszíni képződményeket. A Cushing által megfigyelt némely képződmény úgynevezett lávacsatorna lehetett. Egy vulkánkitörés után a lávafolyásoknak először a külső "burka" szilárdul meg, s miután alóla kifolyik a még olvadt anyag, hosszú alagút marad mögötte - ez a lávacsatorna, vagy a lávacső. Az akár több kilométer hosszú lávacsatornák idővel kihűlnek, helyenként felszakadoznak, ezek lehetnek a felszínen látható mélyedések, az esetleges barlangok bejáratai. Az amerikai fizikus szerint az esetleges barlangok alapvető szerepet játszhatnak jövendő marsi expedíciók számára. "A barlangok megvédhetik az űrhajósokat a Mars felszínén uralkodó szélsőséges időjárási viszonyoktól, s egyéb veszélyektől. Amennyiben az expedíciók nem a barlangokban telepednének meg, a Földről kellene hozniuk, vagy a helyszínen megépíteni lakóhelyeiket. Utóbbi változat jóval költségesebb és kevésbé biztonságos" - vélekedett a tudós. Glen Cushing meggyőződése szerint a barlangok egyéb szempontból is kulcsfontosságúak. "Egy napon a robotfelfedezők ellátogatnak a barlangokba és egy teljesen új világot tárnak elénk" - hangoztatta a fizikus, aki szerint a barlangokban találják majd meg a Marson létezett, vagy ma is meglévő mikroorganizmusokra utaló bizonyítékokat. Megtalálták a Szaturnusz láthatatlan gyűrűjét Jég a Marson: a tudósok is ledöbbentekMTI
Cikkek Megéri a kockázat? A tőzsde nem kaszinó! 
Privátbankár.hu | 2009. október 20. 18:25
A részvénybefektetések terén jelenleg nagyfokú visszafogottság tapasztalható, holott ez a piac még a pénzügyi válságot követően is magas hozamokkal kecsegtet
Cikkek Nőket akar Barroso 
Privátbankár.hu | 2009. október 20. 18:22
Női biztosok megfelelő számú jelölését kérte az Európai Unió tagországainak kormányfőitől José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke a témáról hozzájuk intézett levelében. A sajtóhoz is eljuttatott szövegben a következő bizottság vezetésével is megbízott Barroso úgy fogalmazott: jóllehet a jelölési folyamatot nem lehet hivatalosan elindítani az állam- és kormányfői tanács erre vonatkozó döntése előtt, már most fontosnak érzi felhívni a figyelmet az új bizottság - elsősorban nemi szempontból - kiegyensúlyozott összetételére. Arra kérte a kormányfőket, hogy a nemek egyenlőségét kezeljék "közös célként és együttes felelősségként". Barrosót az uniós tagállamok nyáron kérték fel az Európai Bizottság következő testületének vezetésére, és jelölését múlt hónapban az Európai Parlament is jóváhagyta. Az új bizottság azonban várhatóan csak azt követően áll fel, hogy befejeződik az EU reformszerződésének ratifikálási folyamata. Minden EU-tagország várhatóan egy biztos jelölhet Brüsszelbe. Veres nem biztos: "bronzérmet" kapott Bajnai meglepetése: korai még biztost jelölni Veres: nem tolmácsot, politikus szakembert várnak Veres János képviseli majd hazánkat az Unióban? MTI
Cikkek Hitelszerződést kötöttünk az EIB-vel 
Privátbankár.hu | 2009. október 20. 18:12
Két hitelkeret megállapodást írt alá Oszkó Péter pénzügyminiszter Philippe Maystadttal, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnökével Luxembourgban, a  megállapodások alapján az EIB összesen 350 millió euró összegű, uniós támogatással megvalósuló projektet finanszíroz - közölte a Pénzügyminisztérium. Az EIB igazgatósága az Új Magyarország Fejlesztési Terv (2007-2013) Társadalmi Infrastruktúra és Társadalmi Megújulás Operatív Programok keretében megvalósuló projektek hazai központi költségvetési forrásainak finanszírozására 2007. július 17-én 300 millió euró összegű hitelkeretet hagyott jóvá. Ennek második 150 millió eurós feléről állapodtak meg most, miután az első 150 millió euró összeg felhasználásáról 2007. december 14-én írták alá a megállapodást - tudatta a minisztérium. "Jól haladunk" Jól halad Magyarország vonatkozásában annak az európai uniós programnak a végrehajtása, amelynek keretében az EU más szervezetekkel együtt a nemzetközi válság miatt nehézségekkel küzdő tagállamainak nyújtott középtávú pénzügyi támogatást, állapította meg az uniós tagországok pénzügyminisztereinek keddi találkozóján Joaquín Almunia, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse. Erről Oszkó Péter pénzügyminiszter tájékoztatta az MTI-t a luxembourgi ülést követően nyilatkozva. Elmondta, a témában ő maga is felszólalt, és beszámolt arról, hogy "az ország pénzügyi stabilizálásában, a későbbi növekedés alapjainak megteremtésében Magyarország rövid idő alatt komoly fejlődést ért el", és ebben szerepe volt az uniós programnak is. IMF: jobb a helyzet Magyarországon  Adócsökkentés kell Magyarországnak! Bajnai: mások még megfertőzhetik az országot Bajnai: megmenekültünk!MTI
Cikkek A Quelle végnapjai: lehúzzák a rolót 
Privátbankár.hu | 2009. október 20. 17:59
Megszűnik Németország és egyben Európa egyik legtekintélyesebb áruházlánca, a Quelle. Mindezt kedden jelentette be hivatalosan a 82 éves múltra visszatekintő és mindenekelőtt katalógusáról nemzetközi hírnévre szert tett, csomagküldő vállalat remélt értékesítésével megbízott csődbiztos. Hubert Görg a vállalat székhelyén, a Nürnberg melletti Fürthben tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy november 1-jei hatállyal gyakorlatilag a Quelle több ezer alkalmazottja kerül az utcára, pontos számot azonban nem említett. Korábbi adatok szerint a Quelle különböző részlegeinél több mint 6000 ember állt alkalmazásban. A csődbiztos szerint az alkalmazottak októberi bérét még ki tudják fizetni elsősorban a raktárkészletek értékesítéséből, novembertől azonban már semmi pénz nem áll rendelkezésre. A csődbiztos a Quelle forgalmának fokozatos visszaesésével, a vásárlók bizalmának elvesztésével, a megrendelések elmaradásával és mindenekelőtt a csomagküldő szolgálat növekvő veszteségeivel, illetve e szolgálat finanszírozását célzó törekvések meghiúsulásával indokolta a sokak szerint még hetekkel ezelőtt is elképzelhetetlennek tartott döntést. A Quellének forrást biztosító, és a vevőtartozásokat behajtó bank, a Valovis többé nem nyújtott hitelt a cégnek, amit vállalati körökből kiszivárgott információk szerint a német bankfelügyeleti hatóság (Bafin) tiltott meg a pénzintézetnek. Görg szerint az elmúlt hetekben több potenciális beruházóval is próbálkoztak, az utolsó jelentkező azonban múlt pénteken jelentette be visszalépését. A csődbiztos azt hangoztatta, hogy a Primondóhoz tartozó Quellét rendkívül alacsony áron kínálták, de veszteségei és rendkívül alacsony forgalma miatt így sem kelt el.   Németország története legnagyobb csődje előtt állMTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG