Hírek
KKV
Bajnai: még többen maradnak munka nélkül
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 14:46
A következő fél évben tovább fog nőni a munkanélküliség mind Európában, mind Magyarországon, vagyis a gazdasági válságnak még nincs vége
Cikkek
Újabb távközlési cég a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 14:33
Legkésőbb 2009. december 15-ig akarja bevezetni a 202.680 darab, egyenként ezer forint névértékű törzsrészvényét a Nordtelekom Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójának B kategóriájába - derül ki a társaság pénteken közzétett hirdetményéből. A távközlési szektort jelenleg az A kategóriás Magyar Telekom és a B kategóriás TVNetwork alkotja a magyar börzén.
A Nordtelekom főtevékenysége a távközlésen belül az internet- és távbeszélő szolgáltatás. A társaság 2009-ben megkezdte az internet alapú televízió (IPTV) szolgáltatását, és 2010-ben szeretné megkezdeni a mobil internet csomagok értékesítését.
A Nordtelekom előkészítette több konkurens cég felvásárlását. Amint azt Gácsi Mihály, a Nordtelekom igazgatóságának elnöke az MTI kérdésére korábban elmondta: az átláthatóbb működés és a későbbi tőkebevonás miatt megy a társaság a tőzsdére. Az elnök azt is elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak magyarországi akvizícióról, mert így szeretnék növelni az ügyfelek számát. Jelenleg 7-8 ezer internetes ügyféllel rendelkezik a Nordtelekom.
A kibocsátási tájékoztatóból az is kiderül, hogy a tőkeemelésben résztvevő befektetőket már kiválasztották, igaz, nem közölték. A tőkeemelést adó-, pénzügyi- és marketing megfontolásból a tőzsdei bevezetés utánra halasztotta a cég. A 202,68 millió forint jegyzett tőkéjű Nordtelekom részvényeinek 60 százaléka a budapesti BELTÁV Belvárosi Internet-szolgáltató és Távközlési Kft. tulajdona. A részvények 20 százalékát a Cipruson bejegyzett Scandinavian EQT Invest Limited birtokolja, 10 százalék pedig a dunaújvárosi Dr. Nagy Ügyvédi Irodánál van.
A Nordtelekom saját tőkéje 2009. szeptember 30-án 242,2 millió forint volt. Az év első kilenc hónapjában a bevételek elérték a 280 millió forintot, szemben a tavalyi egész évi 307 millió forinttal. A mérleg szerinti nyereség az év első háromnegyedévében közel 14 millió forint volt, míg 2008 egészében 2,7 millió forint nettó nyereséget könyvelt el a társaság.
Nézze meg, hogyan állnak részvényei!
BÉT: az OTP volt a nap nyertese és megmentője is
MTI
Cikkek
Fejenként 163 forinttal támogatjuk a klímavédelmet
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 14:14
Teljes lakosságra és a mostani árfolyamon számolva közel 163 forinttal támogatjuk fejenként a fejlődő országok éghajlatvédelmi erőfeszítéseit 2010 és 2012 között
Cikkek
Visszadobták Soros keresetét a PSZÁF ellen
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 14:02
Elutasította a Soros Fund Management LLC Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ellen határozat felülvizsgálata tárgyában indított keresetét pénteken a Fővárosi Bíróság (FB).
Egy hét múlva ítélet a Soros-ügyben
Soros kipengette a félmilliárdot, de fellebbez
Kivizsgálják Sorosékat
Soros György véreztette ki az OTP-t
MTI
Cikkek
Visszadobták Soros keresetét a PSZÁF ellen
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 14:02
Elutasította a Soros Fund Management LLC Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) ellen határozat felülvizsgálata tárgyában indított keresetét pénteken a Fővárosi Bíróság (FB).
Egy hét múlva ítélet a Soros-ügyben
Soros kipengette a félmilliárdot, de fellebbez
Kivizsgálják Sorosékat
Soros György véreztette ki az OTP-t
MTI
Cikkek
A legneuralgikusabb jövedéki termék a cigaretta
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 13:53
Bár a gazdaság idei visszaesése 6-7 százalékos lesz, a Vám- és Pénzügyőrség kezelésébe tartozó adónemekből származó bevétel várhatóan csupán 1 százalékkal marad el az előirányzattól
Cikkek
Újratárgyalhatják az MTV székházszerződését
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 13:30
Újratárgyalhatják a Magyar Televízió (MTV) óbudai gyártóbázisának bérleti és üzemeltetési szerződését - közölte az épületet tulajdonló és üzemeltető Millenniumi Média Kft., a társaság kommunikációs ügynöksége pénteken az MTI-vel.
"Tekintettel az MTV nehézzé vált helyzetére, a Millenniumi Média Kft., mint az MTV óbudai gyártóbázisának tulajdonosa, bejelenti, hogy kész tárgyalni az együttműködésről az MTV vezetőivel. Ugyanakkor a Magyar Televízió új gyártóbázisával kapcsolatban fontosnak tartja az alábbi, tényszerű megállapítások közzétételét" - áll közleményükben; az MTI érdeklődésére azt közölték, a bérbeadó "nyitott minden témában a tárgyalásra".
MTV: senkit sem rúgnak ki
Cégvezető az MTV élén
MTV: sötét képernyő egy-egy percre
MTV: a rendőrség vizsgálja a székház-szerződéseket
Fontos-e a magyaroknak a köztévé?
Semmi értelme a kiéheztetett köztévének?
Kiborultak a vidékiek az MTV-s bezárásokon
MTI
Cikkek
Simor: nem engedhetjük el a hiányt még egyszer
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 13:22
Simor András, az MNB elnöke a jövőben csak olyan gazdaságpolitikát tud elképzelni, amiben a gazdaságpolitikai fegyelem a mainál alacsonyabb hiánnyal kapcsolódik össze
Befektetés
Még jobban belehúz az év brókercége
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 13:08
Három díjat is kapott az Erste Befektetési Zrt. a szakma legrangosabb évértékelő rendezvényén, a Tőzsdei Legek Gálán (x)
Cikkek
Fidesz: magyar embernek magyar föld?
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 12:57
A jövendő polgári kormány egyik első feladata lesz a külföldiek földtulajdon-szerzésének korlátozása - közölte Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője egy sajtótájékoztatón pénteken Orosházán.
Elmondta: az új parlament első döntéseinek egyikével úgy fogja módosítani a földtörvényt, hogy a földtulajdon-szerzést ismét helyben lakáshoz fogja kötni, és ez a változtatás megfelel az uniós normáknak is.
Új kormány kell a hazai korrupció felszámolásához?
