1p
Nem csak válsággal, hanem "válsághalmazzal" áll szemben a világ - mondta Simai Mihály akadémikus egy, az ENSZ-csúcskonferenciával foglalkozó tájékoztatón. 2009-ben több mint egymilliárd ember éhezett a világon, évente 45 millióval emelkedik a munkát keresők száma, folyamatos a nukleáris fenyegetettség
Nem csak válsággal, hanem "válsághalmazzal" áll szemben a világ - mondta Simai Mihály akadémikus egy, az ENSZ-csúcskonferenciával foglalkozó tájékoztatón, kedden Budapesten. 2009-ben több mint egymilliárd ember éhezett a világon, évente 45 millióval emelkedik a munkát keresők száma, folyamatos a nukleáris fenyegetettség

A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutatóintézetének (VKI) professzora, a Magyar ENSZ Társaság elnöke szerint a még mindig tartó pénzügyi válság mellett az elhúzódó élelmezési válság, a klímaváltozás, a szociális problémák és a nukleáris fegyverek által is indukált globális biztonsági válság is gondot okoz a világ országainak.

A professzor úgy vélekedett: "lényegében eredményesnek" tekinthető az ENSZ Közgyűlése, amelyet a 2000-ben kitűzött úgynevezett Millenniumi Fejlesztési Célokról tartottak. Mint fogalmazott, azokat a célokat, amelyeket az adott helyzetben teljesíteni lehetett, elérték. Az ENSZ meghatározása alapján 2015-ig kell teljesíteni azokat a célokat, amelyek többek között a szegénység és az éhezés visszaszorítását, a nők helyzetének javítását, az alapfokú oktatás kiterjesztését segítik elő. Simai Mihály szerint a célokat részben "meglepően jól sikerült elérni", mások azonban valószínűleg teljesíthetetlen vállalások.

A VKI és a Magyar ENSZ Társaság közös rendezvényén az akadémikus az eredmények között említette, hogy sikerült elérni egymilliárd ember hozzájutását a tiszta ivóvízhez; a fertőző betegségben elhunytak aránya az öt éven aluli gyermekek esetében 28 százalékról 16 százalékra csökkent, és 50 százalékkal visszaszorították a maláriában elhalálozottak számát.

Egyes vállalások elérése a 2015-ös céldátumig azonban kizárt - tette hozzá. Mint kifejtette: különösen az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása, a városi nyomortelepek életfeltételeinek javítása, valamint a nők és a szegény családok helyzetének jobbítása okozhat gondot.

Az ENSZ csúcson arról is vitáztak, hogy a fejlődő országok sem teljesítették minden esetben vállalt kötelezettségeiket, de sokszor polgárháborúk és más politikai zavarok is ellehetetlenítették a "racionális cselekvést" - mondta Simai Mihály. A konferencia eseményei közül néhány ország delegációjának hozzászólását is kiemelte: Kuba szerint például a kapitalizmus felelős a problémákért és a nem teljesített célokért, míg a svájci küldöttség azt hangsúlyozta, hogy a millenniumi célok koncepciója alapvetően téves, mivel a már kialakult jelenségekkel, és nem a kiváltó okokkal foglalkoznak.

Simai Mihály a beszédében a világ szociális helyzetét is értékelte, a demográfiai helyzetről például elmondta: az előrejelzések szerint a millenniumi célok határidejéig, 2015-ig mintegy 360 millióval nő a világ népessége, és ebből csak 12 millió érinti a fejlett országokat. A népességnövekedés leginkább a városokban lesz megfigyelhető - tette hozzá.

Az urbanizáció egyébként is egyre jelentősebb a világon: a lakosság több mint fele már városokban él - fogalmazott az akadémikus. Mint mondta: nem tudni, milyen következményekkel jár majd ez a folyamat, de az egyén egyre nagyobb elidegenedése, a többgenerációs családok felbomlása és az utcagyerekek számának emelkedése bizonyára gondokat okoz majd.

A népesség korösszetétele is radikálisan változik, folyamatosan nő a munkaképes korúak száma, különösen Ázsiában és Afrikában - hívta fel a figyelmet Simai Mihály. Hozzátette: évente 45 millióval emelkedik a munkát keresők száma, ami arra utal, hogy a munkanélküliség tartós gondja marad a világnak. Kifejtette: a jövedelem- és a vagyonelosztás egyenlőtlenségei is egyre jelentősebbek: jelenleg a népesség felső két százalékánál összpontosul a világvagyon fele, az alsó 50 százaléknál pedig annak csak a tíz százaléka.

Az eseményen Kiss Judit, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a VKI vezető kutatója a globális élelmezési válságról tartott előadásában elmondta: 2009-ben több mint egymilliárd ember éhezett a világon, 98 százalékuk a fejlődő országokban élt, 40 százalékuk pedig Kínában és Indiában. Fekete-Afrika lakosságának a kétharmada éhezik, főleg Kongóban és Etiópiában súlyos a helyzet - tette hozzá.

Az ENSZ 2015-re az éhezők arányát a felére szándékozik csökkenteni az 1990-es adatokhoz képest, ehhez az érintett országokban gazdasági növekedésre, munkahelyteremtésre, az infrastruktúra fejlesztésére és a szociális háló erősítésére lenne szükség - hangsúlyozta Kiss Judit.

Mint emlékeztetett: a cél elérését nehezíti, hogy a pénzügyi válság miatt a fejlett országok - így Magyarország is -csökkentették a segélyezésre fordított összegeket. Hozzátette: ha azonban az ENSZ el is éri a kitűzött célt, még mindig 710 millió éhező marad, ami az Amerikai Egyesült Államok lakosságának két és félszerese.

MTI

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG