Mint írják, a parlamenti pártok az eddigi költségvetési támogatásból, a törvényesen gyűjtött tagdíjakból valamint a magánadományokból nem tudták fedezni a választási kampányaikat, működésüket. Így azokat döntő részben láthatatlan, következésképp illegális, és gyaníthatóan korrupciós eredetű forrásokból finanszírozták.
Az intézet szerint az eddig is inkább szűkmarkú állami támogatás jelentős csökkentése még inkább az illegális források felé löki a parlamenti pártokat, ami tovább rontja a pártpénzügyek áttekinthetőségét.
Véleményük szerint ez a lépés még a politikai erőviszonyokra is befolyással lehet, hiszen a "kormányzatot és az önkormányzatok zömét uraló pártnak sokkal kiterjedtebb lehetőségei vannak arra, hogy a törvényes támogatásokat nem törvényes forrásokból egészítse ki".
Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló törvényt július 12-én fogadta el 346 igen, 15 nem és egy tartózkodás mellett. A törvény - mely 15 százalékkal csökkenti az országgyűlési választásokon egy százalékot elért pártok állami támogatását - a Lehet Más a Politika (LMP) frakciója nem támogatta.
MTI