Bajnai: sok ügy fog kiderülni
Orbán: szervezett hazugságok uralják az országot
BKV-ügy: Demszky gratulált a bravúros nyomozásért
BKV-BA-botrány: fogalmuk sincs, mi történik
Pénzt vett át: lebukott a BKV jogi igazgatója
MTI
Cikkek
Befektetők varázsgömbje: mi lesz velünk 2010-ben?
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 12:30
Összeállításunkban elemzőket kértünk fel, hogy értékeljék a mögöttünk álló évet, és próbálják megjósolni, mire számíthatunk 2010-ben
KKV
Lefelé építkezünk
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 12:22
A magyar építőipar termelése 2,7 százalékkal csökkent az idén - jövőre valószínűleg csak a mélyépítés fog növekedni
Cikkek
Az ING visszafizeti az életmentő hitel felét
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 12:16
Ötmilliárd eurót fizet vissza a holland ING a korábban kapott, összesen 10 milliárd eurós állami tőkeinjekcióból, várhatóan december 21-én - közölte pénteken az ING.
Egy októberi bejelentés szerint két társaságra válik szét az ING bank és biztosító, Európa egyik vezető pénzügyi szolgáltatója: biztosítási részlegét leválasztva igyekszik egyszerűsíteni az üzletmenetet, miközben 7,5 milliárd euró értékben új részvényeket bocsát ki, részben a válság következtében felvett állami hitel visszafizetésére.
Az ING tavaly októberben 10 milliárd eurós közvetlen "életmentő" hitet kapott, a most tervezett részvénykibocsátásból származó pénz egy részét, 5,9 milliárd eurót a hitelösszeg fele, valamint a kamatok törlesztésére fordítja.
A cég a mintegy 500 milliárd euróért felelős vagyonkezelő részét is eladja, csakúgy mint amerikai internetbankolási részlegét, az ING Directet, sőt néhány hollandiai banki tevékenységét is értékesíti.
Az átalakítási tervek bejelentésével együtt az ING előzetes eredményeket közölt a harmadik negyedről: 750 millió eurós adózott eredményre számít az egy évvel korábbi 568 millió eurós veszteséggel szemben. A banki tevékenységből származó profit 250 millió euró lesz várhatóan, míg a biztosítási műveletek 500 millió euró körüli eredményt termeltek.
Bár, mint közölték, a 10.400 fős idei létszámcsökkentés enyhített a cég gondjain, az amerikai piachoz kapcsolódó, ingatlan- és származtatott ügyletekből eredő veszteségek továbbra is nyomják az eredményt.
Földarabolják az ING-t
Ezreket tesz lapátra az ING
MTI
Vásárló
Bezár a bazár: nincs többé józsefvárosi piac
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 12:11
A Józsefvárosi Önkormányzat pénteken kiadott határozatában egyértelművé tette, hogy végleg bezárt a Verseny utcai használtcikk-piac
Adó
Jelentenie kell az APEH-elnöknek
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 11:43
Negyedévente köteles beszámolni a pénzügyminiszternek az APEH elnöke azoknak az intézkedéseknek a végrehajtásáról, amit a tárca vezetője az ÁSZ javaslatára tett
Cikkek
Több olaj kell jövőre a világnak
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 11:14
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint jövőre az általa eddig vártnál valamivel nagyobb mértékben nő a globális olajkereslet, mivel a fejlett és a feltörekvő országok gazdaságai kilábalnak a recesszióból.
A 28 iparilag fejlett országot tömörítő párizsi székhelyű szervezet azzal számol, hogy jövőre átlagosan napi 86,3 millió hordóra bővül a világ olajkereslete. Ez napi 130 ezer hordóval felülmúlja az IEA novemberi előrejelzését. A legújabb becslés alapján a jövő évi kereslet napi 1,5 millió hordóval haladja majd meg a 2008. évit.
Az IEA derűlátóbb, mint az amerikai energiaügyi hivatal (EIA), vagy a Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC). Az EIA a hét elején valamivel visszafogta a jövő évi keresletre vonatkozó becslését, az OPEC jövő évre vonatkozó keresletnövekedési jóslata pedig fele annak, amit a Nemzetközi Energiaügynökség vár.
Újra 70 dollár alatt az olaj
Alig változott az olajárra vonatkozó előrejelzés
MTI
Cikkek
A magyar felnőttek háromnegyede rádiózik
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 11:02
Négy felnőttből három hallgat rendszeresen rádiót, minden nyolcadik nagykorú honfitársunk napi 4-6 órán keresztül - tudható meg az Ipsos által másfél ezres reprezentatív mintán, a médiahatóság megrendelésére készített kutatásból.
Húsz százalék azok aránya, akiknél 2-3 órán át szól a rádió egy átlagos napon, míg százból 43-an arról számoltak be, hogy ennél rövidebb ideig van bekapcsolva készülékük.
Az október és november fordulóján felvett adatok szerint ennél jóval csekélyebb a hírműsorok iránti érdeklődés: a Slágeren 11, az MR1-Kossuthon 9, a Danubiuson 8 százalék hallgatott nap mint nap híreket, míg a helyi adókat három százalék jelölte meg rendszeres információforrásként.
Ezzel állhat összefüggésben, hogy a rádiót csupán a megkérdezettek 7 százaléka említette a legfontosabb hírforrásaként - eközben a televízió kétharmados említési aránnyal vezet, a nyomtatott sajtó nyolc százalékot kapott; a rádió elsősorban a 15 és 29 éves kor közöttiek tájékozódásában játszik fontos szerepet az Ipsos adatai szerint.
Mozarttal indított a Klasszik Rádió
Mégis itt marad a Sláger tulajdonosa
Indul a Pirítós utódja a Class FM-en
MTI
Cikkek
Állnak a New York-i építkezések
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 10:51
Több mint ötszáz folyamatban lévő építkezés állt le a gazdasági válság miatt New Yorkban, a legtöbb Brooklynban. A november végi összesítésből kiderült, hogy összesen 515 építkezés várja félkészen a kedvezőbb gazdasági klímát. A félbehagyott épületek többsége lakóépület - jelezte csütörtökön az építési hatóság.
A válság járványa a lakóépületeket is elérte, méghozzá azokat a beruházásokat, amelyeket már engedélyeztettek, és a munkálatok is elkezdődtek - közölte Richard Anderson, annak a New York Building Congress nevű szervezetnek az elnöke, amely az üzleti szférának, a munka világának és az illetékes kormányszerveknek közös szakmai szervezete.
Júliusban még csak 398 építkezés állt, november elejére azonban már 531-re növekedett a számuk, ami 33 százalékos emelkedést jelentett.
Kerületekre lebontva Brooklyn van a legrosszabb helyzetben, ott 237 fejlesztés pihen. Queensben 140, Manhattanben 80, Staten Islanden 34, Bronxban pedig 24 építkezés állt le.
Az építésügyi hatóság ösztönző lépések foganatosítására hívta fel a várost, a leállt építkezések újraindításához többek közt az adóterhek teljesítésének megkönnyítését javasolják.
Kétszer annyi építési ellenőr fog járkálni
Építőipar: mások futhatnak a pénzük után
USA: megugrott az infláció, kevesebb ház épül
MTI
Cikkek
Január 7-ig érvényesek a Volán-bérletek
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 10:17
A decemberi és a december második felére kiadott autóbuszbérletek érvényességét a Volán Egyesülés menetrend szerinti személyszállítást végző tagszervezetei a helyi és a helyközi járatokon egységesen 2010. január 7- én 24.00 óráig meghosszabbítják - közölte a Volán Egyesülés.
A közlemény emlékeztet arra, hogy 2010. januárban az első munkanap január 4-e, és az eddigi gyakorlat szerint ekkor kezdődnek meg a bérletvásárlások.
A munkáltatók is sok esetben csak ekkor tudják legkorábban leadni igényüket a januári és január első felére szóló bérletekre, ami jelentős torlódást eredményezne a pénztáraknál.
Február 1-jétől drágul a MÁV és a Volán
Volán, MÁV: tarifaemelés az inflációt meghaladó mértékben
MTI
Cikkek
Az EU megadóztatná a pénzügyi tranzakciókat
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 10:02
Azt javasolják az EU-országok vezetői a Nemzetközi Valutaalapnak, hogy a válság nyomán vegye fontolóra a pénzügyi tranzakciók globális megadóztatását
Cikkek
Az infláció gyengíti a forintot
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 09:52
Enyhe gyengüléssel reagált a forint pénteken a fogyasztói árak novemberi alakulására, az euró az adatközlést követően 272,10-273,10 forint volt, míg előtte 271,50/80 forint az átlagosnál gyengébb forgalmú bankközi piacon. Csütörtökön délután 271,74 volt a jegyzés.
A fogyasztói árak 5,2 százalékkal haladták meg novemberben az egy évvel korábbit és 0,3 százalékkal emelkedtek októberhez képest a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) péntek reggel publikált adatai alapján. Londoni elemzők átlagosan 5 százalékos 12 havi inflációt vártak novemberre.
Az MTI által megkérdezett devizakereskedők átmenetinek gondolják a forint délelőtti gyengülését, szerintük a magyar fizetőeszköz jegyzése pénteken napközben a 270 forintos euró felé veheti az irányt a kedvező nemzetközi befektetői környezet hatására.
A dollár pénteken délelőtt 184,50 forinton állt a csütörtök délutáni 184,20 forint után, a svájci frank jegyzése 180,30 forintra változott az előző napi 179,70 forintról.
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Vásárló
Infláció: a benzin drágább, a fűtés olcsóbb
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 09:26
A fogyasztói árak 5,2 százalékkal haladták meg novemberben az egy évvel korábbit és 0,3 százalékkal emelkedtek októberhez képest - közölte a KSH
Cikkek
Nagyjából képben vagyunk, mit csinál az ORTT
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 08:45
Háromból két felnőtt tudja, minek a rövidítése az ORTT - tudható meg az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) ismertségéről, megítéléséről az Ipsos által készített kutatásból.
Az október és november fordulóján, másfél ezres mintán végzett kutatás összegzésében az olvasható: a médiahatóság közvélemény számára legismertebb feladata a televízió- és rádióadók felügyelete: erről százból 89-en tudtak. A válaszadók háromnegyede említette az adók pályáztatását.
"Az ORTT meglehetősen független szervezetként él a felnőtt lakosság fejében": csupán a megkérdezettek 16 százaléka véli úgy, hogy inkább a bal-, míg 9 százaléka, hogy inkább a jobboldalhoz húz a testület. Ugyanakkor "a jelenlegi közhangulatnak megfelelően" a megkérdezettek mintegy 40 százaléka úgy véli, hogy a pártok és a kormány képes hatást gyakorolni az ORTT munkájára.
Az Ipsos megállapításai szerint a pártok hatását azok ítélik erősebbnek, akik inkább jobboldalinak, míg a kormány hatását azok, akik inkább baloldalinak tartják a testületet. Közepesnél erősebb befolyásoló tényezőnek tartják még a testület által felügyelt rádiókat, tévéket és az Országgyűlést is, míg a bíróság, a köztársasági elnök és a rendőrség feltételezett hatása átlag alatt - áll a kutatás összegzésében.
Visszaszólt a Neo FM
Megúszta a gigabüntetést a TV2 és az RTL Klub
Vigaszdíj? Újra frekvenciát oszt az ORTT MTI
Cikkek
Kelendők a magyar díszek nyugaton
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 07:55
Új erőre kapott a hazai manufakturális karácsonyfa- és asztalidísz-gyártás, amit az is jelez, hogy a "termelésbe" nagyobb vállalkozások is bekapcsolódtak, a kisebb üzemek száma pedig gombamód szaporodik - írja a Napi Gazdaság.
A természetes anyagokból, elsősorban kézzel készült, exkluzív termékek iránt külföldön megnőtt a kereslet - állítja a napilap a piac szereplőire hivatkozva. Az amerikai és a nyugat-európai piacokon főként a bibliai jeleneteket ábrázoló, festett díszekre van igény.
A piac egyik szereplője szerint a hazai iparág elsősorban annak köszönheti fellendülését, hogy a sorozatban gyártott termékek iránt, főleg a gazdagabb országokban, évről évre csökken a kereslet. Ráadásul az elmúlt időszakban több német és osztrák gyártó is Magyarországra telepítette a termelést.
A piac egy másik, elsősorban bibliai alakokat ábrázoló, fából készült figurákat gyártó szereplője szerint a hazai iparág fejlődését segítette, hogy több jelentős hagyományokkal rendelkező svájci, osztrák és német üzem a közelmúltban bezárt, mert nem volt megfelelő szakember-utánpótlás.
A könyvpiac az ünnepekben bízik
Mire figyeljünk a karácsonyi ajándékvásárlásnál?
Halottnak a csók: a karácsony nem oszt, nem szoroz Napi Gazdaság
Cikkek
Húzós az élet New Yorkban
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 07:46
New York és San Francisco az Egyesült Államok két legdrágább városa, a Nagy Almában például kétszer annyiba kerül az élet, mint máshol - derült ki a Forbes gazdasági magazin legfrissebb összesítéséből
Cikkek
Klímacsúcs: nekünk nem kell pénzzel beszállni?
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 07:32
Egyes brüsszeli források szerint azoktól a tagországoktól, amelyek uniós és nemzetközi pénzügyi támogatást kaptak, egyelőre nem várnak konkrét felajánlást
Cikkek
Kéz a kézben az EU-val kijövünk a válságból
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 07:22
Összhangban működnek majd a következő évtized elején az európai uniós tagországok gazdasági válságból kivezető stratégiái az EU új növekedési és versenyképességi programjával - jelentette ki José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke csütörtök éjjel Brüsszelben.
Az EU-tagországok állam- és kormányfői találkozójának első napját követően - az elnöklő Fredrik Reinfeldt svéd miniszterelnökkel közösen tartott - sajtótájékoztatóján a portugál politikus megerősítette: a nemzeti kivezetési stratégiák többnyire 2011-ben kezdődnek, és a 2011-2020 közti uniós versenyképességi program jól kiegészíti majd őket.
A bizottsági elnök azt is bejelentette, hogy februárban a kormányfők - Herman Van Rompuy uniós elnök kezdeményezésére - várhatóan soron kívüli csúcstalálkozón vitatják meg a versenyképességi programot, amelynek főbb kereteire a brüsszeli bizottság nemrégiben már javaslatot tett.
A válság következményeinek elhárítása, valamint a versenyképességi és növekedési program kiemelt prioritása az uniót januártól másfél éven át elnöklő triónak, azaz Spanyolországnak, Belgiumnak és Magyarországnak is.
Kész a magyar EU-elnökség programja
Kezdődhet a lassú, fájdalmas kilábalásMTI
Cikkek
Egyelőre csak az országban körözik a BKV-s igazgatót
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 07:12
A világ bármely táján elrejtőzhet Fuzik Zsolt, mert a nyomozó hatóságok késlekednek a BKV vesztegetéssel gyanúsított informatikai igazgatója elleni európai elfogatási parancs elrendelésével - írta pénteki számában a Magyar Nemzet.
A lap Skoda Gabriellára, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjére hivatkozva azt írta: legkorábban pénteken rendelheti el a bíróság a férfi európai elfogatóparancsát. Elmondta: csütörtök kora délutánig nem küldte át a büntetőeljárást folytató Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) a kezdeményezését.
Az RRI szóvivője később a lapnak azt mondta, hogy csütörtökön átküldték a kérelmet, de mint fogalmazott: elképzelhető, hogy csak hétfőn adják ki a kontinensre érvényes elfogatóparancsot.
A Fővárosi Közgyűlés BKV-t ellenőrző bizottságának ülésén kedden elhangzott: a rendőrség kereste a BKV informatikai igazgatóját, aki azonban nem jelent meg, mert Ausztriában síelt és beteget jelentett. A bizottság tagjainak erre vonatkozó kérdéseire Székelyné Pásztor Erzsébet, a cég kommunikációs igazgatója akkor azt válaszolta: beszélt az informatikai igazgatóval, aki úgy tájékoztatta, hogy valószínűleg az előzőleg megkapott "H1N1-oltástól lett rosszul".
A BKV szerdán azt közölte: előkészítették az informatikai igazgató menesztését: rendkívüli felmondással küldenék el a cégtől, így végkielégítést nem kapna.
Körözik a BKV informatikai igazgatóját
Minek kellett a BKV-nak jogi igazgató?
Iratokat is hamisított a BKV jogi igazgatója?
BKV-BA-ügy: előzetesben a jogi igazgatók
Az MSZP elárulta, ki akar lopni
Megnevezték és menesztik a BKV jogi igazgatójátMagyar Nemzet
Cikkek
800 millióból szakértik a közlekedést
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 07:09
A szakminisztérium 770 millió forint értékben adott megrendeléseket a vasúti és a közúti közlekedés átalakításában közreműködő szakértőinek, további 61 millió forint 2010-es kifizetésére pedig három új szerződést kötnének - írta pénteki számában a Népszabadság.
A napilap szerint eredményt még nem hozott, de több száz, esetleg több ezer oldalnyi szakmai anyag, tervezet, előterjesztés és javaslat megszületését már elérte a közösségi közlekedés átalakításának egyelőre csak papíron létező programja. A dokumentumok összeállításában a MÁV, a Volán-társaságok és a minisztériumok munkatársai mellett szakértők hada, köztük a Közlekedéstudományi Intézet Kht., a Regionális Fejlesztési Holding Zrt., valamint számos magáncég is részt vett.
A helyközi közösségi közlekedés nyár végén megkezdett átalakításához a Népszabadság mai írásában említett közel 800 millió forintnak csak elenyésző részben van köze. A kormányváltást követően, 2009 májusa után e feladatok megvalósítására kötött szerződések összértéke nem éri el a 35 millió forintot - olvasható a minisztérium válaszában,
A helyközi közösségi közlekedés átalakításáról augusztusban elfogadott kormányhatározat adott megbízást a szakminisztériumnak és a kormánybiztosnak. Az ebben foglalt feladatok mindegyike határidőre teljesült. A megfogalmazott javaslatok és meghozott intézkedések eredménye a három évre tervezett átalakítási program végére lesz teljes mértékben látható. Az utasok azonban már a decemberi menetrendváltást követően érzékelhetnek minőségjavulást, elsősorban az országos viszonylatokban. Az autóbuszos társaságok közszolgáltatási szerződéseit már megkötöttük, a vasúttársaságok esetében ez az év végéig várható. Már ma kijelenthető, hogy sok milliárdos költségvetési megtakarítás érhető el az elvégzett és a még elvégzendő munkák eredményeként - olvasható a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium közleményében.
3 napig lakott területen igazoltatnak a rendőrök
Február 1-jétől drágul a MÁV és a Volán
Volán, MÁV: tarifaemelés az inflációt meghaladó mértékben
Privátbankár, Népszabadság
Cikkek
Tízezren tüntettek Obama békedíja ellen
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 07:03
Hozzávetőleg 10 ezer ember vonult fel a norvég fővárosban csütörtökön néhány órával azt követően, hogy Barack Obama amerikai elnök átvette a Nobel-békedíjat.
Mintegy 6 ezren ahhoz a szállodához vonultak, amelyben az Obama-házaspár tölti az éjszakát. A nukleáris fegyvereket ellenző tömeg fáklyás felvonulása békés volt, és az amerikai elnök megjelent felesége társaságában rövid időre a hotelszobája erkélyén.
A város egyik másik kerületében egy norvég nem kormányzati szerv felhívására mintegy 3 ezren tüntettek követelve az afganisztáni háború befejezését.
Korábban a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái követelték, hogy Obama írja alá a klímavédelmi szerződést. Ezzel egy időben olasz tüntetők egy csoportja kifogásolta, hogy Velence mellett egy amerikai támaszpont van.
Norvégia a díjátadásra történelmének legnagyobb biztonsági intézkedéseivel készült: visszaállították a határok őrizetét, vadászgépek és egy AWACS gép vigyázott a légtérre, a városban több mint 2000 rendőrt mozgósítottak. A város köré légvédelmi rakétaegységeket vonultattak fel, felette helikopterek köröztek.
Hála és alázat: Obama átvette a Nobel-díjat
Obama nem érdemli meg a Nobel-békedíjat?MTI
Cikkek
Újra 70 dollár alatt az olaj
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 06:58
A WTI olajfajta ára több mint két hónapja először került a hordónkénti 70 dolláros szint alá csütörtökön kora este a keresletalakulással kapcsolatos aggodalmakra. A kőolaj ára már hetedik egymást követő napon csökken. A WTI ára egy hete még 76,46 dolláron zárt.
Röviddel 18.30 óra után a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára 69,99 dolláron állt, 68 centtel volt olcsóbb a szerdai zárónál.
Az oroszok ontják az olajat
Szökkent egyet az olajár
MTI
Cikkek
Bajnai: bárki is jön, nem tud változtatni
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 06:49
Bárki lesz az új magyar miniszterelnök, rövid távon nem fogja tudni megváltoztatni a gazdaságpolitikát - vélekedett Bajnai Gordon a Die Zeit című német hetilap csütörtökön megjelent számában közölt interjújában
Cikkek
Titkos szavazással döntenek Mesterházyról
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 06:35
Zárt ülésen dönt szombaton az MSZP kongresszusa a párt miniszterelnök-jelöltjéről, országos listájáról és választási programjáról - közölte az MTI érdeklődésére Nyakó István.
Az MSZP kommunikációs igazgatója elmondta: a miniszterelnök-jelöltről, illetve az országos listáról titkos szavazással, minden más ügyben nyílt szavazással döntenek a kongresszusi küldöttek. Hozzátette: a kongresszusra több mint 600 küldöttet várnak.
A tervezett program alapján a kongresszus az ügyrendet és a napirendet nyílt ülésen fogadja el. Ezután zárt ülésen szavaznak a kormányfőjelöltről és a listáról, majd politikai vita után döntenek a választási programról is. A titkos szavazások eredményét a nyílt ülésen hirdetik ki.
A kongresszus nyílt részén felszólal többek közt Bajnai Gordon kormányfő, Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt és Lendvai Ildikó pártelnök.
Az MSZP kongresszusa ezután ünnepi programmal folytatódik, mert a rendezvény egyben a párt húszéves születésnapja alkalmából indított sorozat záróeseménye is.
Szili: újítóknak kellene az élen állniuk
Az MSZP országos listájának élén a megújulást jelképező személyeknek kellene állniuk - jelentette ki Szili Katalin szocialista politikus az MTV Ma reggel című műsorában. Az országos lista első tíz-húsz helyén a személyi összetételnek olyannak kellene lennie, amely hitelesíti az új kiegyezés programját, egyben felvillantja az új kiegyezés politikájának lehetőségét - hangsúlyozta az Országgyűlés volt elnöke, amikor arról kérdezték, miért vetette le nevét az országos lista ötödik helyéről.
Leszögezte: lépését nem valamiféle személyi ellentét diktálta, hanem az, hogy ragaszkodik az elveihez. Szerinte az lett volna az elvszerű, ha az első helyeken azok szerepelnek, akik a megújulás, a remény politikáját jelképezik, a párt vezető politikusai pedig hátrébb, de még befutó helyre kerültek volna.
A maga feladatát Szili Katalin abban határozta meg, hogy az általa kezdeményezett Szövetség a Jövőért Mozgalom megszólítsa a társadalom baloldalát, lehetőséget adjon az MSZP szavazótáborából kikerült választóknak. Úgy vélte, megfelelő politizálással el lehet érni, hogy a jövő évi választáson olyan eredmény szülessen, amely nem teszi lehetővé, hogy egyetlen párt alakítson kormányt.
Az MSZP örül, hogy kiszállt Demszky hatalmi játékából
Új kormány kell a hazai korrupció felszámolásához?
Kihullanak a nagynevű MSZP-sek
MTI
KKV
Hibrid génállomány: új óriásvírust fedeztek fel
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 19:02
Tudósok új óriásvírust izoláltak Franciaországban, a vírus amőbákban lappang, génállománya pedig más fajok genetikai állományát is tartalmazza
Cikkek
Alaposan bevásárolt ingatlanokból az MSZP
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 18:30
Az MSZP 2007-2008-ban az új székház mellett további 51 ingatlant vásárolt, összesen 1,7 milliárd forintért - olvasható az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azon jelentésének összefoglalójában, amelyben a szocialista párt elmúlt két évének gazdálkodását elemzi. A jelentés összefoglalóját csütörtökön juttatták el az MTI-hez, a teljes dokumentumot pedig pénteken hozzák nyilvánosságra a www.asz.hu honlapon.
A számvevők a jelentés végén leszögezik: rendszeres vizsgálatuk a pártok esetében elsősorban prevenciós jellegű; a pártok gazdálkodása átláthatóságának megteremtéséhez, az egységes követelmények és szankciók érvényesüléséhez - a múlt heti sikertelen szavazás ellenére - továbbra is elengedhetetlen a párttörvény módosítása. Az ÁSZ az MSZP gazdálkodásáról szólva közli, hogy a párt bevételei 2007-2008-ban szabályozott tagdíjfizetésből, egyéb hozzájárulásokból és adományokból, a párt tulajdonát képező ingatlan értékesítéséből, tárgyi eszközei hasznosításából, költségtérítésből, valamint kamatbevételekből álltak. A bevételek meghatározó része - 2007-ben 41 százalék, 2008-ban 68 százalék - állami támogatásból származott.
Az egyéb bevételek 2007-es magas hányadát - 44 százalékot - a párt kizárólagos tulajdonában lévő Köztársaság tér 26. alatti székház értékesítése eredményezte.
Az MSZP 2007-2008-ban új székházat és további 51 ingatlant vásárolt, összességében 1,7 milliárd forint értékben; az ingatlanok közül 39-et a vagyontörvényben szabályozott feltételekkel, részben a törvény által biztosított kedvezményes hitellel vásárolt - szögezi le az ÁSZ.
Az ÁSZ szólt arról is, hogy az MSZP-nek, az APEH folyószámla kivonat szerint, befizetési késedelme, költségvetési tartozása nem volt. A párton belüli belső ellenőrzési rendszer összehangolt működése biztosította a szabályszerű gazdálkodását, de az éves beszámoló felülvizsgálatára irányult kontrollok nem tárták fel a beszámolási hibát - állítják a számvevők.
A jelentés egyebek mellett megállapította, hogy az MSZP a 2007-2008. évi gazdálkodásának beszámolóit a párttörvényben előírt határidőn belül és formában nyilvánosságra hozta, de a hatályos számlarendi előírástól és az előző évek gyakorlatától eltérően, mindkét évben az egyéb bevételek között tette közzé az önkormányzatoktól kedvezményes bérleti díjú ingatlanhasználat formájában kapott nem pénzbeli vagyoni hozzájárulás 21,7 milliós, illetve 23,3 millió forintos értékét, a belföldi jogi személyektől kapott egyéb hozzájárulások helyett. A nevesítési értékhatárt meghaladó támogatást nyújtó önkormányzatokat nem nevesítették, illetve a 2008-as beszámoló - konszolidálási hibából eredően - mind a bevételi, mind a kiadási oldalon 10,2 millió forint összegű halmozódást tartalmazott.
Az MSZP módosított beszámolói - a lényegesség figyelembevételével - megbízható és valós képet mutatnak a gazdálkodásról - hangsúlyozza az ÁSZ. Hozzáteszik: a párt elnökének azonban megfelelő belső kontrollt kell működtetnie azért, hogy érvényt szerezzen a beszámolók megbízhatósága érdekében a következetesség és lényegesség számviteli elveinek.
Az MSZP örül, hogy kiszállt Demszky hatalmi játékából
Új kormány kell a hazai korrupció felszámolásához?
Ismét Orbán Viktor az Európai Néppárt alelnöke
Kihullanak a nagynevű MSZP-sekMTI
Makro / Külgazdaság
Kevésbe halálos az új influenza
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 18:17
Kevesebb halálos áldozattal jár az új H1N1 influenzavírus okozta nagy-britanniai járvány, mint amennyitől a szakértők korábban tartottak - áll egy csütörtökön közzétett tanulmányban, amely ugyanakkor kiemelten hangsúlyozza az oltás fontosságát.
A tekintélyes brit orvosi szakfolyóirat, a British Medical Journal internetes kiadásában megjelent becslés szerint az új influenza minden 100 ezer brit fertőzöttje közül 26 halt meg a tavasszal kezdődött járvány eddigi szakaszában, vagyis a kór halálozási rátája 0,026 százalékos.
Ez azt jelenti, hogy a H1N1-vírustörzs okozta megbetegedések halálozási aránya hozzávetőleg a tizede az 1950-es, valamint az 1960-as évtized végén kitört világjárványokénak, amelyekben a fertőzések mintegy 0,2 százaléka járt halálozással. Az 1918-19-es, "spanyolnátha" néven közismert járvány 2-3 százalékosra becsült halálozási rátájától az új influenzáé százszorosan marad el. A becslés az Angliában november 8-ig előfordult 138 halálesetet veszi alapul.
Sir Liam Donaldson angol-walesi tiszti főorvos - a tanulmányt összeállító csoport vezetője - ugyanakkor óvott az elbizakodottságtól, mondván: az angliai halálos áldozatok kétharmada olyan kockázati csoportokba tartozott, amelyeknek tagjai jogosultak az oltásra az időközben megindult nagy-britanniai oltási kampány első fázisában.
H1N1: a legkisebb hörgőkig roncsolja a tüdőt
H1N1: ha kérdése van, telefonáljon!
H1N1: kétezer emberből egy hal bele
H1N1: egyre több a magyar fertőzött
MTI
Cikkek
ÁSZ: korrekt módon gazdálkodott az SZDSZ
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 18:01
Az SZDSZ gazdálkodó, bevételszerző tevékenysége során könyvviteli nyilvántartásai szerint betartotta a párttörvényben előírt gazdálkodási tilalmakat és forrásszerzési korlátozásokat 2007-ben és 2008-ban - derül ki az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéséből, amelyet pénteken hoznak nyilvánosságra a www.asz.hu honlapon.
A jelentés MTI-hez csütörtökön eljuttatott összefoglalója szerint a Szabad Demokraták Szövetsége a vizsgált évek gazdálkodási beszámolóit a párttörvényben előírt formában és tartalommal a Magyar Közlönyben és honlapján határidőben, szabályzatával összhangban, a főkönyvi számlákkal és analitikus nyilvántartásokkal alátámasztottan jelentette meg.
Az ellenőrzés által feltárt elszámolási problémák "a lényegességi küszöböt" nem érték el, ennek figyelembe vételével a törvényben meghatározott számviteli alapelveket érvényesítették. A párt 2007-2008. évi gazdálkodásáról megbízható és valós képet adtak a megjelentetett beszámolók.
A párt a számviteli szabályzatait a korábbi ÁSZ-ellenőrzés által tett felhívásra figyelemmel, összhangban a jogszabályi és gazdálkodási változásokkal a párt sajátosságainak megfelelően megújította - ismerteti az ÁSZ.
Marad a káosz: elbukott a pártfinanszírozás
A nem szavazók pártja lenne az egyik SZDSZ-utód?
Reformlendület reformok nélkül
Bajnai: nehéz, de elviselhető év lesz 2010
Pártbeszámolók: ideje rendet tenni a káoszbanMTI
Cikkek
Jövőre már emelkednek a magyar bérek is
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 17:57
Jövőre az ideihez képest csak mérsékelten növekszenek a fizetések a vállalati szférában Magyarországon, Csehországban és Szlovákiában a Kienbaum tanácsadó cég csütörtökön ismertetett felmérése szerint.
Magyarországon átlagosan 3,9 százalék lehet a növekedés jövőre az idei 6,2 százalékot követően. Csehországban az idén még 7 százalékkal nőttek a fizetések a vállalati szférában 2008-hoz képest, jövőre 2,9 százalékos emelést terveznek a cégek. Szlovákiában 3 százalékos lehet 2010-ben az átlagos emelés az idei 5,7 százalékot követően.
Nagy eltérések mutatkoznak a három ország között a fizetések tekintetében: miközben Csehországban egy ügyvezető évi 100.242 eurónak megfelelő fizetést kap, magyar és szlovák kollégái 79.668 és 78.410 eurót vihetnek haza. A három országban 183 vállalattól 35.851 személyt kérdeztek meg a vezető állásban lévők, illetve a dolgozók jövő évi fizetésének alakulásáról.
Minimálbér: nem jó, de vállalható
Magyarország inaktív
Kétezer forinttal több lesz a minimálbér
MTI
Befektetés
MNB: erős a verseny a finanszírozási forrásokért
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 17:47
Magas maradhat a feltörekvő országok állampapírjainak felára, bár a kockázatvállalási hajlandóság a feltörekvő állampapírpiacokon is javult
Cikkek
Parragh: újra kell szervezni a magyar gazdaságot
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 17:41
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint elengedhetetlen a gazdaságfilozófiai váltás Magyarországon, újjá kell szervezni a gazdaságot, s ebben a kamara megkerülhetetlen; Parragh László erről csütörtökön beszélt Debrecenben, a Hajdú-bihari Naplónak a megye gazdálkodóinak teljesítményét elemző TOP 100 kiadvány bemutatásán.
A kamara elnöke kifogásolta, hogy Magyarországon az EU-forrásoknak csupán a 13 százalékát fordítják gazdaságélénkítésre.
Hajdú-Bihar 100 legjelentősebb vállalkozásának a nettó árbevétele az össz-árbevétel 60,6 százaléka, míg a 191 milliárd forintos nettó adóbefizetésből 20,1 százalékot ez kör fizet be. A nettó árbevétel szerint Hajdú-Bihar három legnagyobb vállalkozása a Tigáz Zrt., a náduvari Kite Zrt. és a debreceni Teva Gyógyszergyár Zrt.
Matolcsy: velünk sem lesz Kánaán
Kihullanak a nagynevű MSZP-sek
Orbán: szervezett hazugságok uralják az országot
A piac majd kikényszeríti a fegyelmet a Fidesztől?
Oszkó már látja a pénzügyi stabilitást
Így alakít kormányt Orbán Viktor
Orbán: igaz barátságot kötünk KínávalMTI
Cikkek
Emeli a végkielégítéseket a GE
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 17:38
Megszületett a megállapodás a General Electric (GE) és a munkavállalók képviselői között a magyarországi fényforrásgyártás átszervezése miatt elbocsátandó munkavállalók juttatásairól, és az elhelyezkedést támogató szolgáltatásokról - közölte a GE csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a fényforrásokra vonatkozó új energiahatékonysági előírások miatt a 2010-re és 2011-re vonatkozó, összesen 2.570 állás tervezett megszüntetése a jövő év során 1.235 dolgozót érint.
A most megszületett, két évre szóló megállapodás alapján a GE Consumer & Industrial fényforrás üzletága a Munka törvénykönyvében előírtnál és a GE fényforrás üzletágára vonatkozó kollektív szerződésben foglaltaknál kedvezőbb juttatásokat biztosít az érintett munkavállalóknak. Az emelt szintű végkielégítés mellett a dolgozók a mielőbbi elhelyezkedés érdekében képzési és átképzési támogatásra is jogosultak.
Segítik a GE-től kirúgottak álláskeresését
Mindent megkap a GE, csak ne zárjon be
A tárca kompenzálja a GE-től kirúgottakat
GE Hungary: nincs fény az alagút végén
MTI
Cikkek
Az oroszok spájza tele van arannyal és devizával
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 17:33
Több mint egyéves legmagasabb szintjére emelkedett az orosz arany- és devizatartalék a múlt héten - az orosz központi bank csütörtöki közlése szerint. A tartalék 451,2 milliárd dollár volt a december 4-én záródott héten, ami 1,5 milliárd dollárral haladta meg az egy héttel korábbi szintet.
Oroszország az elmúlt két hónapban növelte devizavásárlásait, hogy megakadályozza a rubel további erősödését. A rubel közel 10 százalékkal drágult a dollárhoz képest szeptember 1-je óta, de ez a növekedés feleződött a dubaji hitelproblémák miatt kialakult piaci bizonytalanságok óta. A rubel így is 18,6 százalékkal drágult a dollárhoz képest az év elejétől. Oroszország rendelkezik a világ harmadik legnagyobb arany- és devizatartalékával Kína és Japán után. A tartalék tavaly augusztusban rekord szintű, 597,5 milliárd dollár volt.
Kína dézsmálja az aranyat
Letöri a profitkivét az aranyárat
Áttörte az aranyár az 1200 dollárt MTI
Cikkek
Az MSZP örül, hogy kiszállt Demszky hatalmi játékából
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 17:17
Molnár Zsolt, az MSZP budapesti kampányfőnöke szerint a szocialisták fővárosi népszerűségének javulásáról szóló kutatási adatok visszaigazolják, hogy jó döntés volt kiszállni "Demszky Gábor főpolgármester hatalomtechnikai játékaiból" és önálló arcéllel megmutatni mindazt, amit tettek és tesznek Budapestért. A szocialista politikus csütörtöki internetes sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta: kedvezőek a tapasztalataik az utcai kitelepülésekkel kapcsolatban. Amikor elindultunk ezzel a kampánnyal, az volt a célunk, hogy bármi történik, mutassuk meg az eredményeinket. Az akció sikeres volt, egyértelműen jók a visszajelzések, működik a dolog - közölte.
Mint mondta, Demszky Gábor főpolgármesterként sokszor "el tudta szívni" az eredmények bemutatását, függetlenül attól, hogy azokat melyik párt tisztségviselői alkották meg és küzdöttek végig.
Molnár Zsolt kitért arra: a főpolgármester-jelölés folyamata jelenleg is zajlik az MSZP-ben, a szervezet belső demokráciája szerint. Álláspontja szerint Horváth Csaba volt főpolgármester-helyettesnek jelentős esélye van arra, hogy ő legyen a jelöltjük, de ez még a jövő zenéje. Az biztos, hogy olyan jelöltet állítunk, aki képes megszerezni a város támogatását és aki már bizonyított, hogy végre önálló szocialista főpolgármestere lehessen Budapestnek - tette hozzá a kampányfőnök.
Kihullanak a nagynevű MSZP-sek
Vizsgálóbizottság néz körül a BKV-nál
Drágul a víz, a szemét és a csatorna, de nem fogjuk érezni
Ezt a hétvégét is elbukta az MSZP MTI
Cikkek
MNB: nem teljesen megalapozott a piaci optimizmus
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 17:05
Bihari Péter szerint az alacsony inflációs nyomás a recesszió-sújtotta Magyarországon további kamatcsökkentést tehet lehetővé, de az ezzel kapcsolatos piaci várakozások túlmentek a realitáson. A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának a tagja a Reutersnak csütörtökön azt mondta, hogy a központi bank nem nézheti tétlenül a magyar piacokon kialakuló eufóriát, azt nem teljesen támasztják alá a fundamentumok.
A legutóbbi kamatdöntés előtt még deflációval is számoló londoni elemzők újraírták a magyar inflációval kapcsolatos várakozásaikat.
Részletek >>>
Bihari Péter volt az egyetlen a monetáris tanács tagjai között, aki a legutóbbi kamatdöntéskor 25 bázispontos kamatcsökkentést támogatott. Az ülésen hatan szavaztak 50, ketten 75 bázispontos jegybanki alapkamat-csökkentésre - derült ki a november 23-i ülés rövidített jegyzőkönyvéből, amelyet az MNB szerdán tett közzé. Az MNB az elmúlt öt hónapban összesen 300 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Bihari Péter szerint a túlzó kamatcsökkentési várakozások később visszaüthetnek. Hozzátette: az MNB-nek józanságot kell tanúsítania, és ezt kívülre is kommunikálnia kell. Az MNB következő kamatdöntő ülését december 21-én tartják.
Alapkamat: 6% kerül a fa alá?
Elképesztő inflációs zuhanásra készülhetünk
Oszkó már látja a pénzügyi stabilitást
MNB: 4 százalék hiány, 4,2 százalék infláció
Hároméves mélyponton a jegybanki alapkamatMTI, Privátbankár
Befektetés
BÉT: az OTP volt a nap nyertese és megmentője is
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 16:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 191,52 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel, 20.551,62 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,97 százalékkal 15.560 forintra erősödött, az OTP részvények ára 3,01 százalékkal 5.379 forintra nőtt.
A részvénypiac forgalma 12,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Kovács Attila, az OTP Bank üzletkötője elmondta: az átlagosnál jóval alacsonyabb forgalomban emelkedett a BUX csütörtökön. Hozzátette, hogy különösebb piacbefolyásoló hír nem érkezett a kereskedés folyamán, és főként az OTP erősödése húzta a piacot. Kovács Attila úgy vélte, a kedvezőbb nemzetközi hangulat mögött elsősorban az állhat, hogy a befektetők szerint csökkent egyes országok csődjének kockázata.
Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője aláhúzta: az utóbbi időben szinte kizárólag az OTP árfolyamának mozgása határozza meg a BUX irányát, így ez csütörtökön sem volt másképp. Hozzátette: a régiónál kissé jobban teljesített a magyar tőzsde, míg a nyugat-európai tőzsdékkel közel azonos szinten zárt csütörtökön.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
A kisember is rákapott a tőzsdére
Nem tesznek jót a tőzsdéknek a leminősítések
MTI
Cikkek
Kezd visszaerősödni a forint
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 16:52
Alacsony forgalomban erősödött a forint a bankközi devizapiacon csütörtökön. Az eurót 271,74 forinton jegyezték délután négy órakor, szemben a szerda délutáni 275,10 forinttal, és a csütörtök délelőtti 274,74 forinttal. A dollár jegyzése 184,24 forint volt a szerda délutáni 187,10 forint és a csütörtök délelőtti 187,20 forint után.
A svájci frank árfolyama 179,69 forint volt, szemben a szerda délutáni 182,10 forinttal, és a csütörtök délelőtti 181,58 forinttal. Az MTI által megkérdezett devizapiaci kereskedők elmondták: az elmúlt napokhoz képest jobb volt a nemzetközi hangulat, mivel az amerikai tőzsdék is pozitívan zártak szerdán, és a dollár erősödése is megállt az euróval szemben. Rámutattak: a forint erősödött a leginkább a régióban, mivel a nap folyamán a befektetők nagy része zárta zloty-forint long-pozícióját.
A szerint az egész világon jelentősen csökkent a piacok likviditása, ezért nagyon bizonytalanná vált a kereskedés. Várhatóan a következő napokban is megmarad az alacsony forgalom a devizapiacokon, és a forint az euróval szemben a 270-275 forintos szint között mozoghat.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
MTI
Cikkek
Már tudjuk, mit csinálunk, ha mi leszünk Európa urai
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 16:48
Magyarország 2011. január 1-jétől tölti be a soros elnöki pozíciót, hat hónapon keresztül, az Unió Általános Ügyek Tanácsa elfogadta a programot; a spanyolok és a belgák is átmentek
Cikkek
Játék a libikókával: banki jutalékok szabályozása
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 16:23
A piacnak körültekintő és rugalmas szabályozásra van szüksége a bankközi jutalékok mértékének meghatározásánál - közölte a Gazdasági Versenyhivatal
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Európa ma ráébredt, hogy akár erőt is mutathatna
Újabb hét indult a piacokon is.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Kim Dzsongun egy szénbányában szavazhatott le saját magára
Ki sem találja: érvényesnek nyilvánították a választást.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50 -
Erdélyi bevásárlóközpontok megvásárlásáról tárgyal Jellinek cégcsoportja2026. március 13. 06:15 -
170 millió dolláros luxusbirtokot vásárolt Mark Zuckerberg, a világ egyik leggazdagabb embere2026. március 12. 16:15 -
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Az olajárak közelítenek az orosz-ukrán háború kitörésének szintjéhez
11:33
-
Mától kedvező kamatozású hitelekre pályázhatnak a kkv-k
11:12
-
Támogatáscunami kkv-knak uniós támogatással
10:56
-
A magyarok a világranglista közepén a mesterséges intelligencia használatában
10:22
-
Új versenytársat kap Európában az Amazon és a Temu
10:03
Turizmus Online cikkei
-
Egészségtudatos itallal rukkol elő az egyik hazai sörfőzde
11:15
-
Macskarajongó önkénteseket keresnek az egyik görög szigeten
11:07
-
Megvan a Siófok város bora verseny győztese
09:49
-
Már versenyben a magyar csapat a Bocuse d’Or európai válogatóján
09:44
-
Amikor márciusban érkezik a június: Zsidai Roy régi-új helye a MOM Parknál
08:39
A vidék hírei
-
Patakba hajította a kerékpárját, majd még jól fejbe is verte egy csőkulccsal
08:35
-
Fokozott ellenőrzésbe kezd a rendőrség Heves megyében
07:14
-
Sior: rajzok haza 73.
06:54
-
Hidegfront hoz elszórt záporokat
06:45
-
Magyar Péter: „Szabad, polgári Magyarországot akarunk” – nagygyűlést tartott a Hősök terén
18:52
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Az utolsó pillanatban visszavonulót fújt az Orbán-kormány Brüsszelben
2026. március 15. 12:37
-
Magyarországnak és az uniónak is odaszólt Zelenszkij
2026. március 15. 14:06
-
Kína beváltotta fenyegetését, így bünteti Panamát
2026. március 15. 18:23
-
Trump durván megfenyegette a szövetséget, sötét jövőt ígért
2026. március 16. 06:09
-
Minden magyar iskolásnak 100 ezer forintot ígért Magyar Péter, a többieknek pedig 8 ezer milliárdot
2026. március 15. 18:11
Vihetik a német bankot. 

